2011. június 30., csütörtök

Julie Garwood: Az őrnagyal 6.


fordítás (első kiadás)
eredeti (második kiadás)
The diversion began just bare minutes before dawn the following morning.
She realized then that she should have been more specific with her instructions. And when this was over, she was going to have Matthew's hide. His capable hands, indeed. The man had set the stables on fire. Fortunately, he'd had enough sense to let the horses out first.
Az elterelő hadművelet napkeltekor indult. Emberei felgyújtották az istállót. Szerencsére volt annyi eszük, hogy előtte kitereljék a lovakat.
Az elterelő hadműveletre napkeltekor került sor.
Jade rájött, hogy valamivel pontosabban kellett volna megfogalmaznia utasításait. Ha ezen túl lesz, eleven megnyúzza Matthew-t. Még hogy szakérő! A férfi felgyújtotta az istállót. Szerencsére volt annyi esze, hogy előbb kiterelje a lovakat.
I never would have allowed it, especially when I learned that Sir Richards wasn't his superior.
- Nem is engedtem volna, főleg miután megtudtam, hogy Sir Richards az elöljárója.
- Sohasem engedtem volna meg neki, különösen azután nem, hogy megtudtam, nem Sir Richards a felettese.
"It wasn't as bad as all that," he said. "The side's been boarded up and now there's only the smoke damage to be righted. While the workers repair the structure, the servants are cleaning the inside."
- Nem volt olyan vészes a helyzet. A tűznek szerencsére nagyobb volt a füstje, mint a lángja, így csupán a füst okozta károkat kell helyrehozni.
- Szerencsére nem annyira rossz a helyzet. Az oldalablakok be voltak deszkázva, így leginkább csak a füst okozott károkat. Míg a munkások kijavítják a ház szerkezetét ért kisebb sérüléseket, a személyzet odabent takarít.
Nonsense," she muttered as she resumed her pacing. Caine would never raise his hand against her, no matter how angry he became. Besides, he couldn't possibly know the full truth.
- Lehetetlen – motyogta, és idegesen tördelni kezdte a kezét. Caine soha nem emelne kezet rá.
- Lehetetlen – motyogta, és újra járkálni kezdett. Caine sohasem emelne kezet rá, bármennyire dühös is. Különben sem találhatta kis a teljes igazságot.
She forced a serene smile on her face.
Ártatlan mosolyt préselt az arcára.
Derűs mosolyt erőltetett az arcára.
Jade turned back to Caine.
Jade nagyot sóhajtott.
Jade erre ismét Caine felé fordult.
"What do you call her?" Caine asked his brother.
- Miért, te hogy hívod a húgodat? – kérdezte Caine a férfitól. (his brother, not her, szóval a saját fivérét kérdezte, nem a csajét)
- Miért te hogy hívod? – kérdezte Caine az öccsét.
His slow wink increased Jade's blush
Jade lesütötte a szemét. Colin arcára széles mosolyként ült ki a jókedv. Szemmel láthatóan élvezte a helyzetet.
Jade-re kacsintott, mire az még jobban elpirult.
"Then why'd you bother watching out for him if he meant nothing to you?" he prodded, sensing she wasn't telling him the full truth.
- Ha tényleg nem jelent számodra semmit, akkor a bátyád miért néz úgy rá, mintha meg akarná ölni? – kérdezte feddőn. (hm, nem mindegy, hogy bother or brother).
- Ha nem jelent semmit számodra, akkor miért vetted a fáradságot, hogy vigyázz rá? – faggatta, mivel érezte, hogy Jade még titkol előtte valamit.
…he added with a wink.
…tette hozzá fennhéjázón Harry.
…tette hozzá kacsintva.

2011. június 14., kedd

Julie Garwood: Az őrnagyal 5.


