A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olvasni jó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olvasni jó. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. augusztus 20., szombat

Az olvasás 7 hete - VII. hét

VII. hét (aug. 15-21.)

Olvasási szokások megváltozása
Évszakok és könyvek, avagy milyen könyvet olvas tavasszal, nyáron, ősszel, télen?
Olvasási szokások: hol, mikor olvas szívesen? (otthon, tömegközlekedésen, parkban, erkélyen, reggel, délben, este, stb.)


Ez is eljött, a végéhez ért az olvasás hét hete, s miközben büszke vagyok magamra, hogy ily kitartó voltam, aggódva olvasom a kérdéseket, s szomorkodva állapítom meg: a végére elfogyott a mondandóm.

Mikor és hol olvasok szívesen? Bárhol és bármikor, amikor időm engedi. Nincsenek kedvenc helyeim, bár legtöbbet az ágyamon olvasok, de a busz éppúgy szóba jöhet, mint a két óra közti tízperc; ha egy parkban vagy épp az orvosi rendelő várójában akad lyukas időm, máris a kezemben a könyv; reggel, délben vagy este nem számít, ha betűhöz juthatok.

Évszakok és könyvek? Sosem gondoltam volna, hogy könyveket évszakhoz lehet kötni. Napokig őrjöngtem, hogy ekkora hülyeség a világon nincs, amikor a H. kiadó közölte, hogy azért adták ki a sorozat negyedik kötetét elsőnek, mert télen nem adhatnak ki nyári borítós könyvet (mert a T. Olvasó nem venné meg). Tény, így sokkal izgalmasabb volt, mert az állítólag a szerző szerint sem összefüggő történetekben az "első" kötetben megismert ifjú anya a harmadik kötetre két évvel fiatalabb szűzlánnyá serdül. El tudom képzelni, mi lenne, ha összefüggnének a kötetek. :D
Szóval lennének nyári és téli történetek? Nem hiszem. Olyanok vannak, amelyek érdekelnek, és olyanok, amelyek nem. Évszaktól függetlenül.

Változtak-e az olvasási szokásaim? Több mint negyven éve olvasok (no, nem egyfolytában), tehát a válaszom: bizonyára. Az ember is folyamatosan változik, miért pont az olvasási szokásai ne változnának. Hogy miben? Fogalmam sincs. Töprengtem a dolgon, de nem igazán jut eszembe semmi azonkívül, hogy más jellegű könyveket olvasok... de gyanítom, a kérdező nem igazán erre gondolt. :)
Továbbra is az első oldalon kezdem a könyvet és az utolsón fejezem be; ha nagyon izgalmas, türelmetlenül előrelapozok; ha megható, hatalmas könnyeket hullatok és ha Rejtő, könnyesre kacagom magam...


2011. augusztus 12., péntek

Az olvasás 7 hete - VI. hét

VI. hét (VIII. 8-14.)

Klasszikusok kontra kortárs irodalom
Magyar kontra külföldi irodalom, avagy miért félünk egy-egy magyar/külföldi író művétől?
Regények kontra novellák: Ön melyiket preferálja? Miért? Olvas-e novellákat?
Az iskolai irodalomórák bátorítanak vagy tántorítanak? Miért olvasnak egyre kevesebbet a fiatalok? Ön mit olvastatna az ifjúsággal?


Az biztos, hogy az első két sort egy szóban elintézem: irodalom.
Ha egyszer valami jó, nem számít klasszikus vagy kortárs, magyar vagy külföldi. Az jó, és kész. Mindig ugyanazzal az izgatott elvárással kezdek neki egy könyvnek, sosem jutott eszembe, hogy félnem kellene bármelyiktől is (Persze, ha nyolc lába és nyolc pontszeme lenne, már meggondolnám a dolgot... :D). Tény, ha valakitől több olyat is olvasok, ami nem tetszik, hajlamos vagyok rásütni, hogy nem jó az író, és őt többet nem keresem.

