Vendégblogger: mia olvas 6.

Hosszú kihagyás után egy kis humor.

Katie Fforde: Majdnem tökéletes

 

A történet olvasása alatt nem tudtam elhessenteni az érzést, hogy bármire is vonatkozzék a könyv címe, számomra e két szó kétségkívül hősnőnkre illik, aki tökéletes. Majdnem tökéletes…

Anna belsőépítész, aki házakat újít fel, aztán jó kis haszonnal túlad rajtuk, ezzel keresi kenyerét. Egy bájos angliai falucskában vesz egy apró, nagyon lerobbant kis házat és beleveti magát a felújítási munkákba. Nincs villany, fürdőszoba, víz épp csak, bútor semmi, szóval abszolúte nomád körülmények várnak rá a négy fal között.

Megismerkedik és szinte egy nap alatt életre szóló barátságot köt Chloe-val, a három gyerekes szomszédasszonyával és neki köszönhetően egy nap után már egy agár először boldogtalan, később boldog tulajdonosa lesz.

Hősnőnk évek óta plátói szerelmet táplál a főiskolán megismert sármos, jómódú építész vendégelőadóba, akinek az anyja ebben a kis falucskában lakik. Egy másik nagyon jóképű férfi is belép az életébe, akinek a munkája a felújítások felügyelete, és még az Agármentő Alapítvány örökbe adó tisztje megtisztelő titulust is birtokolja.

A csepp, bájos kis angliai falucskában nemcsak az apró házikó tüneményes, de mindenki édi-bédi cukipofa, segítőkészek, barátságosak, kedvesek, férfi, nő, gyerek, a kutya is tündibündi bűbáj, szóval minden és mindenki imádnivaló. Egyedül az elbűvölő építész cseppet sem elbűvölő anyja nem illik e jóságos kis közösség tündéri tagjainak sorába, ő itt a mesebeli kiállhatatlan, utálatos, sótlan és sznob, rosszindulatú és gonosz vén banya.

Na, ennyi a nem túl bonyolult, de édes és varázslatos kis történet dióhéjban.

Hősnőnk nagyon ügyes minden építkezéssel kapcsolatos szakmunkákban. Kiskorában azt látta, hogy anyja a legtöbb szerelési munkához férfiak segítségét kéri, ezért ő már akkor eltökélte, hogy ő minden ilyesmihez érteni fog! Így aztán eltökéltsége segítségével röpke pár év alatt az összes kétkezi szakmát tökéletesen elsajátította!

Hősnőnk, amiben tökéletes…

Tökéletes szaki. De nem ám csak olyan Mekk Elek módon, dehogy! Tökéletes belsőépítész, a főiskola után 27 éves korára tökéletesen kitanulta szinte az összes építkezéssel kapcsolatos szakmát. Hogy mikor, hol, hogyan? Egyszerű… egy ideig ácsműhelyben volt segéd a lelkem. Igen. Innen a tökéletes tudás! Ott aztán tökéletesen megtanult tökéletesen szegélylécet rakni, polcokat, gardróbokat készíteni, beépíteni, újjáépíteni ablakokat, sőt még redőnyöket is! De ez nem minden! Tökéletesen tud politúrozni, kandallót helyreállítani, padlót, parkettát lerakni, kőműveskedni, homokfúvás, festés, gerendázás neki bakfitty, fürdőszoba kialakítás, vízszerelés úgyszintén. Mindezt segítség nélkül, egy szál egyedül! Emellett persze be is rendezi a házakat, ehhez színpalettákat, textilmintákat, bútorokat is nézeget, vásárol, de elmondása szerint azért számára sokkal fontosabb a szennyvízvezeték fekvése…

Egyedül, minden segítség nélkül, tökéletesen meg- és beépít három szintre felnyúló eszméletlen gyönyörű csigalépcsőt! Ehhez elég egy remek könyv sok hasznos számolással, példával, meg egy helyre kis kézifűrész, és természetesen a varázsszó, az eltökéltség és voálá, a tökéletes lépcső tökéletesen kész is!

Tökéletesen tud biciklire rakodni és így kerekezni! Vagány hősnőnk a bontott anyagok szállítását is megoldja egy kétkerekűn.  Igen. A saját kis meggyötört kacsóival elővarázsolt csigalépcső bontott deszkákból álló anyagát egy ismerőse ajánlotta fel. A kidobásra ítélt, de illegálisan – csitt!  – eltulajdonított bontott deszkákat egy telepről a sötétség leple alatt a biciklijén három éjjel hordta el…!

Tökéletes barát. Tökéletesen képtelen nemet mondani. Például a szomszédasszony barátnő pofátlanságaira és tapintatlan kérdéseire… Arra sem, hogy mindenféle kínos és kellemetlen dolgokba belerángassa, így csinálva belőle tökéletes idiótát. Végül a teljesen romos, lakhatásra alkalmatlan házban még rásóz egy agár kutyát is. Ekkor még sem belevaló kis hősnő, sem bánatos szemű agár nem látja egy nagytestű négylábúval való lakhatás aggasztó feltételeinek nyűgét…

Tökéletes falmászó. Az emeletre csak egy falnak támasztott roskatag létrán lehet felóvakodni, de az erős teák és még erősebb eltökéltség segíti rettenthetetlen hősnőnket, hogy az emeletre különböző bútorokat, székeket, éjjeliszekrényt teljesen egyedül felhányja…

Hősnőnk, amiben csak majdnem…

Majdnem tökéletes villanyszerelésben és vakolásban… De semmi vész, bőven maradt még eltökéltség!

Majdnem tökéletes slamposság. Egy pár bakancsa van, más lábbelije nincs. Egy-két farmerja és pár könyöknél, meg még itt-ott lyukas, turkálóból kotort pulóveren és csekély szürkére színeződött bugyin kívül semmije nincs. Állandóan egy munkás kezeslábasban és abban az egy pár bakancsában grasszál. Minden szakmában profi hősnőnk eltökéltségének segítségével képes lenne egyedül felújítani akár egy romos kúriát is, de eltökéltsége becsődöl a turkálóból szerzett gúnyáin tátongó lyukak megvarrásánál…

Majdnem tökéletes nincstelenség. Belsőépítész, asztalos, kőműves, burkoló, kandallóépítő, víz- csatornaszerelő, festő, parkettázó, redőnyszerelő hősnőnek 27 éves korára az erős eltökéltségén kívül van még egy telefonja, pár szerszámja, egy biciklije, egy bakancsa, munkásruhája meg az említett pár lyukas, elszíneződött rongya és egy rátukmált agara.

