Szívesen olvasnám magyarul... 5.

J. S. Taylor: Masquerade

Elbolondíthat egy utcalány egy lordot?
Lóvá tehet-e mindenkit?
Lizzy Ward sohasem akarta a Piccadilly utcáin végezni, így aztán,
amikor egy jóképű lord egy éjszakára megveszi a szolgáltatásait,
úgy tűnik, megfordul végre a szerencséje.
De Lord Hays nem a bájaiért akarja Lizzyt. Olyan lányra van szüksége, akivel port hinthet az arisztokraták szemébe.
A kérdés, hogy képes-e Lizzy eljátszani az előkelő hölgyet.
Vagy talán élete eddigi legfelkavaróbb viszonya vár rá? 

Elfogult vagyok.

Tulajdonképpen egyetlen mondatból is állhatna ez az egész bejegyzés… vagy elég lenne egyetlen filmcím.

 

Pretty Woman

Aki szerette a filmet, és nem bánja egy történet más környezetbe helyezett újrafeldolgozását, az egyszerűen imádná ezt a könyvet.

Ebből következik persze, hogy aki nem vevő az ilyesmire, az bosszankodva fogja félredobni, hogy ez nem más, mint a Pretty Woman. J Azok sem fogják kézbe venni, akik idegenkednek az egyes szám első személyű narratívától, illetve a nekem roppant szokatlannak tűnő a jelen idejű elbeszéléstől. Ezzel nálam véget is ér a negatívumok felsorolása. Egyszer-kétszer túlzásnak találtam a szalon vagy az ember aprólékos részletekbe menő leírását, de tényleg nem tudok mást felhozni ellene.

A történetvezetése körülbelül ugyanaz, mint a filmé.

Lizzy utcalány, aki két társával megszökött a bordélyból, s most az egyikkel közös szobát bérelnek. Nem lakbérrel tartoznak, hanem holmi elemelt ruha miatt jelenik meg a végrehajtó. Hősünknek természetesen nem makrancos autóval, hanem makrancos lóval gyűlik meg a baja, és a hősnő sem előkelő szállodába, hanem a férfi saját városi villájába vezeti grófot, akit egyébként Edwardnak hívnak, akárcsak a filmben, és a számító barát, Phillip sem hiányzik a könyvből. Az üzlet erkölcsi része ezúttal nem a rombolásról szól, hanem a rabszolga-kereskedelemről, és az olvasónak nem kell csalódnia, hősünk végül helyes döntést hoz.

A film szinte minden lényegesebb jelenete megjelenik a történetben: ruhavásárlás, üzleti vacsora, séta a parkban, színházlátogatás, a sértés, amiért a lány ott akarja hagyni még a hét letelte előtt Edwardot, a végső nagy dulakodás Phillippel, stb. Gyakorlatilag nem tudtam letenni a könyvet, annyira izgatott, hogy mielőbb felfedezzem a már ismert jeleneteket új köntösben.

Akad egy-két új elem is a filmhez képest, amely azonban csak tovább fűszerezi a történetet. Phillipnek például van egy húga… Edwardnak él az édesanyja… kiderül, hogy Lizzy, ill. Elizabeth, ahogy Edward következetesen nevezi, remekül megállja a helyét egy farfekvéses borjú születésekor is…

Elizabeth amúgy sem szokványos utcalány. Tud olvasni és valamennyire művelt is. Vannak ambíciói, szabad, önálló életre vágyik, és amikor esélyt kap rá, bármennyire szereti is Edwardot, nem habozik megragadni a lehetőséget, kezébe venni a sorsát (bár ezt már akkor megtette, amikor volt bátorsága megszökni a bordélyházból). Egyszóval minden porcikájában ugyanolyan szerethető hősnő, mint a film Vivienje.

