2017. május 3., szerda

Miért nem...




Sok ismerősöm kérdezte már, miért nem írok. Aki ennyi romantikust fordított, az bizonyára könnyedén írna is egyet. Eltekintve a gimis koromban beszedett és máig is ható fogalmazásgátlótól, az egyik ok meglehetősen nyilvánvaló: elég ránézni erre az oldalra - még egy árva blogot sem tudok (rendszeresen) megtölteni tartalommal, hát még egy könyvet... S bizonyítandó, hogy alkotásra alkalmatlan vagyok, az (igazi) okot eddig még megfogalmazni sem tudtam. De most megtették helyettem. Köszönöm Tamás Tóth Boldizsárnak (ismertebb nevén, a Harry Potter könyvek fordítójának:)

A fordítás és az írás másfajta tehetséget és képességet igényel. Nekem kell valami alapanyag, amin dolgozom. A semmiből valamit teremtő fantázia, ami az íráshoz szükséges,
nekem nincs meg.

2016. július 25., hétfő

Témázunk – YA (B)irodalom



avagy elegem van a tiniszereplőkből

Rásegítő kérdések, ha esetleg nem lenne ihletem:
Minden fülszöveg úgy kezdődik, hogy a 15 éves Mia/Ria/Pat/Ryan/Tim ráébred különös képességeire és megmenti a világot? Mintha minden könyvben a tinikori szerelmek dominálnának, amik persze az elsők, de örökké tartanak, és rendíthetetlenek? Unjuk a fiatalon koravén, vagy épp életkorukhoz is túl infantilis karaktereket? Mi történt mostanság a YA-piaccal? Találunk még jó ifjúsági regényeket? Ciki-nemciki olvasni őket? Egyszóval: Hogy állunk a ya-val, és főként a fiatal szereplőivel?

A kép forrása.
Végre egy téma, amit akár egy mondatban is meg tudok oldani: nem, nem unom, nincs elegem, mivel nem is olvasom őket. :)
Így persze könnyű, mondhatjátok és igazatok van. De minek vennék a kezembe olyasmit, ami nem érdekel? Először a koromra fogtam (kényelmes álláspont), viszont gyerek- és ifjúkorom regényeit szívesen és bármikor újraolvasom. Vagy az már nosztalgia? Talán mégiscsak a korommal van a gond? Vagy inkább azzal, hogy nyíltan és bevallottan nyelv- és nyelvtannáci vagyok, s már magától a szótól is őrjöngök? Igen, egyértelmű, hogy az előítélet is közrejátszik.
De a YA nem egyenlő az ifjúságival! – támadnak rám a nálam okosabbak.
Hogyhogy nem? – csodálkozom én. Boldogult ifjúkoromban még az volt.
Nosza, jó pap és tanár holtig tanul, rárepültem a világhálóra.
Moly keresés eredménye - címke: young adult - 503 könyv, és magyarázat:
Bár általános értelemben véve a YA „ifjúságit” jelent, használd ezt a címkét a 21. századi, vámpíros-démonos-disztópiás értelmében.
Belenéztem a találatokba, bár nem tudom, minek, hiszen ha nem olvasom, nem is ismerhetem őket. Oké, az Alkonyatot és csatolt részeit láttam. Ki nem? Havonta, kéthavonta leadják. Nicsak, ismerős név. Cassandra Clare. Tőle olvastam. Hm, ha ez az ifjúsági, akkor nem bánom, hogy nem most vagyok ifjú.
Ezzel kb. a végére is értem a mondandómnak. Leszólni nem akarom, mert milyen jogon. Ha valaki ezt szereti, nem tartom cikinek, hogy olvassa. Ha valaki nem szereti, elege van belőle, fel nem foghatom, minek cakkozza magát vele. Olvasson olyasmit, amit kedvel. S mivel lélekben még ifjú vagyok, és a jó könyveket is szeretem, a fenti kérdésekből egyetlen dolog izgat: találunk-e még jó ifjúsági regényeket? Remélem, témázó társaim közt lesz olyan, aki válaszol rá.