Majdnem tökéletes kikupálódás. Egy-két alkalomra. A főiskolai évfolyam találkozóra és pár randira szomszédasszony barátnőnek már nemcsak mosógépét, tisztálkodó szereit, kádját, de ruhásszekrényét is kisajátítja. A szó szoros értelmében a szomszédból öltözik. Ruhák, cipők, táskák, ékszerek, pipereszerek mind-mind lenyúlva. Ami ilyen alkalmakkor sajátja, az az erős eltökéltsége és az elszürkült bugyija.

Majdnem tökéletes igénytelenség. Kezén a bőr szárazra repedezett és a vörös sebhelyek majdnem tökéletesen illusztrálják, hogy a fűrésszel nemcsak deszkát szokott nyesegetni… Szakmunkáinak és eltökéltségének következtében körmei szutykosak és letörtek, de ugyanez vonatkozik tökéletes vonalú lábának majdnem tökéletes elhanyagoltságára is…

Hősnőnk nap, mint nap vezetékeket húzkod, fúr, farag, fűrészel, éjszakákig szerel tündibündi mesebeli kis házikójában. Ennek köszönhetően leharcolt kis házikó egyre csinosabb lesz, míg csinos kis hősnőnk egyre leharcoltabb…

Majdnem tökéletes nőietlenség. Ezermesterünknek még sosem volt ruhája, szoknyája – végül is milyen szaki vakol lapszoknyában, há’ nem…?  –, bolerót még sosem látott, ezt barátnő meg is érti, hisz’ hősnőnek nincs tévéje… (Csoda, hogy barátnő szekrényében turkálva egyáltalán ráismert az elegáns, nőies göncökre…, biztos ilyen rongyokat valamikor, valahol már látott tévében...). Egyébként nemcsak ruhát, de cipőt sem szokott venni… (Könnyű annak, akinek a barátnő szekrénye egy ingyen turkáló...) Még az elegáns bársony kesztyűt is barátnő szerzi meg számára, míg ő inkább jó kis vízvezeték-szerelést végez csábos kezeslábasában…

De láss csodát! Kezeslábas, kinyúlt, lyukas pulcsi, bakancs, töredezett, koszos köröm és összeszabdalt kacsó, csapzott haj, meg láb- és hónalj borosta mind bagatell, mer’ jóképű szingli pasik itt eme bájos kis angol falucskában ilyen kellemre gerjednek…

(Egyszer azért csak kénytelen lesz valahová cipőért beporoszkálni, ha máskor nem is, de akkor, amikor a kiskorától hordott bakancsának a talpa már szétmállott a malteros vödör mellett…)

Majdnem tökéletes ostobaság. Rég látott főiskolai évfolyamtársak elismerő megjegyzéseire ízibe’ kicsacsogja, hogy elszürkült és géz vékonyra kopott bugyiján kívül a csábos ruha, ékszer, táska, cipő, kesztyű mind szomszédból lenyúlt hacuka.

Azért viseli barátnő szerzeményét, a dekoratív, könyékig érő bársony kesztyűt, hogy bársonyos hangú, sármos építész igéző szemei elől a berepedezett bőrű, letört körmű, cafatokra fűrészelt kezeit elrejtse. De úgy fél óra múlva a jóképű építész hízelgő bókjainak hatására kesztyű hanyagul lekapva, és szerelemtől kergén locsogó kis ezermesterünk cseppet sem bársonyos kezecskéit szeleburdin építészünk megdöbbent, de igéző szemei elé tolta.

(Csábos mesterünknek pár percig viselt bársonykesztyűre költeni pocsékba ment pénz volt, inkább vettek volna neki valami hasznosabbat, esetleg a padlódeszkák pakolgatásához egy rakodókesztyűt…)

Majdnem tökéletes lúzerség. Barátnő erőszakos rábeszélésére hősnőnk vele tartott a jóképű építész sznob, utálatos és rosszindulatú anyjához, aki tombolán nyert ingyen takarítást. Egész nap tartó takarítás cefetül koszos üvegházban. Vénasszony lekezelően bánik velük, hátsó ajtón közlekedhettek, mint régi korban a cselédek, szódabikarbónát kaptak tisztítószerként… Ezt roppant viccesnek tartják, pókhálós fejüket összedugva vihognak, ahelyett, hogy a sznob némber szikkadt fejét belenyomnák a szódabikarbónával dúsított szutykos vízzel teli vödörbe.

Na, és mit csinál ezután bárgyú kis hősnőnk? Megalázó esetét kuncogva meséli el sármos építészének… Ő ezt annyira nem tartotta komikusnak, és ezzel cseppet sincs egyedül…

Hagyja magát rávenni a szekrénybutik-turkáló tulajdonos barátnő részéről, hogy egy bazár-vásáron a nyílt terepen bikinire vetkőzve csobbanjon egy jakuzzis kádba. Vásározók körbeállják, fényképezik, fixírozzák, miközben a kölcsön bikiniben megszégyenülten vacog a habos hideg vízben és próbálja rejtegetni növésben lévő láb- és hónaljszőrét. Később, a bemutatóért kapott ajándékoktól felpakolva az egész kínos jeleneten fineszes barátnőjével hígvelejű hősnőnk jókat kacarászik.

(Biztos akkor is jókat derült profi mesternőnk, amikor újra felidézte magában ezt a kacagtató jelenetet, míg az emeleti fürdőszobában teljesen egyedül beépítette ezt a jakuzzis kádat... Legalább az izzasztó munka közben volt valami, ami széles vigyort csalhatott bájos kis orcájára, miközben a kád mellett tejföl sűrűségűre keverte a habarcsot…)

Majdnem tökéletes felelőtlenség. Magához vesz egy ártatlan négylábút, bár azt sem tudja, egy-két hét múlva ő maga is hol hajtja álomra homokfúvó morajától és a csigalépcső számításaitól zúgó fejecskéjét…

Majdnem tökéletes szutykosság. Hősnő majd’ egész történet alatt izzadtan, porosan, retkesen téblábol mesebeli kis házikójában és a bájos falucskában is. Akkor nem szutykos, ha csábos testével időnként belecsobbanhat barátnő vagy agármentő hivatali szépfiú kádjába. Ugyanez vonatkozik azok mosógépére és hősnőnk redvás ruhájára.