Edward, akárcsak a filmben, nem könnyű gyerekkorral és nehéz, kegyetlen természetű apával volt megátkozva. Egészen fiatalon kezdett foglalkozni a birtok ügyeivel, mert nem akarta, hogy apja elherdálja a vagyont. Élete kemény munkával telt egészen addig a napig, amíg nem találkozott Elizabethtel. Azért megy Londonba, hogy hajót vásároljon, mert a kereskedelemben látja a lehetőséget, hogy nyereségessé tegye a birtokot.

Edward tökéletes megfelelője a XX. századbéli kemény üzletember XIX, századeleji törekvő földbirtokosának. S ahogy a filmben Vivien egy új életet tár fel a beszűkült világú üzletember előtt, ugyanezt teszi Elizabeth is a földesúrral. Szerencsére Edward XX. századi „elődjéhez” hasonlóan meglehetősen „laza”, nem kötik a kor merev szokásai, el tud szakadni – ha nem is mindig könnyen – az előítéletektől… olyannyira, hogy végül ki is tud lépni a megszokott környezetből, hogy boldog lehessen választottjával.

Igen, igazi Hamupipőke történet. Megunhatatlan, játszódjék bármely korban, s legyen az ember akárhány éves. Ha szereti a tündérmeséket, szeretni fogja ezt a könyvet is.

 

Szívesen olvasnám magyarul... 4.

Daniela Sacerdoti: Watch Over Me

Eilidh élete válságban van. Meddőség, hűtlen férj,  nyomasztóan rátelepedő család. Kiborul és elmenekül az egyetlen helyre, amelyről úgy gondolja,
hogy ott vigaszt lelhet – gyermekkora helyszínére, a Felföldre.

Miközben összetört élete darabjait próbálja ismét egymás mellé illeszteni, találkozik gyerekkor barátjával, Jamie-vel, aki egyedül neveli a kislányát, Maisie-t. Miután Maisie anyja Londonba ment, hogy karriert csináljon, és Jamie édesanyja, Elizabeth jobblétre szenderült, Jamie belenyugodott,
hogy csonka család lesznek a lánya és ő.

De néha nem olyan egyszerű a dolog, mint amilyennek látszik. A sors különös útjai minden vonakodásul ellenére újra meg újra összehozzák Eilidh-t és Jamie-t.
Mert amikor minden elveszni látszik, a segítség a legváratlanabb helyekről jöhet.

   

Kb. ennyi a fülszöveg. Nem túl bőbeszédű, nem igazán sokat ígérő. Átlagos romantikus történet… Miért szánok rá mégis egy blogbejegyzést? Mert a könyv elolvasása után úgy érzem, ennél jóval kaptam.

Már a kezdés is megragadott. Én ugyan sohasem voltam terhes, de pontosan el tudtam képzelni, át tudtam élni, min mehetett keresztül Eilidh. Az külön tetszett, hogy Sacerdoti semmi túlzásokkal teli, hatásvadász elemet nem tett a leírásba, egyszerűen, mégis szívre hatóan mesélte el a történteket, az érzéseit.

Jamie-t nem kedveltem meg azonnal, mert ejnye-bejnye, milyen dolog a XXI. században első látásra szerelembe esni, ágyba bújni, és még csak nem is védekezni:). De aztán az igyekezet, ahogy próbálta boldoggá tenni a feleségét, s amikor egyedül marad, a gyermeke iránti feltétlen szeretete, az élet, amelyet kettejüknek felépített, persze meglágyította a szívemet. Gyanítom, az egyedülálló apuka alakja legalább olyan nyerő, mint a filmekben a gyerek és a kutya.

Az igazi meglepetést azonban a harmadik narrátor okozta, akiről az előző fejezetből már tudtam, hogy három éve halott. Rá valahogy nem számítottam… de az élmény nagyon kellemes volt. Hála istennek, a szerző itt sem esett túlzásokba, nem hódolt be a ma oly divatos parairodalomnak. A szellemvilágból segítő anya figurája szervesen illeszkedik a történetbe, bölcs gondolatok, mély érzések forrása… és persze drukkolunk neki, hogy sikerrel járjon.