2016. március 15., kedd

Könyvrigolyák



E havi témánk: könyv-rigolyák… a betűmérettől a kötésig. Gondoltam, ha már legutóbb oly ügyi voltam, talán folytathatnám a hagyományt, és legalább néha úgy tehetnék, mint aki törődik is a blogjával.


Sajnos nem sok jó hírrel szolgálhatok. Többször is végigolvastam a gondolatébresztőnek szánt kérdéseket, átrágtam magam a hozzászólásokon, hátha… de semmi.

Ezek szerint nem vagyok rigolyás? Dehogynem. Ha az ember leánya megközelíti az ötvenötöt úgy, hogy eme két szép ötösnek majd’ két harmadát egyedül élte le, óhatatlanul bogarassá válik, és sok olyan apró szokásra tesz szert, amellyel okot ad másoknak, hogy jót viduljanak rajta. :D


Mégis, ha olvasásról vagyon szó, igazi könyv Gombóc Artúr vagyok: szeretem a puhaborítós könyvet, szeretem a keménytáblás könyvet, szeretem a bolhabetűs könyvet, szeretem az öregbetűs könyvet, szeretem a képest és képtelent… bocs, az illusztráltat és az illusztráció nélkülit, védőborítóst és a borító nélkülit, szeretem a giccses (hogy ne mondjam, nyálas :P), a semmitmondó és a csodaszép borítójút, szeretem a szép új, finom illatút, szeretem a rongyosra olvasott antikvárium illatút, szeretem, szeretem, szeretem… csak könyv legyen. Egyedül a téma számít. Ha tetszik a történet – érdekes, izgalmas, szívhez szóló… vagyis nekem való :) – tőlem szétesett lapokból is állhat a könyv, lehet kézírásos (amíg el tudom olvasni…:), pecsétes vagy szamárfüles, még akkor sem lövöm főbe magam, ha rosszul van fűzve, feltéve, hogy megtalálom a helyes sorrendet, csak a tartalma olyan legyen, ami megfog, elvarázsol, kikapcsol… mert szeretem kényeztetni magam. ;)
 

Témáztak még:

Bea: Túl nagy? Túl kicsi? Túl vastag? Túl vékony?
FFG: Könyves rigolyák és egyéb olvasói állatfajták
Ilweran: Olvasói rigolyák -komolyan vehetetlen poszt az olvasás élményét befolyásoló (vagy nem) apróságokról…
Nima: Olvasói rigolyák
PuPilla: Könyvbolondériák -bolhabetűktől az iniciálékig

Csatlakozók:
Bubu: Háklisok klubja

2016. február 15., hétfő

Vég-TAG-kiárusítás




A februári körben megszavaztuk, hogy nem szavazunk, és a téma a régóta pörgő témákat kipeckelő, kiveséző és felgöngyölítő VÉG-TAG: avagy zanza kérdések a népszerűtlen topikokról lesz! Hosszú kihagyás után megpróbálom összeszedni magam, és ismét csatlakozni témázó társaimhoz.
Ím-é a kérdések:

1/ Sokkoló posztok - amiktől a székről menten a mélybe vetjük magunkat:
- Mik azok a „motívumok”, jellegzetességek, amik azonnal kiverik a biztosítékot mások posztjainál, legyen az akár szerkesztésbeli, akár tartalmi elem?
- Mi az, amit nem olvasol el soha mások blogján (amit egyébként követsz)?
- Mit vált ki belőled, ha olyasmit látsz egy blogon, ami nem jön be? Kommentelsz, kibeszéled, vagy megtartod magadnak a véleményed, és nyomsz egy piros ikszet inkább?
Ezt így egyben, mivel jó ideje már, hogy nem olvasok posztokat, sem sokkolókat, sem másmilyeneket, ezért aztán nincs is igazán mit mondani róla. Jó, ez nem teljesen igaz, mert napi öt-tíz percet rászánok a facéra, és ha pedagógusokról, oktatásról szóló cikket, posztot találok, igyekszem elolvasni. Valószínűleg mazochizmusból, mert tízből kilenc-tíz kivágja nálam a biztosítékot… legkésőbb akkor, amikor a kommenteket is elolvasom.
Általában próbálom megállni, hogy hozzászóljak, leginkább azért, mert nagyon zokon szoktam venni, amikor érzésem szerint fölényesen leszólnak, hogy ne mondjam, lenézően nyilatkoznak általam igen kedvelt dolgokról, s cseppet sem tudom értékelni, amikor a fejemre olvassák, hogy az én stílusom is fölényes és lenéző akár visszavágáskor, akár olyankor, ha nekem nem tetsző dolgokról írok. Hijjjába, semmi sem fáj annyira, mint az igazság. Mivel nem szeretnék fölényes, lenéző vagy kioktató (szintén sokszor vádoltak vele vala) lenni, igyekszem visszafogni magam… nem mondom, hogy mindig sikerül.