Szupernőnk éjt nappallá tévő folyamatos szakszerű szerelései alatt nemcsak poros haja növögetett, de láb- és hónaljszőrzete is. Ennek magyarázata, hogy kis házikója felújítási törmelékei között elkallódott apró borotvája… Sebaj, majd barátnő kádjában a lenyúlt szappan, sampon kombóhoz hozzácsapja annak borotváját is…!

(Majdnem tökéletesen biztos, hogy a szakmunkák lázában égő trehány hősnőnk borotvája a felújított kandalló krémes állagú fugájában végezte, vagy esetleg végső nyughelyre lelt a szakszerűen lerakott padlódeszkák alatt.)

Majdnem tökéletes fényevő. Hősnőnknek az életerő és eltökéltség a tökéletes táplálék. Néha-néha, ha nem ő állja a cechet, akkor azért a teán, életerőn és eltökéltségen kívül még mást is magába nyel…

A könyvnek úgy az utolsó 40 oldala teljesen felesleges volt, kár volt tragédiával meg erőltetett konfliktussal nyújtani a történetet. Bőven elég volt a történetben egy nincstelen, csóró szereplő, szükségtelen volt ezt még eggyel növelni…

A történet úgy 50%-a házfelújításról szól, 20%  kedves, szerető, segítőkész, tündéri barátokról, 20% a bonyolult csigalépcső megépítéséről, 5%  szerelemről, a fennmaradó 5% meg az agarakról…

A könyv igazán kellemes kis romantikus olvasmány lett volna, ha a történet kicsit életszerűbb, ha kicsit rövidebb, és ha az írónő óriási lelkesedéssel nem törekedett volna túlszárnyalni nagyotmondásban a már rég megboldogult Münchhausen bárót… Akkor majdnem tökéletes.

Vendégblogger: mia olvas 5.

 Hosszú ideje hanyagoltam a romantikus irodalmat, valahogy mostanában nem éreztem késztetést arra, hogy akár egynek is nekilássak. Nemrég keresgéltem olvasnivalót és beleolvasgattam pár romantikus/erotikus könyv fülszövegébe. Amikor a nem tudom hányadik milliomos sármőr nightklub tulajdonos vagy hatalommániás, uralkodni vágyó milliárdos cégtulajdonos, mind sötét titkokkal a múltból szövegeket olvastam, már el is ment az a kicsi kedvem is. Könyörgöm, árulja már el valaki, hogy az a sok, általában unatkozó és az unalomtól már teljesen degenerált háziasszonyból „bestseller írónővé” avanzsált egyszerű teremtések miért gondolják, hogy csakis egy milliomos, hatalommániás sz@rházi lehet vonzó a nők számára? Miért nem lehet egy átlagos, normális, hétköznapi pacák egy romantikus könyv főhőse? Aki erre a rejtélyre tudja a választ, az ossza már meg velem! Már ott tartottam, hogy istenem, találjak már egy jóképű szobafestőt, aki dagadó izmokkal szende kis hősnő csepp szobájának plafonjára keni föl a lehullott vakolatot… vagy egy jól megtermett asztalost, amint vaskos nyakán gyöngyöző izzadságcseppekkel azon munkálkodik, hogy izmos karjai segítségével felszerelje azt a régóta vágyott pöpec kis polcrendszert hősnő kamrájában… mindent megmunkál…, fúr… utána meg derűsen fűrészel… ilyen mé’ nincs???

Végül belebotlottam egy olyan történetbe, ami egy sportolóról szólt. Bár az „erotikus megszállottság” meg a szokásos „mély titok” riasztó volt, de gondoltam egye fene, ha nem is a vágyott nagydarab asztalos, de legalább nem a százezredik cégtulajdonos.

A könyv Katy Evans: Valós c. állítólagos bestsellere. 

 „Forró. Szexi. Izmos. Fájdalmas. Valós. Perzselő nemzetközi bestseller, mely elsöpör mindent, amit korábban a szenvedélyről képzeltél Remington Tate rossz fiú hírében áll a ringben is, ringen kívül is. Gránitkemény teste és nyers, állati ereje őrületbe hajszolja női szurkolóit. Neki azonban attól a pillanattól, hogy a szemébe nézett, nem kell más nő, csakis Brooke Dumas. Vágya színtiszta, ellenállhatatlan és VALÓS. Brooke számára álomállásnak tűnik a jól fizető új, sportterápiás munka: karban tartani Remington testének tökéletes gépezetét. De mialatt vele és csapatával sorra látogatja a földalatti harc veszedelmes arénáit, Brooke testében is fellobbannak a legősibb vágyak. Ha volt is olyan pillanat, hogy Brooke és Remy csak flörtöltek egymással, hamarosan mindkettejükben kibontakozik az erotikus megszállottság, és kapcsolatuk ennél is többel kecsegtet. Izzó vágyuknak azonban sötét oldala is van. Vajon képesek lesznek-e kitartani, amikor fény derül Remy legmélyebb titkára, és Brooke-nak családja segítségére kell sietnie vagy hirtelen minden, amit olyan valósnak véltek, szertefoszlik, mint a káprázat?”

A könyv elején a szerző bemutatkozik, elmondja, hogy az íráson és sütögetésen kívül még mit imád, de erről majd később…

A fülszöveg alapján valami új, az illegális boksz izgalmas világába kalauzoló, romantikával, kevés erotikával fűszerezett érdekes történetre számítottam. Sajnos ebből szinte semmit sem kaptam, helyette hosszas leírásokban újra és újra olvashattam hősnőnk lenyűgöző külsejű bokszolónk iránti csodálatáról, epekedéséről és vágyakozásáról. Mindezt a 430 oldalból legalább 350 oldalon keresztül újra és újra és újra… A csudára kidolgozott izmai, hümmögései, nyögései, morgásai, szexi nézései, ringben ejtett laza táncikálásai, kemény ütései, vagyis minden, amit férfias hősünk úgy az egyszerű és a nem túl egyszerű életben megmutatott magából, attól hősnőnk intim izmai azonnal összerándultak. Csakhogy ilyeneket hősünk a nap 24 órájában folyamatosan művel, így hősnőnket ugyan akaratlanul, de rákényszerítette a heteken át tartó, egész napi intenzív intimtornára… és ez csak tovább fokozódott, mert bokszolónk szaga és feromonjai nem kímélték nőiségének többi szervét sem, így gyötrelemből bőven kijutott még rángások és görcsök formájában méhének és petefészkének is… illegális boksz meccsek királyának látványától állandóan nedves lesz, de  nem a szeme…vagy lucskos, de az sem a hónalja…