A három fő narrátor tehát a két főszereplő és az anya, de a mellékszereplők is szóhoz jutnak egy-egy fejezet erejéig, bár magáról a kis falu életéről keveset tudunk meg. Tulajdonképpen akárhol lehetne a világon, semmi igazán jellegzetesen skót (pláne felföldi) nincs benne (igaz, én sem vagyok felföldi, tehát tévedhetek is).

A mellékszereplők jól megformált, szerethető vagy gyűlölhető figurák. Az olvasó együtt gondolkodik, együtt izgul, örül vagy szomorkodik velük. Azonnal a szívébe zárja Maisie-t, Jamie kislányát, vagy Peggyt, Eilidh idős nénikéjét; szeretné megrázni Gailt, Jamie volt barátnőjét, hogy térjen már észre; megfojtani Katrinát, Eilidh húgát, de igazából az egész családot elküldeni melegebb éghajlatokra. Az igazi sokk a volt férj, Tom, aki megcsalta Eilidh-t, de Danielának sikerült mégis rokonszenves alakként ábrázolnia.

Ha van valami, ami ellene szólhat néhány embernél, az az E/1, tudom, hogy vannak, akik nem szeretik (én imádom, mert sokkal mélyebben azonosulni tudok a szereplőkkel, de ez annyira egyéni…).

Mindent egybevetve, szívszorító, lebilincselő, hangulatos, fordulatos történet cseppnyi misztikummal fűszerezve. Igazi romantikus csemege.

Szívesen olvasnám magyarul.

Szívesen olvasnám magyarul...? 3.

Sophie Nicholls: The Dress

Meglehetősen érdekes könyv, benyomásaim vegyesek.

Nem hasonlít azokhoz a romantikusokhoz, amelyeket olvasni szoktam. Sokkal lassabb folyású, szépirodalmibb. Mivel én a pergős, cselekménnyel teli történeteket szeretem, az első két harmadot néhol unalmasnak találtam. Fabbia és Ella elmélkedéseit, lelki életüket, visszaemlékezéseiket élveztem, a régi ruhák leírásainál - legyenek bármilyen szépen megfolmazottak - nyögvenyelősen haladtam. A vintage stílus kedvelőinek viszont igazi ínyenc csemege ez a könyv!

Ami kevésbé tetszett: úgy érzem, sok-sok lehetőség maradt kiaknázatlanul - a szereplőkről, a misztikus vonalról szinte semmit se tudunk, az írónő elhúzza az olvasó előtt a mézesmadzagot, aztán zsebre dugja és ott felejti. Nem nagyon értettem Fabbia félelmeit, erről talán olyan ember tudna beszélni, aki volt már hasonló helyzetben (társadalmilag kívülálló). Szívesen olvastam volna többet a varázsszavakól és azok hatásáról a városka egyes lakóira. Ez a vonal teljesen elsikkadt. Mint ahogy David alakja is csak úgy van, ahhoz képest, hogy ő lenne a felnőtt romantikus vonal férfi oldala. Szóval... ebből lehetne még egy-két regényt írni.

Ami tetszett: maga a történet, különösen a vége.
A főszereplők: anya és lánya, a kapcsolatuk, a tipikus kamasz. Billy, aki fiatal kora ellenére sokkal inkább képviselte a férfivonalat a könyvben, mint David. Katrina, aki minden negatív tuljadonságát és cselekedetét meg tudjuk bocsátani (elfacsarodó szívvel).
S nem utolsó sorban a klasszikusokat idéző stílus, a nyelvezet... és az is, hogy képes volt olyan erős érzelmeket kelteni bennem, hogy valamikor a második harmad vége felé kijelentettem: Nem olvasom tovább!, majd néhány fejezettel később eldöntöttem, az értékelésem mindössze egyetlen mondatból fog állni: Gyűlölöm Fabbiát! :) (mondanom sem kell, mire a könyv végére értem, a gyűlölet nyomtalanul eltűnt.)

Szívesen olvasnám magyarul... 2.

