Vendégblogger: mia olvas 6.

Hosszú kihagyás után egy kis humor.

Katie Fforde: Majdnem tökéletes

 

A történet olvasása alatt nem tudtam elhessenteni az érzést, hogy bármire is vonatkozzék a könyv címe, számomra e két szó kétségkívül hősnőnkre illik, aki tökéletes. Majdnem tökéletes…

Anna belsőépítész, aki házakat újít fel, aztán jó kis haszonnal túlad rajtuk, ezzel keresi kenyerét. Egy bájos angliai falucskában vesz egy apró, nagyon lerobbant kis házat és beleveti magát a felújítási munkákba. Nincs villany, fürdőszoba, víz épp csak, bútor semmi, szóval abszolúte nomád körülmények várnak rá a négy fal között.

Megismerkedik és szinte egy nap alatt életre szóló barátságot köt Chloe-val, a három gyerekes szomszédasszonyával és neki köszönhetően egy nap után már egy agár először boldogtalan, később boldog tulajdonosa lesz.

Hősnőnk évek óta plátói szerelmet táplál a főiskolán megismert sármos, jómódú építész vendégelőadóba, akinek az anyja ebben a kis falucskában lakik. Egy másik nagyon jóképű férfi is belép az életébe, akinek a munkája a felújítások felügyelete, és még az Agármentő Alapítvány örökbe adó tisztje megtisztelő titulust is birtokolja.

A csepp, bájos kis angliai falucskában nemcsak az apró házikó tüneményes, de mindenki édi-bédi cukipofa, segítőkészek, barátságosak, kedvesek, férfi, nő, gyerek, a kutya is tündibündi bűbáj, szóval minden és mindenki imádnivaló. Egyedül az elbűvölő építész cseppet sem elbűvölő anyja nem illik e jóságos kis közösség tündéri tagjainak sorába, ő itt a mesebeli kiállhatatlan, utálatos, sótlan és sznob, rosszindulatú és gonosz vén banya.

Na, ennyi a nem túl bonyolult, de édes és varázslatos kis történet dióhéjban.

Hősnőnk nagyon ügyes minden építkezéssel kapcsolatos szakmunkákban. Kiskorában azt látta, hogy anyja a legtöbb szerelési munkához férfiak segítségét kéri, ezért ő már akkor eltökélte, hogy ő minden ilyesmihez érteni fog! Így aztán eltökéltsége segítségével röpke pár év alatt az összes kétkezi szakmát tökéletesen elsajátította!

Hősnőnk, amiben tökéletes…

Tökéletes szaki. De nem ám csak olyan Mekk Elek módon, dehogy! Tökéletes belsőépítész, a főiskola után 27 éves korára tökéletesen kitanulta szinte az összes építkezéssel kapcsolatos szakmát. Hogy mikor, hol, hogyan? Egyszerű… egy ideig ácsműhelyben volt segéd a lelkem. Igen. Innen a tökéletes tudás! Ott aztán tökéletesen megtanult tökéletesen szegélylécet rakni, polcokat, gardróbokat készíteni, beépíteni, újjáépíteni ablakokat, sőt még redőnyöket is! De ez nem minden! Tökéletesen tud politúrozni, kandallót helyreállítani, padlót, parkettát lerakni, kőműveskedni, homokfúvás, festés, gerendázás neki bakfitty, fürdőszoba kialakítás, vízszerelés úgyszintén. Mindezt segítség nélkül, egy szál egyedül! Emellett persze be is rendezi a házakat, ehhez színpalettákat, textilmintákat, bútorokat is nézeget, vásárol, de elmondása szerint azért számára sokkal fontosabb a szennyvízvezeték fekvése…

Egyedül, minden segítség nélkül, tökéletesen meg- és beépít három szintre felnyúló eszméletlen gyönyörű csigalépcsőt! Ehhez elég egy remek könyv sok hasznos számolással, példával, meg egy helyre kis kézifűrész, és természetesen a varázsszó, az eltökéltség és voálá, a tökéletes lépcső tökéletesen kész is!

Tökéletesen tud biciklire rakodni és így kerekezni! Vagány hősnőnk a bontott anyagok szállítását is megoldja egy kétkerekűn.  Igen. A saját kis meggyötört kacsóival elővarázsolt csigalépcső bontott deszkákból álló anyagát egy ismerőse ajánlotta fel. A kidobásra ítélt, de illegálisan – csitt!  – eltulajdonított bontott deszkákat egy telepről a sötétség leple alatt a biciklijén három éjjel hordta el…!

Tökéletes barát. Tökéletesen képtelen nemet mondani. Például a szomszédasszony barátnő pofátlanságaira és tapintatlan kérdéseire… Arra sem, hogy mindenféle kínos és kellemetlen dolgokba belerángassa, így csinálva belőle tökéletes idiótát. Végül a teljesen romos, lakhatásra alkalmatlan házban még rásóz egy agár kutyát is. Ekkor még sem belevaló kis hősnő, sem bánatos szemű agár nem látja egy nagytestű négylábúval való lakhatás aggasztó feltételeinek nyűgét…

Tökéletes falmászó. Az emeletre csak egy falnak támasztott roskatag létrán lehet felóvakodni, de az erős teák és még erősebb eltökéltség segíti rettenthetetlen hősnőnket, hogy az emeletre különböző bútorokat, székeket, éjjeliszekrényt teljesen egyedül felhányja…

Hősnőnk, amiben csak majdnem…

Majdnem tökéletes villanyszerelésben és vakolásban… De semmi vész, bőven maradt még eltökéltség!

Majdnem tökéletes slamposság. Egy pár bakancsa van, más lábbelije nincs. Egy-két farmerja és pár könyöknél, meg még itt-ott lyukas, turkálóból kotort pulóveren és csekély szürkére színeződött bugyin kívül semmije nincs. Állandóan egy munkás kezeslábasban és abban az egy pár bakancsában grasszál. Minden szakmában profi hősnőnk eltökéltségének segítségével képes lenne egyedül felújítani akár egy romos kúriát is, de eltökéltsége becsődöl a turkálóból szerzett gúnyáin tátongó lyukak megvarrásánál…

Majdnem tökéletes nincstelenség. Belsőépítész, asztalos, kőműves, burkoló, kandallóépítő, víz- csatornaszerelő, festő, parkettázó, redőnyszerelő hősnőnek 27 éves korára az erős eltökéltségén kívül van még egy telefonja, pár szerszámja, egy biciklije, egy bakancsa, munkásruhája meg az említett pár lyukas, elszíneződött rongya és egy rátukmált agara.