2/ Kötelező olvasmányok - lerágott csont, avagy sarkalatos pont?
No, erre így nem tudnék válaszolni. Azt hiszem, egy kicsit mindkettő. Az biztos, hogy sokkal nagyobb hűhót csapnak körülötte, mint érdemes lenne. Szerény véleményem szerint ez az a gumicsont, amivel az ember gyermeke fölöslegesen megkeseríti a saját életét, és a felnőttek szorgosan asszisztálnak is ehhez, nehogy jobb legyen mán a kölöknek, mint neki vót. :D És itt nem csak az olvasmányokról vagyon szó. A „kötelező” szót felruháztuk egyfajta plusszal, amire hivatkozva aztán remekül rongálhatjuk a saját kedvünket.
Nekem azt hiszem, szerencsém volt, a gyerekkoromból valahogy kimaradt az „utálom, mert kötelező”. Többnyire szerettem a kötelezőket, és ma sem feltétlen okoz gondot, hogy hétfőn dolgozni kell menni. Nem győzök csodálkozni, amikor látom, a facén, hogy hergelik bele magukat az emberek abba, nehogy hétfőn véletlenül jól érezzék magukat. Igaz, én sem vagyok különb az Deákné vásznánál, hisz a „nehogy kilógjak a sorból” késztetésnek engedve nem nagyon merek repkedni a tanáriban, s hajlamos vagyok kevésbé pozitív kijelentésekre ragadtatni magam (különösen az örök és soha el nem múló 7.bés órák után:)))
- Szerinted cserére szorulnak a kötelezők? Mit cserélnél, mit hagynál meg?
Igen és nem.
Amikor beviszek az órára egy Boney M, Abba vagy Beatles számot, azzal szoktam indokolni, hogy amit szeret a gyerek, úgyis hallgatja feszt, de ezt nem is ismerné, ha én nem „kényszeríteném” rá. És innen a dilemmám: a kötelezők – ha már kellenek – cserére szorulnak, de hol, honnan ismerje meg a gyerek a klasszikus irodalmat, ha már a suli sem foglalkozik vele.
Én szeretem Jókait, de el tudom képzelni, egy olvasni nem szerető – gyakran nem is tudó – kamasznak kész kínszenvedés végigrágni magát akár rövidített változaton is. Egy Légy jó mindhaláligról nem is beszélve… mellesleg egyiket sem gyermekeknek írták.
Szerintem az egész „kötelező olvasmány” mizériát új alapokra kellene helyezni. Először is nem ártana, az életkori sajátosságoknak megfelelő művek közül válogatnának a kedves hozzá nem értők – talán kérhetnék a gyakorló és arra nyitott pedagógusok véleményét –, meghagynám a klasszikusokat „felturbózott”, gyerekhez közeli változatban (pl. az Oxfornak, Cambridge-nek milyen jó könnyített olvasmányai vannak). Ha a gyerek szeret olvasni, és megtetszik neki a könyv, később – amikor már érett rá –, úgyis el fogja olvasni az eredetit, aki meg utál olvasni, azt meg hiába gyötörjük, csak még jobban megutálja az egészet. S persze aktualizálnék, igenis válogatnék a kortárs művekből. Mindegy az, hogy a Harry Potter veretes (nagybötűs) irodalom-e, vagy Isten ellen való vétek, esetleg sima ponyva… népszerű, rengeteg gyerek szerette meg általa az olvasást. Miért ne adhatnánk a gyerek kezébe olyan könyvet, ami könnyed, olvasmányos (horribile dictu, humoros), és némelyek csak újságpapírba kötve merik olvasni a buszon, nehogy megszólják őket? Otthon a szülő, a suliban tanár feladata, hogy megláttassa a gyerekkel az értékeket, a szépségeket, megtanítsa, hogy nem tetszhet mindenkinek ugyanaz, hogy tisztelje a másik véleményét és ízlését, stb. Hiszem, hogy nincs jó meg rossz könyv, mert az, amitől én esetleg falnak megyek vagy a hajam tépem, valaki másnak a legkedvencebb kedvence. Ettől ő jobb vagy rosszabb lenne, mint én? Nem hiszem.
- Volt olyan kötelező, amit nem olvastál el soha?
Illés Gyula: Puszták népe (Ez már szinte közmondásos a barátnőm és köztem, mert ő végigkínlódta magát rajta, és erre roppant büszke, ha szóba kerül, sosem mulasztja el, hogy megemlítse:)
- Vagy amiért igazán rugdosni kellett a szülőknek, naponta beosztani az oldalakat például?
Nem. Imádtam olvasni. Inkább azért kellett rugdosni, hogy ne olvassak már állandóan.
- Melyik kötelezőt szeretted meg igazán, melyik maradt jó emlék?
A kőszívű ember fiaiig mindet szerettem (a suli óta is többször újraolvastam őket), Jókain azonban simán elaludtam. Főiskolás voltam már, amikor rákaptam a műveire, de akkor le sem tudtam tenni őket (tudom, cica nyekk:).