fordítás (első kiadás)
eredeti (második kiadás)
His expression showed his concern.
Caine összevonta a szemöldökét.
Caine aggodalma ott tükröződött az arcán.
Jade didn't forget about the pain, but it didn't seem to matter now.
Jade hamarosan minden fájdalmáról megfeledkezett.
Jade nem feledkezett meg fájdalmáról, de már nem is foglalkozott vele.
He was content.
   Jade was exhausted.
   Only when her arms began to ache did she realize she was still clinging to him. She slowly released her hold, then let her arms fall to her sides. She was too astonished by what had just happened to her to speak yet. No one had ever told her it would be like this. Dear heaven, she'd completely lost control. She'd given herself to him completely, body and soul, trusting him absolutely to keep her safe.
Jade kimerülten hanyatlott hátra. Még mindig ölelte a férfit. Szinte fel sem fogta, mi történt. Nem tudta, hogy ilyen csodálatos a szerelem. S veszedelmes! Szent isten, teljesen elveszítette az önuralmát. Megadta magát a férfinek. Eladta testét és lelkét. (Kicsit mintha rövidebb lenne…)
Caine elégedett volt. Jade kimerült.
Csak amikor karja sajogni kezdett, döbbent rá, hogy még mindig a férfiba kapaszkodik. Lassan lazított a szorításon, aztán hagyta, hogy karja ernyedten maga mellé hulljon. Még túlságosan a vele történtek hatása alatt állt ahhoz, hogy megszólaljon. Soha senki nem mondta neki, hogy ilyen csodálatos dolog a szeretkezés. Jóságos ég, teljesen elvesztette az önuralmát! Tökéletesen átadta magát a férfinak, a testét és a lelkét… mert megbízott benne. Tudta, hogy Caine vigyázni fog rá.
She didn't dare look up at Caine, knowing full well that if he showed the least amount of amusement, she wouldn't be able to control herself.
Nem mert Caine-re nézni. Biztos volt benne, hogy a férfi is nevetéssel küszködik.
Nem mert Caine-re nézni, mivel biztos volt benne, ha csak morzsányi vidámságot lát rajta, menthetetlenül elveszti az önuralmát.
She decided he hadn't found out that she slept with Caine, after all. Jade was relieved.
Jade biztos volt benne, Sterns tud a viszonyukról, s a gondolat furcsamód megkönnyebbüléssel töltötte le. (hadn’t found out… - amúgy sincs így értelme, hisz pár sorral lejjebb így folytatódik: Jade nem akarta, hogy Sterns könnyűvérű nőnek tartsa… márpedig, ha a férfi tudna a viszonyukról, abban a korban ugyancsak könnyűvérűnek tartaná)
Jade úgy vélte, Sterns mégsem tud a viszonyukról, és ez megkönnyebbüléssel töltötte el.
She kept giving Sterns fretful glances until he reached over and patted her hand.
Bosszús pillantásokat lövellt Sterns felé, míg a komornyik… (miért lövellt volna bosszús pillantást, ’iszen inkább aggódott – lásd mint fent
fretful = 1. bosszús, haragos; 2. izgatott, nyugtalan)
Nyugtalan pillantásokat vetett a Sterns felé, míg a komornyik…
Sterns had ordered a bath made ready for her. A fire burned in the hearth, toasting the air. Jade lingered in the tub, then went to bed. She tossed and turned for almost an hour before falling into a fitful sleep.
Sterns már előkészíttette a fürdőjét. Jade nyakig merült a forró, illatos vízbe, s jó félóráig időzött a kádban, mielőtt lefeküdt. (Néha nem vagyok benne biztos, hogy ugyanazt a könyvet fordítom…)
Sterns már előkészíttette a fürdőjét. A kandallóban lobogott a tűz, kellemes felmelegítve a szoba levegőjét. Jade hosszasan fürdőzött, aztán lefeküdt, de még legalább egy órát forgolódott, mire el tudott aludni.
"Do you want more, love?" He didn't give her time to answer. "I do," he whispered in a low growl.

– Akarsz még? – kérdezte, s már nem is várt választ.
– Igen – suttogta Jade, s felnyögött.
- Kérsz egy kis ráadást, szerelmem? – kérdezte, de nem várt válaszra. – Mert én igen – suttogta mély torokhangon.
When Caine established his own residence, Sterns had followed.
Azóta egyetlen pillanatra sem vált meg tőle, s úgy gondoskodott róla, mintha édesfia volna.
Amikor aztán Caine saját otthonába költözött, Sterns követte ifjú urát.
Jimbo wanted to put a knife in his back.
- Jimbo őrjöngött dühében. El akarta vágni a gazember torkát.
- Jimbo a hátába akarta vágni a kését.


2011. június 4., szombat

képek

Sajnos, képet elfelejtettünk készíteni a jeles eseményről, így a tavalyiakból válogattam néhányat.
Kávé és cappuccino csoda
Lőrincz L. László és mi :)
 