Regények vagy novellák?
Nos, egyiket sem preferálom. Van, amit jobban kedvelek, olyan is akad, amit előnyben részesítek, de nem preferálok.
Ha akad időm, regényeket olvasok, de nem tudom, miért alakult így ki. A novellák nagyszerű dolgok, rövidek, tömörek, lényegre törők. Hiányzik belőlük a sallang, amely egyaránt tehet élvezetessé, szemléletesebbé egy regényt, de tehet vontatottá, unalmassá is. Puskin novelláit imádtam. Az egyik legkedvencebb történetem a mai napig Puskin Pikk dámája. Olvastam is, láttam is, oroszul is, magyarul is. Тройка, семёрка, туз - hármas, hetes, ász.
Elképesztő. Lenyűgöző!


Csehov novelláitól ugyanakkor elfacsarodott a szívem, Solohovon viszont annyit bőgtem, hogy azt mondtam, soha többé nem olvasok. Ha jobban belegondolok, a novellák többsége megríkatott. Mikszáth Kálmán: A néhai bárány - van olyan, aki nem könnyezte meg? Sánta Ferenc: Sokan voltunk... Te jó ég, van egyáltalán vidám novella? (Biztos, de hogy nekem most egy sem jut eszembe...) Na jó, regény, regény, regény! A regény nyert. :D

Irodalomórák. Annyi szörnyűséget olvastam már a molyon ezzel kapcsolatban, hogy szinte ide sem merem írni: bátorítanak. Talán szerencsém volt, de mindenik magyartanáromtól rengeteget kaptam, nem csupán az olvasás szeretetét. A mai napig szeretettel és hálával gondolok rájuk.
Hogy miért olvasnak kevesebbet a fiatalok? Például kényelemből. Tudom, hogy nem lehet általánosítani, de 26 éves tanári pályafutásom alatt sikerült egy-két dolgot megélnem. Az utóbbi években szinte ijesztő méreteket öltött, hogy a gyerekek eleve feladják, meg sem próbálják, beérik a kevesebbek, silányabbal, gyengébbel. Kereshetnénk persze a tudományos magyarázatokat is, de az a szomorú helyzet, hogy a szülők többségének nincs ideje foglalkozni a gyerekkel, vagy a foglalkozás fogalmát kimeríti az, hogy megadja neki az anyagiakat. A félreértelmezett jogok meg liberalizmus nem tanítja meg az ifjúságot a küzdésre, a kudarctűrésre, és ha a látszat alapján úgy dönt, hogy valami nehéz ("vastag a könyv"), meg sem próbálja, bele sem vág a feladatba; és egy "én ezt úgysem tudom" felkiáltással elintézettnek veszi. Ami ennél is szomorúbb, hogy a szülők - nagy tisztelet a kivételnek - még támogatják is ebben. Ami azt illeti, örüljünk, hogy nem rosszabb a helyzet.
Mit olvastatnék? Az első hét bejegyzései alapján semmit. 'Iszen, ha valami kötelező, a többség eleve esélyt sem ad neki, az mán csak rossz lehet. Ha a Harry Pottert tenném kötelezővé, máris nem lenne akkora sikere, mer' muszáj...


2011. augusztus 6., szombat

Az olvasás 7 hete - V. hét

V. hét (aug. 1.-7.)
Kedvenc műfajok
"Az vagy, amit olvasol", azaz lehet-e valakinek a személyiségére következtetni az olvasmányai alapján?
Könyvek, amik megváltoztattak, ami hatottak rám
Milyen könyvet írna legszívesebben?