Hősnőnk sportpályafutása sajnos derékba tört, de utána küzdősportok terén lett baromi kemény, annyira, hogy nem létezett olyan férfi, akit egy rúgással le ne döntött volna a lábáról. Ezt a kemény csajt egyedül csak hősünk nyolckockás hasizmai és arcának gödröcskéi fektetik két vállra… Persze ezen nincs is mit csodálkozni, hisz hősünk hibátlan külseje mellett még eszméletlen nagy erővel bír, mindenkit KO-val kiüt, szinte már nem is ember, a barátok szerint egy kézzel képes lenne egy egész elefántcsordát is lecsapni. Szóval ez a gödröcskés képű Adonisz akkora erővel bír, mint az a mitikus King Kong.

A könyv fennmaradó részében azért már sokkal kidolgozottabb a történet, ott már több mindenről van szó.  Abban már arról olvashatunk, hogy a nap minden percében, annak minden másodpercében ők ketten egymás iránt mennyire és hogyan vágyakoznak…

Amikor hősnőnk sportrehab tréner állást kap bokszolónk mellett, ennek nagyon örül, mert így munkának álcázva fogdoshatja annak  istenien izmos testét… De fájdalom, míg szépen karban tartja hősünket, eközben teljesen egészséges hősnőnk ebbe totálisan belerokkan. Mert szegénykének jöttek az állandóvá váló intim rángások, összehúzódások, görcsök… később ezekhez társultak erőteljes szívösszehúzódások és még a mellékveséi is majd’ taccsra mentek…

Szerencsére idővel rokkantsága gyógykezelésben részesül, mert munkaköre kibővült egy újabb megerőltető teendővel. Ez nem más, mint munkáltatójával való ágyban fetrengés és csókolózás, mindez több napon keresztül és strapás 24 órás készültségben… a rövid szünetekben zenehallgatás, evés, tévézés… Egyik telefonbeszélgetés alatt az anyja elküldené egy híres étterembe, de hősnőnk felcsattan, hogy „de anya, én dolgozom!” Na igen, szerencsére eme kemény munkatempó túléléséhez edzett hősnőnket átsegítette sportolói múltja…

Bokszolónk részéről a hosszú önmegtartóztatás oka, hogy csinos kis „trénere” megismerje. Hősnőnknek viszont már elege van az luxushotelek unalmas luxuslakosztályaiból, a strapás munkából, de főleg a régóta tartó intim tornából, pláne, hogy érezhetően kezd bekrepálni a mellékveséje… Szerinte már megismerte, igaz, pár mondaton kívül túrót sem beszéltek egymással, de a több napi ágyban csókolózás és több tucat szerelmes szám hallgatás szerintem is többet mond ezer szónál…

Végre szerelmük beteljesedik, innentől kezdve ezekről hősnőnk jóvoltából aprólékos ismertetést kapunk, mondhatni alaposan mélyrehatót… mindezt elbűvölően érzelgős és líraian gyönyörű leírásokban… az ebben elhangzó kifejezések is annyira finomak, szépségesek és romantikusak, mint a börtön szleng… (Remélem, mocskos szájú kis trénerünk a férfiaktól mindig megkapja a nők részéről elvárt mély tiszteletet, mert az ilyen ki is érdemli…)

Aztán volt egy pillanat, ahol elérzékenyülve visszareppentem a tanyavilágba, mikor Terka néném az egyik ujjával betömködte a kukoricát szegény liba gigájába. Itt is ugyanerről olvashattam, csak nem tanyán, hanem luxuslakosztályban és nem Terka néném, hanem izmos bokszolónk és nem libába (bár…) és nem a gigájába és nem kukoricát tömködött… ez legalább annyira varázslatosan romantikus volt, mint a libatömés… Elérzékenyülten azt kívántam, nagy erotikus képzelőerővel megáldott háziasszony írónőnk is sokszor részesüljön ilyenben a muffinok és juharszirupos palacsinták sütéseinek szüneteiben.

A könyv még talán élvezetes is lehetne, ha ez a történet nem több úgy 80 oldalnál, mert annál több vágyakozás, nedvesedés, intim görcsök, rángások már nemcsak hősnőt gyötri meg cefet mód, de az olvasót is. Úgy a könyv felénél már együtt tudtam érezni szegény nyomorulttal, bár nekem addigra nem folytonos önkéntelen intim izomrángásom lett, hanem önkéntelen tikkelő fejrángásom… Két tikkelés között idézek pár fájdalmas gondolatot hősnőnk monológjaiból;

„… egyszerűen nem értem, mitől kell mégis vonaglanom belülről és miért futkosnak rajtam forró kis borzongások. Ha ez így megy tovább, bekrepál a mellékvesém.

… Szeretném, ha kisprintelhetném a szívemet, ha a futástól felszabaduló endorfinokat érezhetném ahelyett, hogy ezek a fura kis pengések szabdalnák rojtosra az idegeimet…” (Hál’ istennek, legalább nemcsak én szenvedek…)

„Megdolgozunk minden ízületet, kilazítunk mindent. A kezelés hatására ő néha halk, doromboló hangot hallat. Intim izmaim összerándulnak, próbálom ellazítani őket, de minden nyögésére egyre görcsösebben feszülnek meg…

…Az a benyomásom, hogy miközben ellazítom a pasast, a bennem lévő feszültség megsokszorozódik. De legalább már van állásom.” (Na ja, hát ugye valamit valamiért… Lesz ez a munka még strapásabb is…)

„Most már elég, ha csak rám villan a szeme, máris felduzzadok. Ha az ajkamra néz. Ha a fülem mögé dug egy kósza hajszálat. Tudom, hogy ha ezt így folytatjuk, az kész pokol lesz a mellékvesénknek. (A pokol nem ez. A pokol az, amit sütőmániás megalkotód művel szerencsétlen olvasóval…)

El kell ismernem, nagy erénye a könyvnek, hogy közben a belőle tanultak segítségével távoktatásban szépen haladok a rehabilitációs terapeuta OKJ képzésen és ha nekiugranék, talán még sikeresen túl is lehetnék az általános orvosi egy szemeszterén.