Majdnem tökéletes kikupálódás. Egy-két alkalomra. A főiskolai évfolyam találkozóra és pár randira szomszédasszony barátnőnek már nemcsak mosógépét, tisztálkodó szereit, kádját, de ruhásszekrényét is kisajátítja. A szó szoros értelmében a szomszédból öltözik. Ruhák, cipők, táskák, ékszerek, pipereszerek mind-mind lenyúlva. Ami ilyen alkalmakkor sajátja, az az erős eltökéltsége és az elszürkült bugyija.

Majdnem tökéletes igénytelenség. Kezén a bőr szárazra repedezett és a vörös sebhelyek majdnem tökéletesen illusztrálják, hogy a fűrésszel nemcsak deszkát szokott nyesegetni… Szakmunkáinak és eltökéltségének következtében körmei szutykosak és letörtek, de ugyanez vonatkozik tökéletes vonalú lábának majdnem tökéletes elhanyagoltságára is…

Hősnőnk nap, mint nap vezetékeket húzkod, fúr, farag, fűrészel, éjszakákig szerel tündibündi mesebeli kis házikójában. Ennek köszönhetően leharcolt kis házikó egyre csinosabb lesz, míg csinos kis hősnőnk egyre leharcoltabb…

Majdnem tökéletes nőietlenség. Ezermesterünknek még sosem volt ruhája, szoknyája – végül is milyen szaki vakol lapszoknyában, há’ nem…?  –, bolerót még sosem látott, ezt barátnő meg is érti, hisz’ hősnőnek nincs tévéje… (Csoda, hogy barátnő szekrényében turkálva egyáltalán ráismert az elegáns, nőies göncökre…, biztos ilyen rongyokat valamikor, valahol már látott tévében...). Egyébként nemcsak ruhát, de cipőt sem szokott venni… (Könnyű annak, akinek a barátnő szekrénye egy ingyen turkáló...) Még az elegáns bársony kesztyűt is barátnő szerzi meg számára, míg ő inkább jó kis vízvezeték-szerelést végez csábos kezeslábasában…

De láss csodát! Kezeslábas, kinyúlt, lyukas pulcsi, bakancs, töredezett, koszos köröm és összeszabdalt kacsó, csapzott haj, meg láb- és hónalj borosta mind bagatell, mer’ jóképű szingli pasik itt eme bájos kis angol falucskában ilyen kellemre gerjednek…

(Egyszer azért csak kénytelen lesz valahová cipőért beporoszkálni, ha máskor nem is, de akkor, amikor a kiskorától hordott bakancsának a talpa már szétmállott a malteros vödör mellett…)

Majdnem tökéletes ostobaság. Rég látott főiskolai évfolyamtársak elismerő megjegyzéseire ízibe’ kicsacsogja, hogy elszürkült és géz vékonyra kopott bugyiján kívül a csábos ruha, ékszer, táska, cipő, kesztyű mind szomszédból lenyúlt hacuka.

Azért viseli barátnő szerzeményét, a dekoratív, könyékig érő bársony kesztyűt, hogy bársonyos hangú, sármos építész igéző szemei elől a berepedezett bőrű, letört körmű, cafatokra fűrészelt kezeit elrejtse. De úgy fél óra múlva a jóképű építész hízelgő bókjainak hatására kesztyű hanyagul lekapva, és szerelemtől kergén locsogó kis ezermesterünk cseppet sem bársonyos kezecskéit szeleburdin építészünk megdöbbent, de igéző szemei elé tolta.

(Csábos mesterünknek pár percig viselt bársonykesztyűre költeni pocsékba ment pénz volt, inkább vettek volna neki valami hasznosabbat, esetleg a padlódeszkák pakolgatásához egy rakodókesztyűt…)

Majdnem tökéletes lúzerség. Barátnő erőszakos rábeszélésére hősnőnk vele tartott a jóképű építész sznob, utálatos és rosszindulatú anyjához, aki tombolán nyert ingyen takarítást. Egész nap tartó takarítás cefetül koszos üvegházban. Vénasszony lekezelően bánik velük, hátsó ajtón közlekedhettek, mint régi korban a cselédek, szódabikarbónát kaptak tisztítószerként… Ezt roppant viccesnek tartják, pókhálós fejüket összedugva vihognak, ahelyett, hogy a sznob némber szikkadt fejét belenyomnák a szódabikarbónával dúsított szutykos vízzel teli vödörbe.

Na, és mit csinál ezután bárgyú kis hősnőnk? Megalázó esetét kuncogva meséli el sármos építészének… Ő ezt annyira nem tartotta komikusnak, és ezzel cseppet sincs egyedül…

Hagyja magát rávenni a szekrénybutik-turkáló tulajdonos barátnő részéről, hogy egy bazár-vásáron a nyílt terepen bikinire vetkőzve csobbanjon egy jakuzzis kádba. Vásározók körbeállják, fényképezik, fixírozzák, miközben a kölcsön bikiniben megszégyenülten vacog a habos hideg vízben és próbálja rejtegetni növésben lévő láb- és hónaljszőrét. Később, a bemutatóért kapott ajándékoktól felpakolva az egész kínos jeleneten fineszes barátnőjével hígvelejű hősnőnk jókat kacarászik.

(Biztos akkor is jókat derült profi mesternőnk, amikor újra felidézte magában ezt a kacagtató jelenetet, míg az emeleti fürdőszobában teljesen egyedül beépítette ezt a jakuzzis kádat... Legalább az izzasztó munka közben volt valami, ami széles vigyort csalhatott bájos kis orcájára, miközben a kád mellett tejföl sűrűségűre keverte a habarcsot…)

Majdnem tökéletes felelőtlenség. Magához vesz egy ártatlan négylábút, bár azt sem tudja, egy-két hét múlva ő maga is hol hajtja álomra homokfúvó morajától és a csigalépcső számításaitól zúgó fejecskéjét…

Majdnem tökéletes szutykosság. Hősnő majd’ egész történet alatt izzadtan, porosan, retkesen téblábol mesebeli kis házikójában és a bájos falucskában is. Akkor nem szutykos, ha csábos testével időnként belecsobbanhat barátnő vagy agármentő hivatali szépfiú kádjába. Ugyanez vonatkozik azok mosógépére és hősnőnk redvás ruhájára.

Szupernőnk éjt nappallá tévő folyamatos szakszerű szerelései alatt nemcsak poros haja növögetett, de láb- és hónaljszőrzete is. Ennek magyarázata, hogy kis házikója felújítási törmelékei között elkallódott apró borotvája… Sebaj, majd barátnő kádjában a lenyúlt szappan, sampon kombóhoz hozzácsapja annak borotváját is…!