3/ Könnyfakasztó - százas zsepis emlékek:
- Milyen könyvélményen sírtál legutóbb?
Sánta Ferenc: Ötödik pecsét – de nem azért, mert olyan megható volt, hanem azért, mert annyira kikészített, megtört, hogy azt hittem, belebolondulok. Fantasztikusan jól megírt könyv, de hogy Sántát nem fogok többet olvasni, az biztos.
Amúgy mindenki tudja rólam, hogy a körmöm hegyéig romantikus vagyok, és könnyen sírva fakadok bármilyen szívfacsaró dolgon, márpedig a romantikusok többsége úgy van felépítve, hogy a kötelező happy end előtt még van egy csavar, ahol ráijesztenek az olvasóra, mégsem lesz olyan boldog az a vég, s hiába tudom a történet végét, a sírás garantált.
- Volt valami, amin magad is meglepődtél, de meghatott?
Ha volt is ilyen, most nem rémlik.
- Változott-e az évek alatt, hogy elsírod-e magad valamin, avagy kérgesedünk-e?
A magam részéről, ahogy fiatalodom, egyre könnyebben meghatódom, egyre gyakrabban fakadok sírva.
- Van olyan jelenet, részlet a kedvenc könyveidből, amit ha ezredszer olvasol is, megríkat/meghat?
Hogyne lenne!
- Keresed-e a megható élményeket, vagy inkább kerülöd? Szereted, ha megtépáznak a könyvek?
Nem keresem, nem is kerülöm, hagyom, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Az nem gond, ha a meghatódástól könnyezek, de ha valóban megtépáz egy történet, kerülöm, legyen az film vagy könyv. (Ilyen „csak egyszer” pl. a West Side Story vagy a Három bajtárs, és ha lenne energiám és időm, valószínűleg hosszabb lenne a sor – szerepelne az Elátkozott királyok egyik jelenete, a Bűn és bűnhődésből a ló halála, és sok olyan apróság, amiért ki tudnám nyírni az írót.:)

A kép forrása

Vég-TAG-eltek/oltak még:

Bea: Itt a vége, avagy bájbáj, témák!
Ilweran:Sokkoló kötelezők, melyek zsepiért kiáltanak
Nima: Témázunk - Vég-tag
PuPilla: Vég-tag: zanzatémázás!
Zenka: Témázós vég- tag- avagy ötletek, amikről nem volt kedvünk írni

Csatlakozott még:

Bubu: Vég-tag
ColourfulFantasy: Vég-tag
Dóri: Vég-tag!
Katacita: Témázós vég-tag
Zakkant:#sokkoló #kötelező #könnyfakasztó #végtagok