Az oktatás alatt sokat tanultam sokféle izmokról, úgymint; nyolckockás hasizom, ferdeizmok, kétfejű karizom, deltoid izom, csuklyásizom, nagy mellizom, hátoldali deltaizom és trapézizom, négyfejű combizom és a tövis feletti izom, ami a forgató mandzsettát körülvevő négy izom egyike. Futólagosan hozzávettük a tananyaghoz az alkar két csontját, a singcsontot és orsócsontot is és elsajátítottam fontos ismereteket a mániás depresszióról, az erőteljes szívösszehúzódásokról és azon folyamatokról, melyek a mellékvesék normális működését veszélyeztethetik… és óóó, ez mind semmi, mert olyan tudásanyagok birtokába is jutottam, amivel egy veterán osztályos főnővért is simán lealázhatnék;

„— Ez teljes őrület, Mel - mondom áhítatos suttogással, bár úgysincs senki a közelben, aki meghallhatna. Mégis akkora jelentősége van ennek a vallomásnak, hogy képtelen vagyok hangosan kimondani. - Soha nem éreztem még így. Ahányszor csak Remy hozzám ér, bennem ezernyi jó érzés kavarog egyszerre. Jobb, mint az endorfin. Asszem, ez az oxitocin lehet, hallottál róla te is, ugye, hogy az milyen erős? Tudod, az összebújós hormon.” (Jó neked! Nekem meg csak úgy még egy tikkem lett, a fejrángásaim szünetei között szakadatlan szitkozódok…)

„Ujja hegyével a blúzom ujja alá nyúl, egyenesen a tricepszemhez, a hátsó karizmomhoz. Ez a női test egyik legszörnyűbb része, ahol a legapróbb csípéssel is meg lehet állapítani, van-e valakinek zsírfelesleg a testén.” (Szörnyű…!!!, erősen rá kell csapni a mancsára! De mit csináljunk a szemével…???)

„Izmai energiája minden mozdulatában dinamitként robban, és szinte látom, hogyan pörög benne az ATP-ciklus - a kémiai kötésekben tárolt energiát a sejtekbe szállító molekula, az adenozin-trifoszfát feldolgozása -, amelynek az ő esetében mintha nem is lenne szüksége a szokásos nyolc másodpercre, hogy lefusson.” (Azt meg én látom, hogy aki egy tepsi áfonyás pite sütés után ilyeneket körmöl le romantikus/erotikus könyvben, abban tuti nem pite, de nem is az ATP-ciklus, hanem valami más pörög ezerrel…)

„Van néhány sportoló barátom, aki verseny után tökre depis lesz és összeomlik. Ami ennyire magasra szökik, annak valamikor muszáj lejönnie, és a neurotranszmitterek, az ingerületátvivő anyagok néha megkergülnek egy kicsit.”  (Láthatóan néha nemcsak a neurotranszmitterek kergülhetnek meg, de írónőnek mondott sütőmániás egyszerű háziasszonyok is…)

Nagyon elégedetlen vagyok a könyv borítójával is! Hol van azon az a kétszázmilliószor leírt nagydarab, csudálatra méltó csupa izom férfitest, de főleg az a nyolckockás hasizom, he???

Ami számomra már a könyv legelejétől teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy írónőnk totális izomfétisben szenved. Nem tudom, eddig létezett-e egyáltalán ilyen, de ezek után bizton állíthatjuk, most már igen…

A könyvben a legtöbb vulgáris kifejezést főleg szende kis hősnőnk ejti ki monológjaiban. Megnéztem, férfi a fordító. Mondjuk a fogalmazás és szóhasználat után ezen nem lepődtem meg. Emellett még a könyvben folyton „szájam”, „szájamat” kifejezéssel találkoztam, amitől nekem tátva maradt a szemem és még a „szájam” helyett a szám is…!

Na most… azt ugye nem tudom, hogy az eredeti szövegben süteménysütő háziasszonyból hírös bestseller íróvá avanzsált szerző vulgáris szavakat körmölt-e le a konyhaasztalán két tepsi muffin között vagy ez a férfi fordító bosszúja vala azért a kicsinyke pénzecskéjéhez nem mérhető több száz oldalas szenvedéséért… De akármelyikről is van szó, szerző vagy fordító, én az oda nem illő trágár kifejezések elkövetőjéhez az ő stílusában intéznék egy kérdést  nagy tisztelettel; az intim együttléteket, a mély érzésű, erős vonzalmat és a túlcsorduló gyengéd érzelmeket, vagyis a romantikát és igaz szerelmet így kell kifejezni b***+…??????

A könyv elején írónő bemutatkozik olvasóinak. Elmondja, hogy imádja az életet, a könyveket és a szerelmet, a férjét, két gyerekét meg a három kutyáját. Az idejét azzal tölti, hogy gondoskodik családjáról, emellett még sétál, olvas, sütöget és írogat. Számomra ez mind nagyon szimpatikus! De véleményem szerint ezek közül, amit semmiképpen nem kellene művelnie, azaz írás! Szerintem azt hagyja a fenébe! Amondó vagyok, helyette inkább többet süssön, mert ha annak végterméke is úgy sikerül, mint az írása, sebaj! Az elfuserált süteményeivel csupán a szűkebb környezetét öli, viszont az elcseszett irományával szerte a világon gyanútlan ártatlanokat…

Írónő férjének nagy jóindulattal azt tanácsolom, hogy el ne olvassa neje papírra vetett erotikus fantáziálgatásait!

Hacsak nincs annak a szerencsétlennek nyolc kockás hasizma, négyfejű combizma meg hátoldali deltaizma és trapézizma, ezek tetején jóképű és szexin gödröcskés ábrázata, mindez még megfejelve 24 órán át tartó erekcióval az egészen a négyfejű combizma aljáig érő, hurkatöltő vastagságú nemes szervében…

Ha híján van ezeknek, akkor kerülje el messze neje összebarmolt irományát, helyette inkább összebarmolt süteményeit csócsálja. Ha viszont süteményei mellett óvatlanul ezt az irományt is benyelte, akkor szegény nyomorultat már hétszentség régóta kezelik valahol… Mindenesetre én szorítok a gyógyulásáért.

