JG: Az oroszlán asszonya 4.

és a következő rész...

fordítás (első kiadás)	eredeti (második kiadás)
Lyon követte barátját, s egyenesen a dolgozószobájába vezette. (mert van, aki egyszerre tud követni és vezetni…)	Lyon intett emberének, hogy vegye át a kantárt, és gondoskodjon a lóról, majd a könyvtárba vezette barátját.
– Nem komoly ügy.	– Ahogy mondtad is, most már az én dolgom.
– Rhone a legfelelőtlenebb alak, akivel valaha is találkoztam – mondta.	– Rhone túl sokat kockáztat – jelentette ki.
– Mi, vagyis én és az elöljáróim úgy döntöttünk…	– Mi, jobban mondva az elődeim úgy döntöttek…
– S vajon te is elmondasz neki mindent? – kérdezte Richards, s előrehajolt.	– És te elárulod neki a titkaidat? – kérdezte Richards, s hangja ismét suttogássá halkult.
– Kérdezzem ki? – Lyonnak nevetnie kellett. Mióta csak ismeri Christinát, egyebet sem tesz, csak kérdezősködik. – Nem, barátom. A feleségem majd elmondja, amit akar, s akkor, amikor jónak látja. – Jól van – sóhajtotta Richards. – Igen, így van jól – válaszolta Lyon.	Még hogy kérdezze meg? Lyon legszívesebben felkacagott volna. Hiszen attól a pillanattól fogva, hogy megismerte Christinát, mást sem tesz, csak faggatja. – Nem lesz kérdezősködés. A feleségem majd elmondja… – Tudom, tudom – vágott közbe Richards, és felsóhajtott. – Ha eljön az ideje. – Úgy van.
– Remélem, most már belátod, miért lehetetlen a fogadás.	– Remélem, belátod, miért sértene mindkettőnket, ha a bárót lovaggá ütnék.
Lyon nem akart hazudni, de tisztában volt vele, ha elmondja az igazságot, örökre elveszítheti Christinát	Lyon nem akart hazudni, de azzal is tisztában volt, hogy az igazság összetörheti Christinát. Nincs több színlelés, nincs több hazugság… Ezekkel a szavakkal búcsúzott el tőle ma reggel Christina. Megérdemli, hogy cserébe ő is őszinte legyen hozzá.
Lyon segélykérően nézett Richardsra, de a férfi tudomást sem vett róla.	Lyon tekintete ekkor Richardsra fordult, de barátja tudomást sem vett a néma parancsról, és a helyén maradt.
Lyon lecsukta a szemét, és mélyet sóhajtott. Szinte érezte a Christinából sugárzó fájdalmat.	Lyon lehunyta a szemét, és reszketegen felsóhajtott. Érezte, hogy önti el ismét a düh.
A pult mögött egy foghíjas alak állt, és Christinára bámult.	A pult mögött álló férfi tátott szájjal bámult az asszonyra.
– Ez csupán karcolás volt, de ha még egyszer hozzám ér, esküszöm, nem hagyja el élve ezt a kocsmát.	– Ez csak egy karcolás, uram, de ha nem hagy fel az ostobaságaival, ígérem, a következő sokkal fájdalmasabb lesz
– Megbocsátok, Arthur – tette hozzá gyengéden.	– Ne aggódjon, azért nem fog meghalni, amiért rossz a modora, Arthur – tette hozzá gyengéd hangon.
Tévedett. Christina olyan fenyegetően nézett férje szemébe, hogy Bryant kirázta a hideg.	Tévedett. Az asszony Lyon felé fordult, és haragos pillantást vetett rá. Bryan a fejét csóválta ekkora oktalanság láttán.
– Te semmirekellő hülye kis takony.	– Nem vagy több, mint egy… ostoba kis pöcs.
Az aranyfürtök alig értek a válláig.	Az aranyló fürtök már csak háta közepéig értek.
– Nincs más választásom – felelte Christina, kitépte magát férje szorításából, és felszaladt a lépcsőn.	– Nincs más elintéznivalóm – felelte az asszony. Amikor Lyon elengedte a karját, Christina sarkon fordult, és felsietett a lépcsőn.
Rhone elvigyorodott. Diana úgy bújt hozzá, mintha ő jelentené számára az egyetlen vigaszt.	Rhone széles mosolyra húzta száját. Mivel Diana ott zokogott a mellkasán, eláztatva a kabátját, nem kellett attól tartania, hogy meglátja vigyorát.
Brown kihúzta magát. Tudta, hogy gazdáját nem viseli meg a hír.	Brown válla meggörnyedt. Tudta előre, hogy ura nem túl jól fogja fogadni a hírt.
– A felesége számára ön nem létezik többé, uram.	– Kitették a szűrét, uram, félrelökték, elfelejtették, meghalt a felesége számára…
– … enged-e a felesége akaratának? – Miért, Brown? – kérdezte Lyon némi bosszúsággal a hangjában. – Szóval hagyja, hogy a felesége elváljon öntől? – bökte ki Brown meglepetten.	– …enged-e a felesége akaratának. Lyonnek újfent emlékeztetnie kellett magát, hogy Brown még nagyon fiatal, és nincs még olyan régen az alkalmazásában, hogy jól ismerje. Különben nem kérdezett volna tőle ilyesmit. – Hát persze, Brown – mondta kissé vontatott hangon. – Ezek szerint hagyja, hogy elváljon öntől? – döbbent meg a komornyik.
Christina érezte Lyon hangján, mulatságosnak tartja a történetet, de szándékosan nem jegyezte meg.	Christina érezte a férfi hangján, hogy mosolyog, de nem vette sértésnek.
– Ugyanolyan büszke vagy. Ó, ne szabadkozz, Lyon. Tényleg büszke vagy, nekem elhiheted.	– Ugyanolyan gőgös vagy, mint ő. Ne ráncold a homlokodat, Lyon! Amikor azt mondom, hogy gőgös vagy, azt bóknak szánom.
Christina szemében harag villant.	Bár Christina haragos arcot erőltetett magára, szemében vidám szikra csillant.
– Félreértetted.	– Valóban nem, de legalább őszinte volt.
Lyon magához vonta Christinát, hogy a beszélgetésnek véget vetve újra szeretkezzenek. Christina kezei Lyon combja felé mozdultak. Lyon nem ezt várta. (hanem mit, ha szeretkezni akart vele???)	Lyon maga mellé fektette Christinát, mivel eltökélte, előbb befejezi a beszélgetést, és csak azután szeretkezik újra asszonyával. Christina megfogta a combját, de Lyon nem hagyta, hogy elterelje a figyelmét.
Christina bólintott.	Christina tudomást sem vett férje nyers hangjáról.
– Be fogod beszélni neki, hogy a vadonban kell találnia egy helyet, ahol meghalhat? – kérdezte Lyon.	– Kiviszed a vadonba, hogy ott találjon magának nyugvóhelyet? – kérdezte Lyon.
– Felordított? – kérdezte Lyon kuncogva.	– Nagy volt a felháborodás? – kérdezte Lyon, és igyekezett visszafojtani nevethetnékjét.
– Néhány bekezdése nagyon össze van zavarva, igaz? Érzed a vonaglását, Lyon, ugyanúgy, mint mikor én olvastam a naplóját?	– Néhány bejegyzés elég zavaros, ugye? Érezted azt a kínt, amit én, amikor olvastam a naplóját?
Lyon odanyúlt, és egy tincsbe kapaszkodva húzta. (kit vagy mit???)	Lyon odanyúlt, és meghuzigálta az egyik hajtincset.