Kedvenc műfajok? Attól függ, éppen milyen korszakomat élem.
Amíg tanultam, természetesen a kötelező olvasmányok uralták az életemet. Orosz irodalom, történelem, angol irodalom. Hálás vagyok az iskoláknak, mert sok olyan könyvet a kezembe vettem így, amire esetleg rá sem néztem volna.
Az ifjúsági irodalomból kinőve egy ideig összeolvastam mindent, mintha nem tudnék megállapodni, nem találnám magam. Harminc is elmúltam, mire elegem lett mindenből, beleértve magamat is. Valahonnan innen indultak a korszakaim is, ami azt jelentette, hogy bizonyos ideig csak bizonyos műfajt vettem és olvastam. Csak Rejtő, csak krimi, csak sci-fi, csak ezoterika, önismeret... és így tovább. Ennek következtében most van egy viszonylag nagy, összevissza könyvtáram, aminek a jó részére manapság már ránézni sincs időm.
Persze a mesék, a Delfin, Pöttyös, Csíkos könyvek mindig belefértek, ha éppen elegem volt az adott műfajból, vagy csak simán gyerek akartam újra lenni.
A legutóbbi "őrületem", amely már jó ideje tart, a romantika. Azt mindig is tudtam, hogy romantikus alkat vagyok, de a romantikus könyvek nagyon sokáig kimaradtak az életemből. Na, az elmúlt néhány évben bepótoltam ezt a hiányosságomat... és úgy tűnik, itt meg is álltam, hacsak ki nem találok valamit, hogy a munka, tanulás és munka mellett olvasni is legyen időm.
Hogy lehet-e következtetni az olvasmányaimból a személyiségemre? Ki tudja? A fentiek alapján Te mit mondanál? Milyen ember vagyok?
Talán, ha valaki szakbarbár vagy egyetlen műfaj rajongója... de még akkor is ott a tévedés lehetősége. Én nem kockáztatnék :))

Végiggondolva az elmúlt majdnem fél évszázadot, nem jut eszembe olyan könyv, amely az egész életemre meghatározó lett volna. Olyanok azért akadnak, amelyek hatással voltak rám.
Karl May Winnetouja, amely után mindenáron indián törzsfőnök akartam lenni.
Gorkij önéletrajza, amelynek hatására eldöntöttem, hogy én is író leszek (ez még várat magára).
Cayce a reinkarnációról (Noel Langley), Szepes Mária: A Vörös Oroszlán és Elizabeth Haich: Beavatás c. könyve indított el azon az úton, amelyen ma is járok, és amely értelmet adott az életemnek.


2011. július 31., vasárnap

Az olvasás 7 hete - IV. hét

IV. hét (július 25-31.)

·         Védőbeszéd a szépirodalom mellett
·         Védőbeszéd a szórakoztató irodalom mellett
·         Ha a kedvenc írójával/íróival készíthetne interjú, ki lenne/kik lennének a kiválasztott(ak)?
·         A Moly.hu könyves közösségi oldal népszerűsítése


 Azt hiszem, ez lesz az a hét, amikor nagyon keveset írok. Miért is kellene védőbeszéd bármelyik műfaj mellett? Mit kezdenénk szépirodalom nélkül? Na, és szórakoztató irodalom nélkül? Mindegyiknek megvan a maga helye, ideje, szerepe; mindegyik fontos. Közhely ugyan, de nagyon igaz: nem vagyunk egyformák… hála a Jóistennek! Kinek ez, kinek az. Nekem leginkább minden. Mindig az volt az érzésem, szegényebb az, ami mereven elutasít bármilyen műfajt is. A szépirodalom is lehet unalmas, a szórakoztató is lehet izgalmas, tanulságos.
Kedvenc íróim? Most leginkább a romantikusok, mert a munkám révén velük vagyok kapcsolatban. Nora Robertstől feltétlen megkérdezném, ki írja a könyveit, mert bármilyen termékeny is egy író, fizikai képtelenség, amit ő előad; ráadásul érződik is nagyon a három különféle stílus. Garwoodtól szoktam kérdezősködni, róla tudom, hogy aranyos és készséges. Most ismerkedem Loretta Chase-szel. Tetszenek a könyvei, őt is szívesen felvenném a listára. De ott vagyon a sorban Sherrilyn Kenyon, Lőrincz L. László, Vavyan Fable, Szendi Gábor, Louise L. Hay, Domján Laci… és még sokan mások.


2011. július 20., szerda

Az olvasás 7 hete - III. hét


III. hét (júl. 18 – júl. 24.)

Mi alapján értékel egy könyvet?
Mi alapján választja ki a következő olvasmányát?
Filmadaptációk: kedvencek, a legpocsékabb adaptáció
Miért vezet/olvas Ön könyves blogot? Van-e hatása egy-egy könyves blognak az olvasásra? (pl.: a következő olvasmányát egy blogbejegyzés hatására választotta ki) Van-e/Vannak-e kedvenc blogjai/bloggerei?