Az írónő a könyv végén engem is megszólít, mint „drága olvasó”-t. Arra hívja fel a figyelmemet, hogy amennyiben én is annyira szenvedélyesen megszerettem hőseit, mint ahogy ő, akkor ne hagyjam ki a folytatást, a Remy és annak is a folytatását az Enyém című könyveket sem. Ő alig várja, hogy még többet mesélhessen nekem.

Aztán a folytatásban mi újat tudhatnék még meg? Bár a fene tudja… esetleg előfordulhat, hogy abban akár még sokat olvashatunk az első részből kifelejtett és meglepően ismeretlen típusú izmokról, hormonokról, meg további nyavalyákról is?

Mit is mondhatnék Neked „drága” Katy? Enyém a megtiszteltetés, de „alig vártam”, hogy ennek a történetnek a végére érjek. Számomra az olvasás közben érzett kín teljes mértékben Valós volt!

Vendégblogger: mia olvas 4.

Elolvastam Catherine Anderson: Édes semmiségek c. könyvét – ez a második könyv, amit olvastam tőle – és tetszett.

Azért voltak benne számomra kissé elfogadhatatlan és túlzott momentumok, melyek nélkül jobban tetszett volna.

Először is; alacsony főhősnő felszedett 16 kilója, ami után még mindig csábos és karcsú maradt. (Erre mondanánk páran, hogy jó neki! Aztán sokunk megkérdezné: na, ezt hogy a frincefrancban sikerült véghezvinnie??? Titkok és furmányok megosztását, de azonnal! Lehet sikerült neki 10 centit nyújtania magát…?)

Aztán a váratlanul leengedett haj, amitől a főhős – aki egyébként a sötétben is lát - alig ismert rá. (Ezt a könyvekben soha nem értettem, ha hősnő leengedi a haját, akkor az állítólagos éles szemű főhős miért nem ismer rá? Esetleg a hajának leengedésétől a hősnőnek megnő az orra?, más színű lesz a szeme?, ettől magasabb lesz?, vagy tán’ alacsonyabb?, a kiengedett hajának más lett a színe?, összefogva fekete, kiengedve szőke?, netán a hajkiengedéstől arca ázsiai vonásokat ölt magára?)
Na, és ami az olvasáskor lapokon keresztül folyamatosan dörzsölte, kaparászta, ezáltal egyenesen felsértette a jóindulatú elnézésem leheletfinom hártyáit: az első vacsorafőzés.

A hősnő saját bevallása szerint nem igazán konyhatündér, egy-két egyszerű étel elkészítésén kívül nem jeleskedik a konyhának nevezett helyiségben. Ezért tartott is a házvezetői-szakácsnői munka elvállalásától, ami 12 éhes férfi feneketlen bendőjének nap mint napi megtömésére szólna. (Itt kifejezetten testvéri szeretet éreztem, a gyámoltalanok és elesettek összetartozásának erős érzése bontakozott ki bensőmben a hősnő iránt, mélyen és teljesen átérezve aggodalmát és viszolygását a szakácsnői teendők ellátása miatt, hiszen munkavégzés céljából nekem sem kedvenc területem a konyhának elnevezett pokol, pláne nem 12 éhes férfival telezsúfolva!)

Szóval izgultam és drukkoltam töltöttgalamb-de-karcsú-és-szexi-hajbontogatástól arcváltoztató hősnő első vacsorafőzésének sikeréért.

Hatra kell elkészülnie a vacsorával. De pontosan ám! Addig dolgozgatott, hogy már majdnem öt óra volt mikor még csupán csak elkezdte összeszedni a vacsorához valókat. Jézusom! Olyan ideges lettem… hogy lesz kész azzal a rengeteg étellel? Legszívesebben kikaptam volna a kést a kezéből, hogy segítsek a zöldségpucolásban! De megoldotta! Zöldség, hús és rizs addigra megpucolva, összevágva, megmosva, felrakva, megfőzve, tálalásra készen illatozott! Rájöttem, nem kell ezért a nőért izgulnom, talpraesett ez! Mert mit csináltam volna én? Lehet, ott kapargattam volna még kétségbeesetten a répákat fél hatkor is… ennyi emberre… jó mondjuk kissé keveset főzött… mindig… és keveset is csomagolt számukra, azok is egészséges és kalóriaszegény élelmiszerekből…

Elképzeltem, amint a régi időkben nálunk dolgozó megtermett férfiaknak (100- 120 kg-os könnyűsúlyú) az egészséges étkezés jegyében kiviszem a fejenkénti két darab sajtos abonett szendvicseket… De akkor is! Hogyan lehet 12 éhes emberre – még keveset is – egy óra leforgása alatt megfőzni, pláne mindezt puhára?

(Ekkorra már erős gyanakvás alakult ki bennem, hogy élete során nemcsak kis hősnőnk, de annak megalkotója, az írónő sem sokat zsonglőrködhetett fakanalával a tűzhely felett. Valószínű, főzést még csak olyan fél órás főzőműsorokban láthatott, ahol kis adagokban több féle ételt is elkészítenek percek alatt… Vélhetőleg tizenkét éhes munkásemberre még sosem főzött vacsorát, egy óra alatt meg biztos nem. Persze, ne kötözködjek én itt, hisz’ ez egy romantikus mese, amiben szabad nagyokat álmodni…

A férfiak a kitalált hódításaikkal, meg az „ekkora halat fogtam” szövegekkel szoktak nagyokat mondani, a nőknek is szabad erősen túlozni ilyen kis semmiségekben, nem igaz?)
Amúgy amikor ezt a részt olvastam, kínosan feszengtem, mert rögtön eszembe jutott egy régi gyötrő emlékem, amit kellemetlen mivolta miatt tudatalattim mélyére eltemettem. De most ez az emlék a mélyből azonnal előtört hősnőnk egy óra alatt tizenkét éhes férfi emberre hipp-hopp elkészített vacsorafőzése miatt.