Ki ne szeretne néha visszamenni az időben, hogy valamit máshogy csinálhasson? Egy percre akár. De mi van, ha egy egész évet kap második esélyül? Olive Watsonnal ez történik.

Andrea Lochen: The Repeat Year

 

Már a fülszöveg is jól kezdődik. Figyelemfelkeltő. Mert tényleg, ki ne szeretne? Biztos, hogy mindenkinek van legalább egy olyan dolog vagy esemény az életében, amit másként csinálna, ha visszamehetne az időben és ismételhetne.
Olive Watson, az intenzív osztályon dolgozó nővér 2006 szilveszterének éjszakáján is mű-szakban van. Amikor reggel felébred, meglepve és jóleső érzéssel tapasztalja, hogy valaki fekszik mellette. Tíz hónapja magányos már. Az öröm után jön a zavarodottság. Nem emlék-szik rá, hogy került ágyba egy férfival. Majd a zavart döbbenet váltja fel, amikor kiderül, hogy volt barátja, Phil fekszik mellette, akivel előző év februárjában szakítottak.
Mit keres itt? Phil érte jött a kórházba? De miért tette volna. Tíz hónapja nem látta, nem is hallott róla. Zavarát csak fokozza, hogy a férfi úgy viselkedik, mintha mi sem történt volna. Hazaviszi a lányt, de a régi lakására, amelyet Olive a barátnőjével, Kerrigannel közösen bé-relt.
Az olvasónak persze könnyű dolga van, hisz olvasta a fülszöveget, de Olive az őrület határán jár. Barátja szavaiból kiderült, hogy 2006. január elseje van, annak az 2006-os évnek az eleje, amelyet egyszer már végigélt, de hogyan is lehetne ezt józan ésszel felfogni?
Az írónő nem vezeti végig az olvasót az év 365 napján, hanem elég nagy ugrásokkal halad, csak a kulcseseményekre koncentrálva. Ám ahogy haladunk előre, Olive ill. Sherry visszaem-lékezéseiből a múltat is megismerjük. A könyv közepe táján már együtt lélegzünk, aggódunk, gondolkodunk a hősnővel... de ugyanilyen könnyű azonosulni a másik főszereplővel (ami azt illeti, szinte bármelyik szereplővel), Phillel is, és bosszankodnunk Olive viselkedésén, aggályain, döntésein.
A könyv jól nyúl az egyébként is érdekes témához. Olvasmányos stílusban van megírva, s az izgalmas történet komoly, lélektani kérdéseket is felvet. Az olvasó hol felszabadultan nevet, hol elszoruló szívvel tűnődik a sorson, a ma oly divatosnak számító karma kikerülhetetlenségén (pl. az első évben meghalt, az ismétlő évben megmentett fiatalember esete kapcsán). Olyan témákat dolgoz fel, amelyekkel bármelyikünk találkozhat a mindennapi életben (szerelem, hűtlenség, családon belüli kapcsolatok, barátság, stb.), s teszi ezt olyan stílusban, hogy az olvasó maga is a történet részének érezheti magát.
Nem hiszem, hogy akad ember, aki – ha csak egyszer is ne sóvárogva gondolt volna arra, hogy „mit tennék, ha még egyszer…” – ellen tudna állni ennek a könyvnek. Én szívesen olvasnám magyarul is.

Szívesen olvasnám magyarul... 1.

Tiffany Reisz: The Siren

Ez az  az a könyv, amelyet magamtól
sohasem vettem volna kézbe! 

Ez az a könyv, amelyet az első döbbenet után
letenni sem tudtam!