Az első kérdés a legegyszerűbb: tetszik-é vagy sem. Ó, igen, tudom, itt mindenféle szempontokat várnának el tőlem, hogy mi alapján tetszik valami, de szolgálhatok ilyenekkel. Mindig is gondot okoztak az elemzések, s hol nyíltan, hol titokban irigyeltem azokat, akik órákig tudnak beszélni egy-egy könyvről. Bár egyébként agyalós típus vagyok (sokszor nem szerencsés), ha értékelésről van szó, mindig az érzelmeim a döntők. Meghallgattam, megnéztem, elolvastam valamit: mit érzek utána – ennyi.
Jól érzem magam a bőrömben, szeretném tovább olvasni, tovább szőni a cselekményt, újra el fogom olvasni: tetszett. Untam, idegesített bármi benne, ezt sem veszem többet a kezembe: nem tetszett.
Lehetséges, hogy kicsit primitív a módszer, de nekem megfelel, és végül is ez a lényeg. :)
Ebből persze nyomban kiderül, hogy nem véletlenül nem könyves blogot vezetek, hisz ugyan miféle magvas gondolatokat tudnék ott átadni… Hogy van-e hatásuk a könyves blogoknak? Hogyne. Valahányszor beleolvasgatok egy-egy jó kis blogba, elfog valamiféle sóvárgó irigység, „Milyen jó lenne, ha én is tudnék ilyesmit!” érzés.
Sajnos, ahhoz kevés az időm, hogy annyi blogot nyomon kövessek, amennyit szeretnék, különösen most, hogy moly-életet is igyekszem élni, és nagyon sok érdekes blogot ismertem meg. Így marad az ötletszerű – egy-egy hozzászólás alapján elkövetett – bloglátogatás, és az abszolút kedvenc: Angelika blogja. Témájában teljesen fedi az érdeklődési körömet, bejegyzései színvonalasak, érdekesek, nem szakbarbár, hanem jelen van benne a tulajdonos színes egyénisége. És nem, ez itt nem a reklám helye – bár lehetne –, hanem az érzések, amelyekről az elején beszéltem: rám így hat ez az oldal, valahányszor felkeresem. Nekem ennyi elég.
Arra már nem emlékszem, régebben minek alapján válogattam az olvasmányaimat. Általában mindenbe belekaptam, ami érdekelt, s mivel mindenevő vagyok, sok minden érdekelt. Manapság, hogy állandó időzavarral küzdök, leginkább a barátaim ajánlására kerül egy-egy könyv a kezembe, s mióta molyolok, azóta az is hatással vagyon az olvasmányaim kiválasztásában.
Filmadaptációk. Túl nagy falat, így csak egy-két szóban. Úgy vélem, a film sohasem lehet olyan jó, mint egy könyv, mert legyen bármilyen fejlett is a technika, sosem lesz képes felvenni a versenyt az emberi fantáziával; megteremteni azt a képet, látványt, de főleg érzést (!), ami bennem él. Ezzel együtt vannak kedvenceim, sőt olyanok is, ahol a filmet jobbnak találom a könyvnél. Nálam az is számít, mi történt előbb. A koppányi aga testamentumát például sokkal előbb láttam (s fülig beleszerettem a fiatal Benkő Péterbe), mint a könyvet. A mai napig imádom a filmet, de nagyon tetszett a könyv is, noha egészen más, mint a film. A Kóma jobban tetszett filmben, mint könyvben (ki tudja, mekkora szerepe volt ebben a sármos Michael Douglasnek); a Kramer kontra Kramert viszont kifejezetten visszataszítónak találtam könyvben, és szerettem filmen. Ez a ritkább eset, azt hiszem, egyik kezemen meg tudnám számolni, hány ilyen van…

2011. július 11., hétfő

Az olvasás 7 hete - II. hét


II. hét (júl. 11-17.)

Könyvtár vagy könyvvásárlás?
E-book vagy könyv?
Sorozatok: olvas-e, gyűjt-e sorozatokat?
Milyen rendszer alapján rendezi a könyveit? (ábécérend, műfaj, sorozat, szín, szerző szerint, stb.) 