Egyszer… egyszer én is főztem, de nem tizenkettő csak hat nagyon éhes férfiemberre ebédet. Nyár volt, szegények verejtékezve dolgoztak a kinti hőségben, miközben az izzó beton felett a forró nyári levegő körülöttük remegett. Az ártatlanok kint főttek a földi pokolban, miközben én a bűneimért főzéssel vezekeltem bent a gépesített konyhai purgatóriumomban…

Paprikás krumplit főztem nagyanyámtól örökölt jó súlyos és addig sosem használt, de most csurig töltött bazi nagy lábasban. Csak a belevaló földi jók pucolása, mosása meg szecskázása – hagyma, paprika, paradicsom, szalonna, kolbász, krumpli – a mennyiség miatt eltartott egy darabig…

Amíg kínlódva összebarmolt ínyencségem főtt, készítettem egy nagy tál uborkasalátát is és megterítettem a jótékony árnyékot nyújtó teraszon. Amikor kivittem a paprikás krumplival csurig teli lábast, úgy éreztem ezzel a jótéteménnyel bűnös lelkem a konyhai tisztítótűzben végül elnyerte bocsánatát. Főleg, hogy a dög nehéz lábas cipelése során a teljes megbocsátásért még egy szolid kis gerincroppanással is vezekeltem.

Na, jött a hőségtől, munkától és már az éhségtől is tikkadt hattagú sáskaraj. Az étel biztos ízlett, mert fél óra alatt a lábas aljáról még az utolsó csepp szaftos maszat is eltűnt, és amikor a végén a friss kenyérrel már feltunkolták a lábas aljáról felkapart zománcot is, megkérdezték, hogy van-e még belőle… nekem az egészből egy fogtömésnyi mennyiség sem maradt.
Ekkor világosodott meg előttem, hogy sajnos számomra a várva várt megbocsátás még nem jött el… Ezután csüggedten nekiálltam újra felizzítani a már amúgy is forró purgatóriumomban a tisztítótüzet. A pontos számra már nem emlékszem, de belefogtam és még kisütöttem több tucat palacsintát…
Szóval ennyit a tizenkét férfi részére egy óra alatt elkészített ételről és a nehéz fizikai munkát végző férfiak étvágyáról…

Ezek után gondolom, hogy írónő még életében nem látott nehéz fizikai munka után éhes férfiakat lakmározni, de az tuti, hogy még sosem etette őket. Ja, és ezek után azzal sincs tisztában, hogy nincs ádázabb teremtmény egy éhes férfinál…

Kellemetlen emlékű kis múltidézésem után visszatérek a történetre.

A könyv elején a főhős külsejének leírása nagyon tetszett. Tiszta kidolgozott izom mindenhol… háromszög alakú hát… ami csillog az izzadtságtól… kockás has, hosszú izmos lábak… ruganyos járás… (Lehet később a miniatűr vacsoraadagokat nem csak az ügyetlenség és az egészséges életmód megtartása miatt alakította ki furmányos kis hősnő…? hm…)

Szóval nagyon érzékletesen írta le az írónő hősünk külsejét. Szinte fél méterre magam előtt láttam eme gusztusos jelenséget, ami minden nő szívét megdobogtatná. A leírás alapján úgy néz ki, hogy láttára még a szomszéd 80 éves Terka néni is eldobná a járókeretét és éhes szemekkel vitustáncot lejtene körülötte gyönyörűségében!

És ez a fiatal és öreg nők álmainak megtestesítője figyelmezteti a hősnőt, hogy látta milyen könyveket olvas, és ő is beszerezte ezeket és el fogja olvasni, sőt az egyiket már el is olvasta! Elmondása szerint azért, hogy tudja, miben tehet a kedvére és hogyan hasonlíthatna hősnő kedvelt regényhőseire. (Hát… nem nagy lángész hősünk elég göröngyös és sok időt igénylő utat választott hősnőnk szívének meghódítására… regényhősöket eszményképként… macerás ez és nagyon kétséges a siker… nem lenne egyszerűbb a szűkös vacsoraadagoktól súlyban megfogyatkozó, de egyelőre még szexi lényével elvarázsolni a 16 kiló felesleggel is roppant szexi kis hősnőnket, he?)

Na, és milyen könyveket szerzett be? Történelmi románcokat! Hát igen… ez aztán az eltökélt és rettenthetetlen férfi! Elképzeltem, amint délután elhajítja kérges markából a baltát és amúgy izzadtan, felettébb szexin a köldökig kigombolt ingben rohanva szedi azokat a formás lábait, hogy még zárás előtt odaérjen a könyvesboltba megvenni a legújabb történelmi románcokat. Este aztán a farmon a napi munkák elvégzése és a lovak ellátása után, a kis adag soványka vacsorával beérve elégedetten és boldogan elheveredik az ágyán és falja a rózsaszín és lila románcokat…

Összességében tetszett a könyv, de bizonyos részeket kihagytam volna… és jobban szeretem, ha az izmos, hosszú lábú, kérges kezű, izzadtan szexis főhős nem sokat finomkodik, karakánabb, nem toporog szerencsétlenül a szűkösre szabott napi ételadagjaik felett.

Azt pedig kiábrándítónak tartanám, ha a későbbiekben egy ilyen férfi a hitvesi ágyban a feleségével összekapna azon, hogy melyikük olvassa el először az újonnan megjelent történelmi románcot!

Vendégblogger: mia olvas 3.

Nem titok, szeretem Garwood könyveit, s kicsit se nem vagyok elfogult.

Álljon hát itt egy újabb kacagtató mia-kritika a régebbiek közül (amíg rá nem jövök, hová mentettem el az újabbakat:), ráadásul egyik legkedvesebb könyvemről (és mellesleg G. talán egyik legsikerültebb művéről).

Szeretem JG könyveit, mindegyiket, a jókat és a gyengébbeket is.

Most is újra elolvastam A menyasszony c. könyvét, csak most más szemmel néztem…, mondhatni a zöldhályog hiányzott róla, azt most elhagytam!

JG A menyasszony c. regényének kiértékelése: (hályog nélkül!)