A hírhedt Nora Sutherlin pikáns, erotikus regényeiről ismert. Mindegyik könyve népszerűbb az előzőnél az olvasók körében. De legfrissebb kézirata különbözik a többitől: komolyabb, személyesebb, s nem is kétséges, hogy ez lesz az igazi kitörés számára… ha valaha is napvilágot lát.
Nora sorsát Zachary Easton tartja tökéletesen ápolt kezében. Az igényes brit szerkesztő beleegyezik, hogy Norával dolgozzon, de csak egy feltétellel: teljhatalmat akar. Ő és csakis ő dönti el, megjelenjen-e a könyv. Norának az egész regényt át kell írnia – hat hét alatt –, különben nincs egyezség.
Nora és Zachary együttműködése kimerítő… és döbbenetesen felkavaró egyeztető találkozásokból áll. És a nő veszélyes volt szeretője sem akármilyen kérdés elé állítja Norát – melyik kínzóbb: távol maradni tőle, vagy visszatérni az ágyába?
Nora azt hiszi, mindent tud arról, amikor az embert a végsőkig hajszolják. De egy olyan világban, ahol a szenvedély egyet jelent a fájdalommal, soha semmi sem ilyen egyszerű.

Kb. Ennyi a fülszöveg.

Jóformán végig sem olvastam. Újra kell írni a regényt? Kemény szerkesztő, női író. Nem hangzik rosszul.

Tiffany Reisz ezt írja saját könyvéről:
A szirén a My Fair Lady modern változata Zachary Eastonnel, a konzervatív, angol irodalmi szerkesztővel a vonakodó Higgins professzor szerepében és a jól ismert, zabolátlan Nora Sutherlinnel mint az ő erotikus regényeket író Eliza Doolittle-je.

Ez sem hangzik rosszul. A My Fair Lady a kedvenc musicalem.

Szerencsére a kritikákat már nem olvastam el, mert akkor talán bele sem merek vágni. Erotikus? Te jó ég, hiszen én már attól is a szemem forgatom, ha három sornál hosszabban csókolóznak egy könyvben!
És akkor jött az ötödik fejezet. Elolvastam. Minden sorát. Aztán csak ültem… döbbenten…
Életem első S&M élménye! Nem dobtam el az e-olvasót. Nem csak azért, mert túl drága ahhoz, hogy csak úgy dobáljam, hanem azért is, mert S&M ide vagy oda, nagyon jó stílusban volt megírva.
Elvarázsolt.
Türelmetlenül olvastam tovább, s nem csalódtam. Egy egészen új világot ismertem meg.
Egy hozzám hasonló laikus számára hihetetlenül élethű, döbbenetes mélységeket feltáró, lélekre ható, megrázó… szegényes a szókincsem ahhoz, hogy kifejezzem, mekkora hatást gyakorolt rám Tiffany Reisz műve.
Nem éppen cselekménydús, de Reisz nagyon ügyesen fonja a cselekmény szálát, fokozatosan bontja ki a titkokat, végig fenn tudja tartani az érdeklődést. Hosszú évek óta ez az első könyv, amelyet az első betűtől az utolsóig elolvastam, s ha észrevettem, hogy a szemem átugrik szavakat, sorokat, azonnal abbahagytam az olvasást, és elmentem pihenni. 427 oldal, és minden szó, minden jelző a helyén van, tán még egy felesleges vessző sincs.
Nagyon jól megírt könyv, pergő, szellemes párbeszédekkel, árnyalt jellemábrázolással, emberközeli szereplőkkel, és egy olyan világgal, amelyről a kívülállók gyakran csak annyit tudnak, hogy a BDSM híveinek fájdalom okozása, ill. elviselése okoz örömet, és ezért értetlenül állnak előtte. Reisz könyve közelebb hozza az emberhez ezt a világot, s ha elég nyitott valaki, érthetővé, de legalább elfogadhatóvá teszi számára.

Nem tudom, megjelenik-e valaha ez a könyv magyarul, de egy másik erotikus mű ijesztően rossz fordítására gondolva kicsit aggódom. Ezt a könyvet nagyon könnyű elrontani. Bármilyen hihetetlen ugyanis, a Szirén nem pusztán erotika. Sokkal több annál.

Spoilerként csak annyi: hívő katolikusok semmiképp ne vegyék kézbe.