(Majdnem tökéletesen biztos, hogy a szakmunkák lázában égő trehány hősnőnk borotvája a felújított kandalló krémes állagú fugájában végezte, vagy esetleg végső nyughelyre lelt a szakszerűen lerakott padlódeszkák alatt.)

Majdnem tökéletes fényevő. Hősnőnknek az életerő és eltökéltség a tökéletes táplálék. Néha-néha, ha nem ő állja a cechet, akkor azért a teán, életerőn és eltökéltségen kívül még mást is magába nyel…

A könyvnek úgy az utolsó 40 oldala teljesen felesleges volt, kár volt tragédiával meg erőltetett konfliktussal nyújtani a történetet. Bőven elég volt a történetben egy nincstelen, csóró szereplő, szükségtelen volt ezt még eggyel növelni…

A történet úgy 50%-a házfelújításról szól, 20%  kedves, szerető, segítőkész, tündéri barátokról, 20% a bonyolult csigalépcső megépítéséről, 5%  szerelemről, a fennmaradó 5% meg az agarakról…

A könyv igazán kellemes kis romantikus olvasmány lett volna, ha a történet kicsit életszerűbb, ha kicsit rövidebb, és ha az írónő óriási lelkesedéssel nem törekedett volna túlszárnyalni nagyotmondásban a már rég megboldogult Münchhausen bárót… Akkor majdnem tökéletes.

Vendégblogger: mia olvas 4.

Elolvastam Catherine Anderson: Édes semmiségek c. könyvét – ez a második könyv, amit olvastam tőle – és tetszett.

Azért voltak benne számomra kissé elfogadhatatlan és túlzott momentumok, melyek nélkül jobban tetszett volna.

Először is; alacsony főhősnő felszedett 16 kilója, ami után még mindig csábos és karcsú maradt. (Erre mondanánk páran, hogy jó neki! Aztán sokunk megkérdezné: na, ezt hogy a frincefrancban sikerült véghezvinnie??? Titkok és furmányok megosztását, de azonnal! Lehet sikerült neki 10 centit nyújtania magát…?)

Aztán a váratlanul leengedett haj, amitől a főhős – aki egyébként a sötétben is lát - alig ismert rá. (Ezt a könyvekben soha nem értettem, ha hősnő leengedi a haját, akkor az állítólagos éles szemű főhős miért nem ismer rá? Esetleg a hajának leengedésétől a hősnőnek megnő az orra?, más színű lesz a szeme?, ettől magasabb lesz?, vagy tán’ alacsonyabb?, a kiengedett hajának más lett a színe?, összefogva fekete, kiengedve szőke?, netán a hajkiengedéstől arca ázsiai vonásokat ölt magára?)
Na, és ami az olvasáskor lapokon keresztül folyamatosan dörzsölte, kaparászta, ezáltal egyenesen felsértette a jóindulatú elnézésem leheletfinom hártyáit: az első vacsorafőzés.

A hősnő saját bevallása szerint nem igazán konyhatündér, egy-két egyszerű étel elkészítésén kívül nem jeleskedik a konyhának nevezett helyiségben. Ezért tartott is a házvezetői-szakácsnői munka elvállalásától, ami 12 éhes férfi feneketlen bendőjének nap mint napi megtömésére szólna. (Itt kifejezetten testvéri szeretet éreztem, a gyámoltalanok és elesettek összetartozásának erős érzése bontakozott ki bensőmben a hősnő iránt, mélyen és teljesen átérezve aggodalmát és viszolygását a szakácsnői teendők ellátása miatt, hiszen munkavégzés céljából nekem sem kedvenc területem a konyhának elnevezett pokol, pláne nem 12 éhes férfival telezsúfolva!)

Szóval izgultam és drukkoltam töltöttgalamb-de-karcsú-és-szexi-hajbontogatástól arcváltoztató hősnő első vacsorafőzésének sikeréért.

Hatra kell elkészülnie a vacsorával. De pontosan ám! Addig dolgozgatott, hogy már majdnem öt óra volt mikor még csupán csak elkezdte összeszedni a vacsorához valókat. Jézusom! Olyan ideges lettem… hogy lesz kész azzal a rengeteg étellel? Legszívesebben kikaptam volna a kést a kezéből, hogy segítsek a zöldségpucolásban! De megoldotta! Zöldség, hús és rizs addigra megpucolva, összevágva, megmosva, felrakva, megfőzve, tálalásra készen illatozott! Rájöttem, nem kell ezért a nőért izgulnom, talpraesett ez! Mert mit csináltam volna én? Lehet, ott kapargattam volna még kétségbeesetten a répákat fél hatkor is… ennyi emberre… jó mondjuk kissé keveset főzött… mindig… és keveset is csomagolt számukra, azok is egészséges és kalóriaszegény élelmiszerekből…

Elképzeltem, amint a régi időkben nálunk dolgozó megtermett férfiaknak (100- 120 kg-os könnyűsúlyú) az egészséges étkezés jegyében kiviszem a fejenkénti két darab sajtos abonett szendvicseket… De akkor is! Hogyan lehet 12 éhes emberre – még keveset is – egy óra leforgása alatt megfőzni, pláne mindezt puhára?

(Ekkorra már erős gyanakvás alakult ki bennem, hogy élete során nemcsak kis hősnőnk, de annak megalkotója, az írónő sem sokat zsonglőrködhetett fakanalával a tűzhely felett. Valószínű, főzést még csak olyan fél órás főzőműsorokban láthatott, ahol kis adagokban több féle ételt is elkészítenek percek alatt… Vélhetőleg tizenkét éhes munkásemberre még sosem főzött vacsorát, egy óra alatt meg biztos nem. Persze, ne kötözködjek én itt, hisz’ ez egy romantikus mese, amiben szabad nagyokat álmodni…

A férfiak a kitalált hódításaikkal, meg az „ekkora halat fogtam” szövegekkel szoktak nagyokat mondani, a nőknek is szabad erősen túlozni ilyen kis semmiségekben, nem igaz?)
Amúgy amikor ezt a részt olvastam, kínosan feszengtem, mert rögtön eszembe jutott egy régi gyötrő emlékem, amit kellemetlen mivolta miatt tudatalattim mélyére eltemettem. De most ez az emlék a mélyből azonnal előtört hősnőnk egy óra alatt tizenkét éhes férfi emberre hipp-hopp elkészített vacsorafőzése miatt.

