JG: Az oroszlán asszonya 2.

fordítás (első kiadás)	eredeti (második kiadás)
Egy csontsovány, kopasz vénember nyitott ajtót.	Törékeny öregember nyitott ajtót. Őszes tincsei szinte sárga színben játszottak.
A komornyik megindult a lépcsőn felfelé. Lyon úgy becsülte, két órába is beletelik, mire a vénember felér az emeletre.	Az öreg folytatta lassú, nehézkes útját a lépcsőn felfelé. Lyon esküdni mert volna, hogy legalább tíz percbe is beletelik, mire a vénember három lépcsőfokot halad.
– Már megint kezdi – sóhajtott Lyon. – Mit kezdek megint? – Megpróbálja elterelni a figyelmemet. – Valóban? – Igen. – Szerintem magának nehéz a felfogása – jegyezte meg Christina, és bólogatni kezdett.	– Már megint kezdi – szakította félbe ezúttal a férfi. – Mit? – Megpróbál tévútra vinni. – Én nem viszem önt sehova. Ahhoz túl nagyra nőtt. Tisztában vagyok a képességeimmel, Lyon. – Ön mindent szó szerint vesz? – Nem tudom. Úgy tennék? – Igen. – Talán inkább ön az, aki nem képes értelmesen beszélni. Igen, úgy van – biccentett határozottan a lány. – Tudja, Lyon, csupa logikátlan kérdést tesz fel.
– Kár – rebegte a lány, s hangja megtelt keserűséggel. Lyon bosszúsan felvonta a szemöldökét. – Rendben van – sóhajtotta. – Tudom, hogy hiábavaló, de akkor is megkérdezem: miért kár?	– Kár! A lány úgy viselkedett, mintha valami megbocsáthatatlan, halálos bűnét vallotta volna be neki. – Rendben – jelentette ki. – Tudom, okosabb lenne, ha meg sem kérdezném, ám mégis megteszem. Miért kár?
– Mindegy, azt hiszem, csöppet sem számít. – Nem számít, hogy kinevetem? – Nem, hiszen úgysem hisz a végzetben – felelte Christina. – Ezt nem egészen értem…	– Mindegy. Azt hiszem, úgysem számít. – Nem számít, hogy kinevetlek? – Dehogy. Az nem számít, hogy nem hiszel a végzetben. – Miért nem?
– Christina, ne butáskodjon! Még egy kisdiák is tudja, hogy a kettő… – Hirtelen elhallgatott. Csak most döbbent rá a lány viselkedésének okára. – Maga nem régóta beszéli a nyelvünket, igaz?	– Kétségtelenül ez a legértelmetlenebb magyarázat, amelyet valaha is hallottam – csattant fel. Hacsak nem… – Christina, ugye csak nem régen tanultál meg angolul?
Lyon simogatni kezdte a lány hátát, aztán lehajolt, s száját finoman az ajkához érintette.	Lyon simogatni kezdte Christina hátát, remélve, hogy így sikerült elterelnie a figyelmét, és mégsem küldi el. Aztán lehajolt, és ajkát gyengéden a lányéhoz érintette, miközben keze egy pillanatra sem hagyta abba a simogatást, kényeztetést.
Szent isten! Csak nem szeret bele egy piperkőc angolba? – A rémület villámként csapott szívébe.	Az ég legyen hozzá irgalmas! Ha így folytatja, még a végén beleszeret ebbe az angolba.
– Nem sértegetlek – motyogta Lyon, s úgy döntött, nem vesz tudomást a lány hangjából kicsengő győzelmi mámorról. Most meg miért néz ilyen ártatlanul nagy szemekkel? – bosszankodott.	– Nem sértegetlek – morogta Lyon, tudomást sem véve a lány hangjából kicsendülő vidámságról. Uramisten, milyen ártatlanul néz rá! Lyon foga megcsikordult.
(Patricia) Christina egyik lehetséges jövendőbelijénél tett látogatást, s bár ez korántsem volt illendő, biztos volt benne, a megbeszélés eredményesebb lesz annál, mintsem hogy törődjön az etikett szabályaival.	- Bár egyáltalán nem volt illendő, hogy látogatást tett unokahúga egyik lehetséges kérőjénél, a megbeszélés oly kielégítő eredménnyel zárult, hogy a grófnő vihogva söpörte félre az etikettel kapcsolatos aggodalmait. (igeidő!)
A grófnő tudta, Christina soha nem lenne önszántából Splickler felesége. Éppen ezért cselhez kell folyamodnia. Először is nem szabad felkeltenie unokahúga gyanakvását. Ezért is egyezett bele, hogy listát készítsen a lehetséges férjjelöltekről. Még arra is hajlandó volt, hogy azt a szörnyű Lyonwoodot a lista élére írja. Persze, mindez teljesen fölösleges volt, hisz Christina semmilyen körülmények között nem lehet egy olyan becsületes férfi felesége, mint amilyen Lyon. Nem. Patricia semmit nem bízott a véletlenre. Jó előre kitervelt mindent. Mert eltökélte, hogy megszerzi apja örökségét. Az egészet.	A grófnő persze tisztában volt vele, hogy unokahúga sohasem menne hozzá egy Emmett-féle puhány alakhoz. Hogy megnyugtassa a lányt, Patricia összeállította a lehetséges férjjelöltek listáját. Még a gyűlöletes Lyonwoodot is hajlandó volt felírni a lista élére. Ám ez az egész csak porhintés volt, mivel a grófnő azt akarta, hogy Christina ne is gyanítsa, mi vár rá. A grófnő semmit sem bízott a véletlenre. Semmilyen körülmények között nem engedheti, hogy unokahúga olyan becsületes férfi felesége legyen, mint Lyon. Az ok pedig roppant egyszerű volt: Patricia nem csupán egy tekintélyes rész akart megkaparintani apja vagyonából. Nem, ő az egészet akarta!