 


Olvasni jó!
Könyvtárit vagy sajátot?
Régen habozás nélkül rávágtam volna: sajátot. Fel nem foghattam, amikor egy ismerősöm értetlenül csodálkozott: minek veszek könyvet? Neki egy darab sincs otthon, nem akarja, hogy foglalják a helyet. Azért találták ki a könyvtárakat… Nem, miért olvasna újra valamit? De ha mégis, ott a könyvtár, újra kiveszi.
Furcsa, de elfogadható. Biztos van olyan ember, aki egy könyvet csak egyszer olvas el. Én nem ezek közül való vagyok. Ha egy könyv tetszik, imádom újraolvasni, egyszer… többször… milliószor, míg a végén már szinte kívülről fújom.
Így aztán a kedvenceim ott sorakoztak a polcokon, előbb egy sorban, aztán kettőben, végül fektetve, mert úgy több fér… és aztán megjelentek a földön, előbb egy oszlopban, aztán kettőben… végül elborították a lakást.
Nincs mese, tetszik vagy sem, nem vehetek meg minden könyvet, amit szeretnék, legalábbis, ha lakni is szeretnék, semmiképp.
Mintha csak a nálam okosabbak megérezték volna a problémám, meg is született a megoldás: e-könyv (és nem pedigleg e-book, mer’ mégiscsak magyarok vónánk, vagy mi).
Hogy e-könyv vagy könyv?
Mindkettő!
Az biztos, hogy e-olvasó nélkül ma már elképzelni is nehéz lenne az életemet, de az is, hogy a könyv pótolhatatlan. Az illata, az érzés, amikor leveszem a polcról, amikor csak lapozgatok benne, a kedvenc részeimet keresgélve… Ráadásul egy e-olvasó (számítógép, telefon, akármi) tönkremehet, a könyv azonban akkor is kézbe vehető, ha rojtosra van olvasva, és ha már minden más lehetőséget kilőttem. A tanítványaimnak azt szoktam mondogatni, a könyv sohasem hagy cserben (persze, az nem öröm, ha hiányzik a közepéből ötven oldal, de arról meg nem a könyv tehet).
Gyűjtök sorozatokat. Szeretem a sorozatokat. Amikor mókás kedvemben vagyok, sosem mulasztom el elsütni az egyik legszakállasabb könyves poént: akkor ebből kérnék még három métert. De tény, hogy nem csupán olvasni szeretem a sorozatokat. Rájuk nézni is jó. Kielégíti az ilyen irányú szépérzékemet. Hiába a tartalom az, ami számít, azért a külcsín sem elhanyagolható. Nem mindegy, hogy jó érzéssel veszem-e kézbe azt a könyvet, vagy előtte inkább kesztyűt húzok.
És ha már a sorozatoknál tartok, ide illik az utolsó kérdés. Nemigen rendszerezem a könyveim, azon egyszerű oknál fogva, hogy sok a könyvem, kevés az időm, ráadásul végtelenül lusta vagyok. A sorozatok azonban természetesen együtt vannak. Egy-egy író könyvei egy helyre kerülnek. Orosz, angol, töri – mind-mind egy-két-sok polc, de a szótárak megint csak külön – mivel ez utóbbiak elengedhetetlenek a munkámhoz, ők megkülönböztetett, legkönnyebben elérhető helyen. Nem összefüggő sorozatoknál ábécé szerint, összefüggőeknél értelemszerű, hogy sorrendben. Mondanám, hogy megjelenési sorrendben, de a magyar kiadók valahogy be vannak oltva a sorozat sorrend ellen, és előbb jelentetik meg a 26. vagy a 4. részt, mint az elsőt…
Mert a magyar olvasóval ezt is lehet.
Csak könyv legyen a kezében.
Mert olvasni jó!

2011. július 6., szerda

Ez fájt - az olvasás 7 hete

Nem tudom, hová írjam, hát ide kerül.
Ahogy időm engedi, olvasgatom az első heti bejegyzéseket. Érdekesek, tanulságosak. A mai egyik bejegyzésen azonban nem tudom túltenni magam.