Ebben a nagyszerű regényben a hősnő mindenki Kicsikéje vagy Angyalkája! Mindenki imádja és ő mindenkit imád! Természetesen csodaszép, de erről még senki sem világosította fel, ezért ő ezt nem is tudja!, honnan is tudná? Egyébként más dolgokban mindent tud és mindenhez ért; az egész birtok irányítása házon kívül és belül, íjjal lőni, vadászni, nyereg nélkül lovagolni, mint egy harcos, ezek mellett még vajákos asszonyt megszégyenítő gyógyítási praktikákat is ismer… ez egy csodaaa!!! és mindezt kitől tanulta, na, kitől? Nem mástól, mint a szeretett istállómestertől!!, sőt ő is világosította fel a nászéjszakán történő titokzatos események menetéről!!! A lélegzetem is eláll és benn reked…, szinte hallani vélem eme szerfelett intim és bizalmas beszélgetést - az istálló esti félhomályában, az illatozó szalmakupacok, lószerszámok mellett, valamint a lovak érdeklődő fülhegyezése kíséretében -az istállómester és a várúrnő között…

Aztán tűzrőlpattant Kicsikét is eléri a végzete egy sötéten zord kelta harcos személyében, ki akkora, hogy mellette Swarzenegger legfeljebb egy négyhetes embrióra emlékeztetne! Három nővére mellett Angliai Angyalkát fél perc alatt kiválasztja, egy perc múlva feleségül veszi, két perc múlva már úton vannak a hatalmas vad lován vágtató, hatalmas vad barbárral a hatalmas vad Skócia felé! Kicsike végzetében nem egyedül részesül, vele tart állandóan síró-pityergő, kissé infantilis egyik nővérkéje is a barbár hősnél egy - széltében és hosszában - fél centivel kisebb másik barbár és vad skóttal.

A hosszú, fáradságos úton Kicsike-Angyalka állandó és fergeteges szócsatái most már férjurammal, aki mint kiderült szinte nem is emberi lény: soha nem éhes, szomjas, fáradt, álmos, jaj, jajjj ez hihetetlen, de mint kiderült Angyalka szűzi testének látványa, közelsége előcsalogatott egy nagyon is emberi igényt durva, arrogáns skót férfiúi belsejéből, melynek hatalmas fizikai megnyilvánulása külsején mutatkozott meg; egy állandósuló, egyre jobban elhatalmasodó, soha nem múló, sőt egyre növekvő, feszítő és kényelmetlen, számára már kibírhatatlan érzést…, ebből Kicsike semmit nem vett észre…, ő el volt foglalva férjuram belső értékeinek előcsalogatásával és ez annyira lekötötte, hogy a külső értékeinek feltűnően megmutatkozó jeleire és annak megismerésére már nem jutott ideje… (pedig félhomályos istálló…, szalma, fülüket hegyező lovak!) Felföldi harcosunk ezt nem is sokáig bírta és tűrte!

Angyalka önfeledten pancsizik este a patakban a dermesztő hidegben, hajat mos!!!, aztán egy szál ingben – tisztán melegedési szándéktól vezérelve! – elterül (ekkor már egész napi pajkos gondolataitól igencsak sanyargatott testű, egyre morózusabb) férjuram – ki tudja mitől, miért? – tűzforró testén! Ez aztán még egy ilyen nem emberi lénynek is sok! Hősünk a tettek mezejére lép, amit Angyalka-Kicsike először nem is ért - pedig félhomályos istálló, szalma…. -, de aztán rádöbben a nyers és megmásíthatatlan valóságra - valószínű, eszébe jutott félhomályos istálló… - először nem akarja, hogy megérintse, később azt, hogy abbahagyja…és kelta vad harcosunknak köszönhetően, oly forró, lobogó szenvedélyt csalogat elő asszonykájából, mely tűzforró szenvedély már a haját is megszárította! A hideg éjszakában, a jéghideg és kemény földön Kicsike-Angyalka a csillagokban, sőt, nem is egyenesen a mennyekben landol!!! Második alkalom még jobb volt… Angyalka repült, repült férjurammal együtt egy másik galaxisba!

Azért másnap próbára tette vad férjuram türelmét, mikor szende-szűzi piros arccal alig mert a szemébe nézni, de később elhagyta e balga szokást és mereven, pislogás nélkül, rezzenéstelen szemekkel, férje szemére fókuszálva csodaszép szemeit, makacsul ismételgette, nyaggatta a kérdésével: jó voltam???

Hátralévő utat hősnőnk mély alvásban teszi meg - galaktikus röpködések! -, de az ébredés még ennél is csodálatosabb! Kiderült, nem csak férje hatalmas, hanem a vára is! Azért férjuram asszonykája nem volt egy elveszett virágszál, (többek között repkedések gyors elsajátítása!) meglehetős anyagiasság bújt meg világszép és szende külseje alatt, ez vezérelte midőn meglátta és felmérte a csábos javakat, mely első látásra is igen kecsegtető volt: hatalmas várfal, vár két toronnyal! (magában gyors fejszámolást végzett, hogy ez anyagiakban mit jelent!, hah, legalább volt értelme ennek az egésznek, valamit valamiért, nem?), legalább ötven kunyhó! Bűbájosan rámosolygott mit sem sejtő - de azért vad - férjuramra és feltette szendén első kérdését: hány ember tartozik hozzá? - legalább 600, de lehet több ezer is! Kicsike-Angyalka felszabadultan mosolygott; már nem is volt olyan szörnyű a jövő vad skóttal és annak barbár földjével és javaival, ujjjééé!!! Kicsikét el akarták küldeni pihenni…, ő nem hagyta magát, belülről is fel akarta mérni a várat - két tornyával együtt!!! -, ezért kinyilvánította óhaját, hogy belülről is látni szeretné az otthonát…, első dolga volt a bőséges vacsora alatt megszámolni a falon lógó drágakövekkel kirakott kardokat…

A felettébb kielégítő felmérés után férjuram tűzrőlpattant - és javak felmérésében villámgyors - Kicsikéje piciny kezébe vette férje és a vad skót kastély irányítását! Megszelídített, átépített, meggyógyított, rendbehozott, kibékített…, szóval a végére mindenki a tenyeréből evett és mindenki imádta!!! (élén férjurammal, ki még mindig hatalmas volt, de már egyre kevésbé vad!)

Jaj, jajjj!!! és a klán harcosairól, na azokról se feledkezzünk meg!!! Mind - de, mind! - akkora volt mint a fenyőfák, amiket hajigáltak!, egy pléddel a derekukon, félmeztelenül - óóóhhh, és ezekből legalább 600 volt! - és egytől-egyig mind jóképű… Jaj, istenkém, tényleg nem találták fel még az időutazást???... mondjuk vissza a múltba…Skócia csodálatos vad vidékére…, úgy 1102-be!!!