Egyszer… egyszer én is főztem, de nem tizenkettő csak hat nagyon éhes férfiemberre ebédet. Nyár volt, szegények verejtékezve dolgoztak a kinti hőségben, miközben az izzó beton felett a forró nyári levegő körülöttük remegett. Az ártatlanok kint főttek a földi pokolban, miközben én a bűneimért főzéssel vezekeltem bent a gépesített konyhai purgatóriumomban…

Paprikás krumplit főztem nagyanyámtól örökölt jó súlyos és addig sosem használt, de most csurig töltött bazi nagy lábasban. Csak a belevaló földi jók pucolása, mosása meg szecskázása – hagyma, paprika, paradicsom, szalonna, kolbász, krumpli – a mennyiség miatt eltartott egy darabig…

Amíg kínlódva összebarmolt ínyencségem főtt, készítettem egy nagy tál uborkasalátát is és megterítettem a jótékony árnyékot nyújtó teraszon. Amikor kivittem a paprikás krumplival csurig teli lábast, úgy éreztem ezzel a jótéteménnyel bűnös lelkem a konyhai tisztítótűzben végül elnyerte bocsánatát. Főleg, hogy a dög nehéz lábas cipelése során a teljes megbocsátásért még egy szolid kis gerincroppanással is vezekeltem.

Na, jött a hőségtől, munkától és már az éhségtől is tikkadt hattagú sáskaraj. Az étel biztos ízlett, mert fél óra alatt a lábas aljáról még az utolsó csepp szaftos maszat is eltűnt, és amikor a végén a friss kenyérrel már feltunkolták a lábas aljáról felkapart zománcot is, megkérdezték, hogy van-e még belőle… nekem az egészből egy fogtömésnyi mennyiség sem maradt.
Ekkor világosodott meg előttem, hogy sajnos számomra a várva várt megbocsátás még nem jött el… Ezután csüggedten nekiálltam újra felizzítani a már amúgy is forró purgatóriumomban a tisztítótüzet. A pontos számra már nem emlékszem, de belefogtam és még kisütöttem több tucat palacsintát…
Szóval ennyit a tizenkét férfi részére egy óra alatt elkészített ételről és a nehéz fizikai munkát végző férfiak étvágyáról…

Ezek után gondolom, hogy írónő még életében nem látott nehéz fizikai munka után éhes férfiakat lakmározni, de az tuti, hogy még sosem etette őket. Ja, és ezek után azzal sincs tisztában, hogy nincs ádázabb teremtmény egy éhes férfinál…

Kellemetlen emlékű kis múltidézésem után visszatérek a történetre.

A könyv elején a főhős külsejének leírása nagyon tetszett. Tiszta kidolgozott izom mindenhol… háromszög alakú hát… ami csillog az izzadtságtól… kockás has, hosszú izmos lábak… ruganyos járás… (Lehet később a miniatűr vacsoraadagokat nem csak az ügyetlenség és az egészséges életmód megtartása miatt alakította ki furmányos kis hősnő…? hm…)

Szóval nagyon érzékletesen írta le az írónő hősünk külsejét. Szinte fél méterre magam előtt láttam eme gusztusos jelenséget, ami minden nő szívét megdobogtatná. A leírás alapján úgy néz ki, hogy láttára még a szomszéd 80 éves Terka néni is eldobná a járókeretét és éhes szemekkel vitustáncot lejtene körülötte gyönyörűségében!

És ez a fiatal és öreg nők álmainak megtestesítője figyelmezteti a hősnőt, hogy látta milyen könyveket olvas, és ő is beszerezte ezeket és el fogja olvasni, sőt az egyiket már el is olvasta! Elmondása szerint azért, hogy tudja, miben tehet a kedvére és hogyan hasonlíthatna hősnő kedvelt regényhőseire. (Hát… nem nagy lángész hősünk elég göröngyös és sok időt igénylő utat választott hősnőnk szívének meghódítására… regényhősöket eszményképként… macerás ez és nagyon kétséges a siker… nem lenne egyszerűbb a szűkös vacsoraadagoktól súlyban megfogyatkozó, de egyelőre még szexi lényével elvarázsolni a 16 kiló felesleggel is roppant szexi kis hősnőnket, he?)

Na, és milyen könyveket szerzett be? Történelmi románcokat! Hát igen… ez aztán az eltökélt és rettenthetetlen férfi! Elképzeltem, amint délután elhajítja kérges markából a baltát és amúgy izzadtan, felettébb szexin a köldökig kigombolt ingben rohanva szedi azokat a formás lábait, hogy még zárás előtt odaérjen a könyvesboltba megvenni a legújabb történelmi románcokat. Este aztán a farmon a napi munkák elvégzése és a lovak ellátása után, a kis adag soványka vacsorával beérve elégedetten és boldogan elheveredik az ágyán és falja a rózsaszín és lila románcokat…

Összességében tetszett a könyv, de bizonyos részeket kihagytam volna… és jobban szeretem, ha az izmos, hosszú lábú, kérges kezű, izzadtan szexis főhős nem sokat finomkodik, karakánabb, nem toporog szerencsétlenül a szűkösre szabott napi ételadagjaik felett.

Azt pedig kiábrándítónak tartanám, ha a későbbiekben egy ilyen férfi a hitvesi ágyban a feleségével összekapna azon, hogy melyikük olvassa el először az újonnan megjelent történelmi románcot!

Vendégblogger: mia olvas 3.

Nem titok, szeretem Garwood könyveit, s kicsit se nem vagyok elfogult.

Álljon hát itt egy újabb kacagtató mia-kritika a régebbiek közül (amíg rá nem jövök, hová mentettem el az újabbakat:), ráadásul egyik legkedvesebb könyvemről (és mellesleg G. talán egyik legsikerültebb művéről).

Szeretem JG könyveit, mindegyiket, a jókat és a gyengébbeket is.

Most is újra elolvastam A menyasszony c. könyvét, csak most más szemmel néztem…, mondhatni a zöldhályog hiányzott róla, azt most elhagytam!

JG A menyasszony c. regényének kiértékelése: (hályog nélkül!)