Könyvek, amiket utáltam? A kötelezők. Persze akadtak kivételek, de az általánosban feladottak közül nagyon keveset olvastam el. Csodálkozom is, hogy azután, hogy harmadikban ránk erőltették a Vukot, még mindig olvasni akartam. Mondjuk ezeket (Vuk, Tüskevár) azóta sem olvastam el. Olyan mélyen bennem maradt a velük kapcsolatos rossz élmény, hogy máig nem bírom rávenni magam, hogy kezembe vegyem. (Melia blogja )

Szerettem volna oda bejegyzést írni, de regisztrálni kellett volna a fenntartó oldalára, és arra már nem vagyok kapható, így csak itt kesergek.
Az nem újság számomra, hogy sokan utálják a kötelezőket, bár fel nem foghatom, miért. Ahogy így visszaemlékszem, egy-két kivételével mindegyiket élveztem, sokat később újraolvastam. Persze, volt egy-kettő, ami kifogott rajtam. Jókain (Kőszívű ember fiai) például elaludtam, később (jóval később:) viszont az egyik kedvencem lett. Illyés Gyula: Puszták népe, Virginia Woolf: A világítótorony – két olyan kötelező, amelyet feladtam, de ezeket sem utáltam (egyáltalán, hogy lehet könyvet utálni???), csak épp nem bírtam végigolvasni őket.
És amiért füstölgök-kesergek.
Vuk, Tüskevár.
Kihagyhatatlanok.
Fekete István életműve lenyűgöző! Nem emlékszem, hogy olyat olvastam volna tőle, ami nem tetszett. Fáj a szívem, ha arra gondolok, hogy egy magyar embernek úgy kell felnőnie, hogy ezek kimaradtak az életéből. Pusztán azért, mert kötelező? Vagy más oka is volt? Mi lehetett az a rossz élmény, amiért a kezébe sem bírta venni? Megverték? Megszégyenítették? Szamárpadba ültették? Kiabáltak vele? Vesszőfutással büntették, amiért nem olvasta el? Pellengérre állították? Nem kapott vacsorát? A szülei kitagadták? Mi lehet olyan borzasztó, hogy esélyt se adjon valaminek… mert kötelező?
Hiszen iskolába járni is kötelező. Ilyen alapon már az olvasást magát is utálhatnánk. Mert kötelező - majd’ minden órán. A matekról, töriről, föciről… meg a többi tantárgyról nem is beszélve.
Igen, tudom. Sokan utálják is az iskolát, pedig az egész életünk iskola, csak nem mindig padban ülve tanulunk…
Felfoghatatlan.
Fájdalmas.
Sajnálatos.

2011. július 5., kedd

Az olvasás 7 hete - I. hét


Bár régebben regisztráltam, friss emberke vagyok a molyon. Az ok egyszerű: amikor feliratkoztam, nem értettem, miről szól az oldal. Csak nemrég fedezte fel Angi barátnőm, hogy tag vagyok, s az ő segítségével kezdtem tanulgatni, mit is lehet itt csinálni.
Az első esemény, ami a szemembe ötlött, s mindjárt meg is tetszett: az olvasás hete. Remek, imádok olvasni! Ez biztos nekem való.
Nem, állítólag nem vagyok diszlexiás, sem diszkalkuliás, így egy idő után fel is tűnt, van ott még egy hetes szám, s többszöri olvasás után sikerült összeraknom: hét darab is lesz ebből a hétből, majd megnyomtam a „részt veszek” gombot.
Nagyon tetszett az ötlet – köszönet érte Andiamónak a szervezésért, és minden résztvevőnek a bejegyzésekért, az olvasás népszerűsítéséért.
A témák elsőre érdekesnek tűntek, Á, erről könnyű lesz írni, mondám nagyvonalúan, elfeledkezve a középiskolában beszerzett, és máig is nagyon hatásosan működő fogalmazásgátlóról. Már vasárnap este ott ültem a témák felett, és lázasan töprengtem: nem emlékszem; fogalmam sincs; van olyan?; mijjjazaz adoptáció?, ja ott van mögötte…
Na igen, hogy tudjátok mihez kötni eme magvas válaszokat:
I. hét (júl. 4-10.)
Az első könyvélmény(ek)
Ki adott először könyvet a kezébe? Kinek a hatására kezdett el olvasni?
Könyvek, amiket utált, de mindenki más szerette
Könyvadoptáció: vegyünk védelmünkbe egy kevésbé olvasott könyvet!
 