Limonádé-álom a kánikulában
Medina, a mosolygós


Könyvhét 2011

2011. június 3.
Reggel: pedagógus napi reggeli. Kedves gesztus, ráadásul rövidített órákat jelent. Ez most jól jön, hisz így előbb végzek, ha nem is sokkal, márpedig ez most fontos.
A délelőtt a várakozás jegyében telik. Már csak négy óra, már csak három óra, már csak két óra, fagyizás az ötödikesekkel, némi bosszúsággal egybekötve – hol van P. és B.??? – majd futás haza.
Gyors táskaátrendezés, folyó ügyek intézése, és indulás.
Végre!
Ja igen, pénz sem ártana – a manóba, harmadikán mér’ nincs még fizu? –, hisz könyvek közé megyek, s én ugyan mindennek ellen tudok állni, na de a kísértésnek…
Irány az otepe – a fenyőbe, lesz olyan hónap, amikor nem futok mínuszba? –, aztán a Keleti.
Aluljáró-labirintus. Még jó, hogy pesti vagyok! De hol találok a barátaimra? Jó dolog a mobil, na de miért hallgat el a mondat közepén, aztán meg mér’ nem hívható vissza a szám???
Optimistán elindulok a parkoló felé, miközben Angi számát keresgélem. Sikerrel, mert amint megtalálom, Angi rám is szól, hogy ülnék le mellé. Hurrá, csodatelefonom van! A tárcsázott illető megjelenik előttem teljes testi valójában.
Ezzel a tehetséggel, érzem, milliomos leszek!
És végre megvagyunk mind a négyen!
Indul a gyalogtúra.
Előbb Kval munkahelyére lepakolni, bizonyos fontos helyiséget meglátogatni, majd valamivel hosszabb, melynek végén jutalmul lerogyhatunk a hót forró busz ülésére. Úgy látszik, ez a tömegsportok délutánja, mert a buszt eldobva újabb gyaloglásra adjuk a fejünket, és pár perc után a tömeget is megtaláljuk.
Sebaj, a lényeg, hogy végre könyvek közt vagyunk!
Remek a hangulat, négy lökött csaj ugratja egymást, miközben felkeresi a számukra jelentőséggel bíró sátrakat.
Én persze a Gabóét akarom csaknem mindenáron, majd eszembe jut a legújabb Robb, amely még hiányzik a lakásnak nevezett rendetlenséghalmazból, és innentől kezdve a GoldBookért sírok. Van, aki Nicole Jordant akar, van, aki férjet fogni. Végül Medinával teljes egyetértésben leragadunk az Édesvíz Kiadó sátránál. Végigvizitáljuk, mely könyvek segítenek majd, hogy életünk még szebb és jobb legyen, aztán jön a döbbenet. Kártyát húzok, jóskártyát.
Romantikus szerelem.
Neeem! – sikoltok fel (immáron sokadszor az utóbbi év során).
Utána kellene már néznem, miért üldöz engem ez a társ-dolog.
Mindenesetre a hölgy javasolja, húzzak egy kártyát a hogyanra is.
Légy önmagad!
Kösz! Teljesen paff vagyok.
Előveszem a pénztárcámat, és megveszem a fél boltot, köztük a jóskártyát, majd egy másikat is. Ezentúl minden reggel jósolok magamnak, határozom el.
A GoldBook nincs kint a fesztiválon. Szép, mondhatom. Keressük a Robb könyvet az Alexandránál, a Librinél, a Bookline-nál… szégyen! Egy életre kivetettem a szívemből a nagy kiadókat. Épp készülök sírva fakadni, amikor Kval, az imádott, édes és drága rábukkan a Kódex sátrára, s benne az áhított Robbra. Még törzsvásárlói kártyát is kapunk. Imádom a Kódexet! :*
Nicole Jordan továbbra sincs, ezért vigaszként bevetjük magunkat a New Yorkerbe. Illetve én csak vetném, de a kapun átlépve erősen csipogok. Megkeressük a bűnös könyvet, majd úgy döntök, inkább kint várom meg a lányokat.
Angi valami elkésztető lila csodával tér vissza.
– Van belőle XL-es is – súgja sejtelmesen. Tudja ő, mitől döglik a légy.
Kval, az imádott, édes és drága térül-fordul, s hamarosan én is egy lila csoda boldog tulajdonosa vagyok.
Gyönyörű ez a nap!!!
Igaz, Medina félig éhen halt már mellettünk, s az én gyomron is élénken emlékeztet rá, hogy a pedagógus reggeli (két kicsiny szelet szendvics) óta nem kényeztettem. A fagyiról hűtlenül megfeledkezik a galád…
A Nicole Jordan programot áttesszük másnapra, és irány Kval munkahelye, kicsiny helyiség, hatalmas pohár, finom vizecske, majd autóba szállunk, hogy az Aréna plázában leegyük magunkat a sárga földig.
Sikerül!
Míg a lányok wokoznak, én beérem némi egészséges párolt zöldséggel és kevésbé egészséges, de nagyon finom krumplival.
És természetesen fagyizunk!
Mert az nem hizlal! :)
Még mindig nincs vége a csodálatos napnak!
Pofátlan módon szeretném elvitetni magam az Őrsig – addig is együtt lehetek a lányokkal! –, de Kval, az imádott, édes és drága nem botránkozik meg telhetetlenségemen.
Akkor irány az Őrs, és ha már úgyis ott járunk, miért is ne nézhetnénk be az Ikeába. Ilyen vidám leánycsapatot még úgysem látott a jeles intézmény!
Alapos bevásárlás után itt még megkóstoljuk a körtebort és az almafröccsöt, beszélgetünk egy hatalmasat, aztán úgy fél kilenc magasságában fájó szívvel búcsút veszek, és indulok hazafelé.
Csak az vigasztal, hogy hamarosan újra találkozunk!