Ebben a nagyszerű regényben a hősnő mindenki Kicsikéje vagy Angyalkája! Mindenki imádja és ő mindenkit imád! Természetesen csodaszép, de erről még senki sem világosította fel, ezért ő ezt nem is tudja!, honnan is tudná? Egyébként más dolgokban mindent tud és mindenhez ért; az egész birtok irányítása házon kívül és belül, íjjal lőni, vadászni, nyereg nélkül lovagolni, mint egy harcos, ezek mellett még vajákos asszonyt megszégyenítő gyógyítási praktikákat is ismer… ez egy csodaaa!!! és mindezt kitől tanulta, na, kitől? Nem mástól, mint a szeretett istállómestertől!!, sőt ő is világosította fel a nászéjszakán történő titokzatos események menetéről!!! A lélegzetem is eláll és benn reked…, szinte hallani vélem eme szerfelett intim és bizalmas beszélgetést - az istálló esti félhomályában, az illatozó szalmakupacok, lószerszámok mellett, valamint a lovak érdeklődő fülhegyezése kíséretében -az istállómester és a várúrnő között…

Aztán tűzrőlpattant Kicsikét is eléri a végzete egy sötéten zord kelta harcos személyében, ki akkora, hogy mellette Swarzenegger legfeljebb egy négyhetes embrióra emlékeztetne! Három nővére mellett Angliai Angyalkát fél perc alatt kiválasztja, egy perc múlva feleségül veszi, két perc múlva már úton vannak a hatalmas vad lován vágtató, hatalmas vad barbárral a hatalmas vad Skócia felé! Kicsike végzetében nem egyedül részesül, vele tart állandóan síró-pityergő, kissé infantilis egyik nővérkéje is a barbár hősnél egy - széltében és hosszában - fél centivel kisebb másik barbár és vad skóttal.

A hosszú, fáradságos úton Kicsike-Angyalka állandó és fergeteges szócsatái most már férjurammal, aki mint kiderült szinte nem is emberi lény: soha nem éhes, szomjas, fáradt, álmos, jaj, jajjj ez hihetetlen, de mint kiderült Angyalka szűzi testének látványa, közelsége előcsalogatott egy nagyon is emberi igényt durva, arrogáns skót férfiúi belsejéből, melynek hatalmas fizikai megnyilvánulása külsején mutatkozott meg; egy állandósuló, egyre jobban elhatalmasodó, soha nem múló, sőt egyre növekvő, feszítő és kényelmetlen, számára már kibírhatatlan érzést…, ebből Kicsike semmit nem vett észre…, ő el volt foglalva férjuram belső értékeinek előcsalogatásával és ez annyira lekötötte, hogy a külső értékeinek feltűnően megmutatkozó jeleire és annak megismerésére már nem jutott ideje… (pedig félhomályos istálló…, szalma, fülüket hegyező lovak!) Felföldi harcosunk ezt nem is sokáig bírta és tűrte!

Angyalka önfeledten pancsizik este a patakban a dermesztő hidegben, hajat mos!!!, aztán egy szál ingben – tisztán melegedési szándéktól vezérelve! – elterül (ekkor már egész napi pajkos gondolataitól igencsak sanyargatott testű, egyre morózusabb) férjuram – ki tudja mitől, miért? – tűzforró testén! Ez aztán még egy ilyen nem emberi lénynek is sok! Hősünk a tettek mezejére lép, amit Angyalka-Kicsike először nem is ért - pedig félhomályos istálló, szalma…. -, de aztán rádöbben a nyers és megmásíthatatlan valóságra - valószínű, eszébe jutott félhomályos istálló… - először nem akarja, hogy megérintse, később azt, hogy abbahagyja…és kelta vad harcosunknak köszönhetően, oly forró, lobogó szenvedélyt csalogat elő asszonykájából, mely tűzforró szenvedély már a haját is megszárította! A hideg éjszakában, a jéghideg és kemény földön Kicsike-Angyalka a csillagokban, sőt, nem is egyenesen a mennyekben landol!!! Második alkalom még jobb volt… Angyalka repült, repült férjurammal együtt egy másik galaxisba!

Azért másnap próbára tette vad férjuram türelmét, mikor szende-szűzi piros arccal alig mert a szemébe nézni, de később elhagyta e balga szokást és mereven, pislogás nélkül, rezzenéstelen szemekkel, férje szemére fókuszálva csodaszép szemeit, makacsul ismételgette, nyaggatta a kérdésével: jó voltam???

Hátralévő utat hősnőnk mély alvásban teszi meg - galaktikus röpködések! -, de az ébredés még ennél is csodálatosabb! Kiderült, nem csak férje hatalmas, hanem a vára is! Azért férjuram asszonykája nem volt egy elveszett virágszál, (többek között repkedések gyors elsajátítása!) meglehetős anyagiasság bújt meg világszép és szende külseje alatt, ez vezérelte midőn meglátta és felmérte a csábos javakat, mely első látásra is igen kecsegtető volt: hatalmas várfal, vár két toronnyal! (magában gyors fejszámolást végzett, hogy ez anyagiakban mit jelent!, hah, legalább volt értelme ennek az egésznek, valamit valamiért, nem?), legalább ötven kunyhó! Bűbájosan rámosolygott mit sem sejtő - de azért vad - férjuramra és feltette szendén első kérdését: hány ember tartozik hozzá? - legalább 600, de lehet több ezer is! Kicsike-Angyalka felszabadultan mosolygott; már nem is volt olyan szörnyű a jövő vad skóttal és annak barbár földjével és javaival, ujjjééé!!! Kicsikét el akarták küldeni pihenni…, ő nem hagyta magát, belülről is fel akarta mérni a várat - két tornyával együtt!!! -, ezért kinyilvánította óhaját, hogy belülről is látni szeretné az otthonát…, első dolga volt a bőséges vacsora alatt megszámolni a falon lógó drágakövekkel kirakott kardokat…

A felettébb kielégítő felmérés után férjuram tűzrőlpattant - és javak felmérésében villámgyors - Kicsikéje piciny kezébe vette férje és a vad skót kastély irányítását! Megszelídített, átépített, meggyógyított, rendbehozott, kibékített…, szóval a végére mindenki a tenyeréből evett és mindenki imádta!!! (élén férjurammal, ki még mindig hatalmas volt, de már egyre kevésbé vad!)

Jaj, jajjj!!! és a klán harcosairól, na azokról se feledkezzünk meg!!! Mind - de, mind! - akkora volt mint a fenyőfák, amiket hajigáltak!, egy pléddel a derekukon, félmeztelenül - óóóhhh, és ezekből legalább 600 volt! - és egytől-egyig mind jóképű… Jaj, istenkém, tényleg nem találták fel még az időutazást???... mondjuk vissza a múltba…Skócia csodálatos vad vidékére…, úgy 1102-be!!!

Vendégblogger: mia olvas 2.

Mia "szösszenetei" úgy jók, ahogy vannak, azaz bevezető magyarázkodás nélkül, csak úgy bele a közepibe. Amiért most mégis itt okvetetlenkedem, az előző bejegyzés, vagy más szóval az e heti témánk: a spoiler.

Mia "könyvértékelése" az első szótól az utolsóig spoiler, és mégis, nem egyszer történt már meg, hogy valamely szösszenet megjelenése után többen írták, hogy eddig ugyan eszükbe sem jutott elolvasni ezt vagy azt a könyvet, de most már muszáj... ha másért nem, hogy jót nevessen.