Nem emlékszem az elsőre (pedig állítólag arra mindenki emlékszik).
Nem volt jellemző az olvasás a családra. Voltak ugyan könyveink, de nem rémlik, hogy a szüleimet olvasni láttam volna, még az újság inkább csak járt, és jó volt begyújtani, vagy papírgyűjtésbe. Ez egyben azt is jelenti, hogy a könyvszeretetemet valószínűleg az iskolának, azon belül talán a napközinek köszönhetem. Az első ilyen jellegű emlékeim az olvasás órákat leszámítva (Cili iskolába megy. A két kis kecske.), a napközis délutánok, amikor Sárika néni a tanulás után felolvasott egy-egy fejezetet az Ózból… és nem fejezte be év végére. Furcsa módon az Ózt valamikor felnőtt koromban olvastam végig. Pedig másodiktól már jártam az iskolakönyvtárba (több üveges szekrény az iskola folyosóján), de ezt a könyvet sosem vettem ki.
 
A legmeghatározóbb élményem A háromágú tölgyfa tündéréhez kötődik, mert egyike azon ritka eseteknek, amelyet elhagytam egy könyvet. 42 éve történt, s nagy eséllyel a nevem előbb felejtem el, mint az a szégyent, hogy elvesztettem egy könyvtári könyvet. Mondanom sem kell, önálló létem (azaz amikor már nem a szüleim vették nekem a könyveket, hanem én magamnak, és azt, amit én akartam) első beszerzései közé tartozott ez a mesekönyv.
 
Egyébként a mai napig imádom a mesekönyveket. A magyar mesék világa maga a csoda, de meseügyben mindenevő vagyok. Kedvenc mesekönyvem az első, amit a szüleimtől ajándékba kaptam: A mesemondó szikla. Állatmesék, indián mesék, tündérek, királyok, tolvajok… volt abban minden. A kedvenc mesém viszont orosz, és tán a Harmadik meséskönyvemben van: A bíborszínű virág (mai nevén: A szépség és a szörnyeteg, de nekem bíborszínű virágnak jobban tetszik:).

Le sem tagadhatom az oroszimádatomat. Nemtudomka és barátai az első élmény már ötödiktől, amikor még a betűket is alig ismertem, de a Весёлые картинки c. újságból már beleszerettem a figurákba. Ehhez társult egy remek tanár ötödikben, egy másik a gimiben (mai napig a példaképem), és egyenes út vezetett az orosz tagozaton és orosz szakon át az orosztanárságig.
Óz, A háromágú tölgyfa tündére, A mesemondó szikla, Nemtudomka… kimaradt valami. Hogyne, rengeteg: a Mosó Masa mosodájától kezdve, Brumin, Pöttyös Pannán, és a pöttyös, delfin, csíkos könyveken keresztül a Siccig, vagy a Fekete István könyvekig a fél világ.

A végére hagytam a számomra legmegrázóbbat, hisz a Winnetout olvasva határoztam el, hogy indián törzsfőnök leszek. Az, hogy szőke vagyok, nem akadály (Csi Szo, a szőke indián az Olajkirályból), mint ahogy az sem, hogy lánynak születtem (Pacahontas, Az indián hercegnőből). Nem is olvastam, hanem valósággal faltam az indián regényeket (az ismeretterjesztőket is, nem csupán a kitalációkat), a hátsó udvarban pedig gyakoroltam; íjászat és ló híján csupán a késdobálást. Az egész világom omlott össze, amikor nyolcadikos koromban megkaptam a szemüvegemet, szemüveges indiánról ugyanis nem volt tudomásom. Többnapi zokogás után feladtam életem nagy álmát, és jött a gimnázium, a gimis kötelező olvasmányokkal, amelyeknek már nem mindegyike volt olyan szerethető, mint általános iskolai kötelezők. De ez már egy másik történet…