Ja, már nem a témához, én fordítottam a könyvet, s ha nem is tartozik a kedvenceim közé, szeretem, de ez nem akadályozott meg, hogy könnyesre kacagjam magam Mia értékelésén.

Fogadjátok szeretettel!

Julie Garwood: Álmaim hercege

Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy Julie Garwood legtöbb könyvét szeretem. Hősei és hősnői könnyen az ember szívébe férkőznek és az írónő élvezetes stílusát még sokszor megcsillantott humora is növeli.

Régóta készültem elolvasni az Álmaim hercege c. könyvét, erre most sort is kerítettem. Bátran állíthatom, hogy ezt a könyvet nem fogja az a veszély fenyegetni, hogy törődötten rongyos állapotú lesz a sok újraolvasástól. A fülszöveg alapján izgalmakkal teli történetre számítottam, ami annyiban valósult meg, hogy végig izgultam, hogy a hősök küzdelmét túlszárnyalva képes legyek végigküzdeni a könyvet.

Szomorú eseménnyel indul a könyv, mert hősnő nagymamája a halálán van. Nagyhatalmú és nagyon gazdag nagymama nevelte fel hősnőt és nővérét, mivel árván maradnak. Nagymama fia, a vagyonát elherdáló, gonosz és pedofil bácsikájuk árnyéka végig rávetődik gyermekkorukra, hősnő nővére aztán férjhez megy egy amerikaihoz és kivándorol férje szülőföldjére és később iker lányai születnek. Azonban nemsokára mindkét szülő meghal és a kétéves ikrek egyedül maradnak Amerikában a nevelőnővel. Nagymama hősnőre és az ikrekre hagyja vagyonát és úgy tervezik, hogy hősnő kivándorol Amerikába és ott neveli fel az ikreket. Ehhez azonban kell egy névleges férj is. Nagymama megbízhatóság terén lenyomoztat egy Angliában tartózkodó amerikait, akit megfelelőnek is talál arra, hogy hősnő névleges férje legyen. Leendő férj zord, hegyi ember, aki pénzért vállalja, hogy feleségül veszi hősnőt, egyébként a nősülés hallatára is elönti a hideg veríték. A pénzre féltestvérei kiutaztatására és Amerikában való jövőjük megalapozására van szüksége. Megállapodásuk úgy szól, hogy hősnő amerikai letelepedése után elválnak útjaik.

Nagymama részvétele mellett titokban összeházasodnak, de Amerikába indulásuk előtt még egy bálon részt kell venniük.

Hősnőnek csodás domborulatokkal megáldott teste van, efölött hullámos aranyfürtök keretezte szépséges arcot visel, amelyben az alkonyi ég kékjét idéző és igéző szemekkel csodálkozik rá a világra és a ponyvaregények zord hegyi embereinek kalandjaira, amiket imád olvasni. Nagyon talpraesett is, egyik habókos bácsikájától megtanult fegyverrel is bánni, úgy lő, mint egy mesterlövész. Ügyességét csak az elesettek iránti mérhetetlen odaadása, törődése, a gyámoltalanok és árvák felkarolása és irántuk való jóságának mértéke múlja felül, de az annyira, hogy irgalmassága időnként elszárnyal a Tejútrendszeren túlra!

Álmaink Hercege hatalmas, valóságos óriás, széles és izmos vállakkal és sötét haj keretezte, férfiasan jóképű arcában a szeme a legfinomabb márkát idéző mély csokoládébarna. Mély hangján elnyújtott, szexis amerikai kiejtéssel beszél és mikor felvillantja csodálatos mosolyát, akkor napbarnított arcában hófehéren villog a fogsora és ilyenkor még gödröcskék is megjelennek azon a jóképű arcán! Istenkém, istenkém, ezt a jelenséget magunk elé képzelve azon csodálkozunk, hogy zord hegyi emberünk hogyan maradhatott eddig egyedül? Ezen a földgolyón nem létezik az a hatalmas, magas és meredek hegy, amit a nők meg ne tudnának mászni, hogy utolérjék…

A báli eseményeket 40 oldalon keresztül olvashatjuk… Ez főleg abból áll, hogy Irgalmas Nővérke hősnő mosolyt erőltet az arcára és hebehurgyán viselkedő barátnőinek idétlen hablatyolását hallgatja, de mindeközben természetesen még gonoszkodó és megalázó sértésektől megment egy gyámoltalan leányzót is. Leánykát rögtön beborítja jóságával és életre szóló tanácsot ad neki; „Soha ne hagyd, hogy a birtoklásvágy uralkodjon rajtad, soha ne engedd, hogy a vagyon fontosabb legyen az önbecsülésnél!” Eme bölcs kijelentés után megajándékozza vagyont érő zafír fülbevalójával és nyakláncával… (hm…) Ezeket a szájtáti báli előkelőségek előtt a lányka fülébe és nyakába is akasztja. Annak a gonoszkodás miatt megállíthatatlanul patakzó könnyei ettől rögtön felszáradnak! Boldog kacaj kíséretében megígéri, hogy soha, de soha nem fogja hagyni, hogy a vagyon utáni sóvárgás és a birtoklásvágy felülkerekedjen rajta… Ígéretének komolyságát heves fejrázással is kimutatja, ettől fülében és nyakában csak úgy csilingeltek és szikráztak azok a vagyont érő zafírok…

Következett hosszadalmas és keserves hajóút. Erős akaratú nagymama óhajának eleget téve egy fülkében kénytelenek utazni. Viharos tengeren hánykolódó hajón az ágyban szorosan hősnőhöz tapadva Álmaink Hercege levonja a következtetést, hogy feleségét az igéző szája és varázslatos tekintete miatt megkívánta…, persze a hozzá tapadó, csábos domborulatok jegelt hidegen hagyták, ezek szerint Irgalmas Nővérke hősnő a sok csodálatos erényei mellett még természetfeletti képességgel is rendelkezik, mivel tud varázslatos tekintetű, de nyitott szemekkel aludni…

Hősnő a hajóút alatt megismerkedik egy előkelő származású leánnyal, akit szülei megtagadtak és most Amerikában szeretne új életet kezdeni. A leány gyermeket vár szerelmétől, aki galád módon cserbenhagyta. Természetesen Irgalmas Nővérke hősnő azonnal barátnőjévé fogadja a szerencsétlen leányzót és beteríti jóságával. Leányzót is gyönyörű, lobogó vörös hajjal, szépséges arccal és csábos idomokkal ajándékozta meg a teremtő. Ehhez még igézőn világító smaragdzöld szemekkel is, de ezekkel egyelőre még kétségbeesetten pillog a végtelen horizontra.

Megérkeznek Bostonba, ahol Álmaink Hercege és Irgalmas Nővérke a szállodában is egy szobában és egy ágyban alszanak. Természetesen ezt csakis erősakaratú nagymama kívánságára…

Irgalmas Nővérke hősnő állandóan olvadozik férje nézésétől, közelségétől, illatától. Álmaink Hercegének jóképűsége miatti pajzán gondolatai egyre sűrűbben elborítják a jóságos tettek kiagyalására sűrűn használt kis eszét!
Irgalmas Nővérke hősnő testileg is nagyon erős, ugyanis a majd’ 2 méter, erős testalkatú főhős éjjelente álmában rendszeresen ráfekszik, beteríti súlyos testével az ő kicsiny és egyelőre még nagyon ártatlan testét! Így alszanak békében…

Irgalmas Nővérke hősnő barátnőjével is sokat beszélget, megosztja titkait vele. Elmondja, hogy kétéves árva iker unokahúgait ő szeretné itt felnevelni. Minél messzebb akarja őket tudni vagyont elherdáló, nagyon gonosz és pedofil bácsikájától. Természetesen a pedofil hajlamra csak sejtelmesen célozgat, hisz’ barátnője ugyan terhes, de ettől függetlenül még nagyon ártatlan teremtés… gondolja ezt Irgalmas Nővérke hősnő, aki viszont rég férjezett, de ettől függetlenül még nagyon ártatlan teremtés…

Álmaink Hercege eközben tipródik; izgatottan hallja dimbes-dombos vidékének hívó szavát, de még izgatottabban látja neje dimbes-dombos idomait…

A történet „felpörög”, amikor Irgalmas Nővérke hősnő unokahúgai eltűnnek. Főhős ekkor értesíti egyetlen és legjobb barátját, hogy segítsen a keresésükben, és ekkor megjelent, mit megjelent, előttünk tornyosult Álmaink Másik Hercege! Félvér indián, magas és erős és jóképű, az a félelmetes kinézetű, szótlan hegyi ember. (Jaj, jajjjj!!!, lehet, minél előrébb jutok a történetben, annál több Álmaink Felkent Hercegével gyarapodunk?)

A gyerekeket a két zord hegyi ember, nyomolvasó és pisztolyhős Álmaink Hercegeinek segítségével végül is sikerül megtalálni, de időközben megszaporodtak… van velük egy hétéves árva kisfiú is, akit Irgalmas Nővérke hősnő a kicsiny lábujjaitól a buksi fejéig beborít jóságával és természetesen szintén magához vesz.

Irgalmas Nővérkénk ezután már csak a „kicsikkel”, a „kisbabáival” foglalkozik! E miatt alig marad arra ideje, hogy végre elveszítse ártatlanságát! Amikor ez megtörténik, levedli úri hölgyhöz illő tartózkodását, és úri hölgyhöz nem illő vérmességgel veti rá magát hősünkre, szép, absztrakt mintákat karistolva annak hátába. Mondanom sem kell, hogy nemcsak főhős, de Irgalmas Nővérkénk is az extázis olyan magaslatai felett süvít el, hogy onnan nézve főhős szeretett hegyei csak apró kis galacsinok.

A fantasztikus, gyönyörű, csodálatos és tökéletesen kielégítő élményt követően, talán úgy hosszú fél perc után már Álmaink Hercege a jóképű és gödröcskés arcára kiült mosollyal jóságos kis hősnőnk fülébe hangosan fűrészel… (Későbbi szerelmeskedéseik után is a csodálatos magaslatairól visszaszállva, úgy egy percen belül már hortyog is.) Irgalmas Nővérkénk viszont még ezek után órákig fenn van, a szédületes élményt adó huncutkodásaik felejthetetlen élményei ébren tartják, és ilyenkor főleg azon gondolkodik, hogy a „kisbabáknak” vajh milyen anyja is lesz ő…

Irgalmas Nővérke eddig is sokat vásárolgatott, de ezután hosszú oldalakon keresztül megtudhatjuk, hogy a „kisbabáknak” és a kisfiúnak milyen ruhákat, ezekből mennyit vett és rendelt, milyen üzletben, valamint a „kicsik” milyen játékokat kértek és kaptak.

Most már a „kisbabák” és a kisfiú körül folyik az életük. Irgalmas Nővérkét és barátnőjét teljesen lekötik a „kicsik” körüli teendők, sőt nem is győzik! Ezért aztán Álmaink egyik Hercege vetkőzteti, fürdeti, azután Álmaink másik Hercege öltözteti és fekteti le őket! Amikor Álmaink Hercegeinek nem kell a „kicsiket” fürdetniük és mesét mondani nekik, akkor is pisztoly helyett gyerekekkel van tele a kezük… Kár, hogy Irgalmas Nővérkénk a rengeteg vásárlás során elfelejtett csörgőket venni, mert ezeket hiányoltam zord hegyi hősök markaiból, mikor gügyögtek a „kicsiknek”! Azt is sajnáltam, hogy zord pisztolyhős Álmaink Hercegei részéről a biliztetés procedúráját kihagyták az elbeszélésből… Hősnőt az is nagyon bántja, hogy ő nem tudja megkülönböztetni az iker „kisbabákat”, zord főhős viszont igen! (Na ja, a „kisbabákkal” való folyamatos törődés gyümölcse, ugye…)

Irgalmas Nővérkénk és barátnője azért is aggódik, hogy a „kisbabáknak” és a fiúcskának nincs dadája! (Mi a fenének az? Van itt már kettő is!!!)

Főhős kénytelen megválni kis időre Irgalmas Nővérkétől és a „kicsiktől”. Elmegy üldözni egy gonosztevőt. Addig Álmaink Másik Hercege vigyáz a siserahadra. Az összes gyereket mosdatja, öltözteti, lefekteti, mesél nekik, emellett állandó jelleggel cipeli őket! Ha illékony rövid pillanatokra leül, akkor meg a hátán mászkálnak, vagy a nyakán lógnak!

Irgalmas Nővérke elindul főhősünk hegyei mellett fekvő kis városkába. (Mondanom sem kell, hogy ezt főhős tudta nélkül furmányoskodta ki, hogy a közelébe maradhasson, na meg ne kelljen a „kicsiket” egyedül nevelnie…) Álmaink Másik Hercege mulyán és tehetetlenül nézi végig újbóli vásárlásait, ami két nagy szekérnyit tesz ki. Végül elindulnak…

Zord hegyi ember, félelmetes félvér indián, vagyis Álmaink Másik Hercege szekere állandóan túlzsúfolt. Több oldalon keresztül élvezhetjük annak leírását, hogy melyik iker éppen melyik oldalán ül, mit rosszalkodnak, a kisfiú éppen miért és mennyi ideig hisztizik, milyen csínytevéseket produkálnak… Félvér indián pisztolyhősnek ezektől a szeme sem rebben, két oldalán egész nap csacsorászó ikrek kérdéseire mély hangján türelmesen visszacsacsog, még a patakban is megfürdeti őket! Megtudjuk, hogy melyik „kicsi” mit és hogyan eszik meg és mit nem; melyik finnyás a kezecske tisztaságára és e miatt milyen hosszan és hogyan szokott hisztizni; aznap melyik „kicsi” ül zord hegyi barát jobb oldalán és melyik a balon; épp melyik miért és mennyi ideig visít; a kisfiú melyik szekér mellett dönt és hányszor integet és mosolyog; aztán még azt is, hogy a „kicsiknek” ki segít a szekéren használni az éjjeliedényt (nagy bánatomra nem félvér zord hős!); na meg éppen melyik hajtja göndör fejecskéjét félvér zord pisztolyhős széles vállára és közben hogyan szopja kicsiny ujját! Hosszú oldalakon keresztül olvashatunk arról, hogy ki és miért hívja Irgalmas Nővérkénket maminak vagy anyának, aztán még azért is izgulhatunk, hogy a kisfiú a neki adott három név közül aznap épp melyiket választja magának! Olyan izgalmas és annyira romantikus volt ezeket olvasni…

Útjuk közben Irgalmas Nővérke gyönyörű virágcsokrokat szed, a virágok nevét pedig Álmaink Másik Hercegétől tudja meg; árnika, indián ecset, fehér bohócvirág… Pisztolyhős, zord félvér hegyi ember feltehetően a múltban a verekedések és pisztolypárbajok közötti pihentető relaxációként a mezőn önfeledten szökdécselve szedegette ezeket csokorba! Én már azon sem lepődtem volna meg, ha Álmaink Másik Hercege a vadvirágokból koszorút fon a „kicsik” fejére!

Elérkeznek úti céljuk végére, a két utcából és 20 férfiból álló városkába. Letelepednek egy házba és elkezdődik a berendezkedés. Addigra Álmaink Hercege is megérkezik tajtékzó lován! Hosszas vita arról, hogy miért nem maradhat szeretett hegyének tövében a siserahad. A vitát Irgalmas Nővérke rafináltan lezárja azzal, hogy terhes barátnő nem utazhat már sehová! Álmaink két példányban megtestesült Hercegei ettől az indoktól rögtön megkukulnak.

A városka ügyes kezű, két méteres óriása sem maradhatott ki a babavárás előkészületeiből. Irgalmas Nővérke megbízást ad neki egy bölcső elkészítésére… (a szerencsétlen balga, nagy melák még nem tudja, hogy valószínűleg nemsokára az ő feladata lesz ennek ringatása is…)

Barátnő és Álmaink Másik Hercege egyre többet csókolódzik, amitől terhes, de azért ártatlan teremtés vérszemet kap! Kijelenti, hogy félvér revolverhős addig nem mehet szeretett hegyének tájékára sem, amíg a baba meg nem születik! Punk-tum!!! Ezután zord, félelmetes félvér pisztolyhős szótlan kioldalog búsulni egyet a fészerbe… Barátnő és Irgalmas Nővérke számára a még meg sem született baba sokat segített már abban, ha valamely akaratukat érvényre akarták juttatni, mi lesz akkor, ha megszületik?!

Kis idő elteltével a két, női fortélyokban hosszú ideje pácolt vad hegyi pisztolyhős nem győzte egymást túlaggódni az egész pereputty biztonsága miatt, eljövendő szülésről már nem is beszélve! Biztos vagyok abban, hogy nagyon bántotta mindkettőt a tudat, hogy barátnő szülésének terhét nem tudják átvállalni!

A sűrű gyakorlatozásnak köszönhetően idővel beosztották egymás között a babafelügyelet, az esti fürdetés és lefektetés örömteli teendőit is…

Két példányban megtestesült Álmaink Hercegei fokozatosan átváltoztak Rémálmaink Hercegeivé! Egy idő után már mindenért úgy aggódtak, mint a szenilis öregasszonyok! A történet végén kiderül, hogy Rémálmaink Hercege főhős a híresebbnél is híresebb hegyi ember, a félelmetes pisztolyhős ő maga volt! Mondom volt… Nem is oly rég még biztos kézzel csípőből tüzelt, mostanra meg már biztos kézzel csípőből pelenkázott…

A könyv lapjait a főhősök jósága teljesen átitatta, azokat ennél jobban az olvasás alatt csak az én könnyeim áztatták el!

Rémálmaink Hercege megmentette az addig soha nem látott két féltestvérét gonosz bátyjuk uralma alól. Irgalmas Nővérke hősnő pedig minden ártatlant és nem is annyira ártatlant – terhes barátnő – védelmező szárnyai alá vont! Fiatal kora ellenére már rengeteg bajbajutott szerencsétlent mentett meg; 10 éves korában egy kisfiút, aki aztán nagymama hűséges inasa lett, bálon zsenge korú leányzót a lelki összeomlástól értékes tanácsokkal és még értékesebb zafírokkal, aztán terhes barátnőt és leendő kisbabáját, ezután iker unokahúgait vette magához és a hétéves árva kisfiút! Végül két zord hegyi ember pisztolyhőst, Rémálmaink Hercegeit is megmentette attól, hogy mostoha körülmények között élve, a könyörtelen időjárásnak kitéve, a zord hegyeken magányosan bolyongjanak… Mostantól már vidám gyerekzsivajoktól hangos, puhán pihe, babaillatú otthonban bolyonghatnak… Ezek után bátran kijelenthetjük, hogy hősnőnkhöz képest Teréz anya egy egoista, önző szingli volt!

A könyvet azoknak ajánlom, akik arra kíváncsiak, hogy a XIX. században a gyerekeket hogyan gondozták, öltöztették, etették, valamint arra is kíváncsiak, hogy abban a korban a gyerekek ugyanúgy játszottak, rosszalkodtak, vagy ugyanazokért hisztiztek-e, mint a mostani utódaik!

Ajánlom még azoknak is, akik késztetést éreznek arra, hogy Teréz anya nyomdokaiba lépjenek. A könyv utat mutat számukra, hogy mennyi és milyen jóságos cselekedetekkel érhetik el, hogy elinduljanak szentté avatásuk felé!