A grófnő azt is elmondta, ha kezessé akarja tenni a lányt, az első adandó alkalommal meg kell erőszakolnia.	Ha akarja, megerőszakolhatja a lányt, mielőtt aláírnák a házassági szerződést, de őt az sem érdekli, ha egy ujjal sem nyúl hozzá.
Patricia azt tanácsolta, fogadjon fel néhány embert, s őriztesse Christinát, míg bele nem törődik a sorsába. Akkor biztos nem lesz baj. Emmett beleegyezően bólintott. A grófnő észrevette a lába között duzzadó férfiasságát, s tudta, a férfi gondolatban már kéjvágyát tölti ártatlan unokahúgán.	Ám amikor Patricia azt tanácsolta, fogadjon fel néhány embert, akik segítenek fogva tartani Christinát, az ostoba fickó abbahagyta a siránkozást, s lelkesen támogatta a tervet. A grófnő észrevette a férfi lába között duzzadó férfiasságát, s tudta, Emmett gondolatban már kedvét tölti az unokahúgán, s remélte, a kép elég elszántságot adni neki ahhoz, hogy megtegye, amit vár tőle.
– Nagyon kedvelem a hercegnőt – nyögte ki a lány fivére szúrós tekintete láttán. - Te el tudtál menni a szavain? – Elmenni? Nem értem – mondta Diana. – Mit akarsz ezzel mondani? – Persze, hogy értettem.	– Nagyon kedvelem a hercegnőt – áradozott Diana, bátyja szúrós tekintete láttán. – Téged nem zavart össze? – Nem értem, mire gondolsz. – Amikor beszélgettél vele – magyarázta Lyon. – Volt értelme annak, amit mondott? – Persze, hogy volt.
A lány felismerte, ebben biztos volt.	Attól tartott, a lány talán felismerte.
– Soha nem tudtam jól hazudni.	– Sohasem tudtam hazudni neked.
Rhone értetlenül vonta fel a szemöldökét, aztán lassan bólintott. – Emlékszem.	Rhone-t meglepte a hirtelen témaváltás. – Emlékszem – biccentett.
– Nos, apáddal kapcsolatban csak annyit mondhatok, hogy minden jó tulajdonsága ellenére rendkívül naiv! Baker és emberei éppen ezt használták ki. Semmi kétségem afelől, hogy Baker áll a csalások mögött. A társai pedig, név szerint Buckley, Stanton és Wellingham, busás haszon reményében készségesen közreműködtek.	– Nos, ami apádat illeti, minden jó tulajdonsága ellenére még mindig roppant naiv, ugye, Rhone? Baker volt az, aki az egész játékot megszervezte. Nézzük csak, jól tudom-e! Buckley-t, Stantont és Wellinhamet is bevonta a csalásba. Csupa hétpróbás gazember.
– Bosszút kell állnom. Erről még te sem tudsz lebeszélni – jelentette ki Rhone ellentmondást nem tűrő hangon.	– Te soha nem adnál fel – jelentette ki mély meggyőződéssel Rhone.
Rhone hangosan felmordult. – A pokolba, Lyon. A bűnösöknek bűnhődniük kell.	– A fenébe, Lyon! – horkant fel Rhone. – Égek a vágytól, hogy kiegyenlítsem a számlát.
Rhone szeme tágra nyílt döbbenetében. Lyon fenyegetően nézett barátjára. – Te hívtad ide? – Nem – felelte Rhone. – Úgy tűnik, nem tudott ellenállni a vonzerőmnek. – Lyon gyilkos tekintete láttán elvigyorodott. – Mégsem tévedtem veled kapcsolatban. A mi kis hercegnőnk meghódította a szívedet, igaz?	Rhone döbbenten bámult, és Lyon sem látszott örülni a hírnek. Haragos pillantást vetett barátjára. – Te hívtad ide, Rhone? Csak nem szemet vetettél rá? – Nem. Úgy látszik, mégis hatott rá a vonzerőm – mondta, és elvigyorodott Lyon gyilkos tekintete láttán. – Szóval jól sejtettem. Mégiscsak több egyszerű kíváncsiságnál, amit a mi kis hercegnőnk iránt érzel.
– Lyon, nem vagyok a tulajdona. Éppen ezért nincs joga ahhoz, hogy parancsolgasson. Ha fel akarnám kelteni Rhone figyelmét, megtenném, akár tetszik magának, akár nem.	– Lyon, nem vagyok a tulajdona, ezért nincs joga egy másik úriembernek parancsolgatnia. Ha azt szeretném, hogy Rhone a figyelmével tüntessen ki, akkor szólnék neki.
Christina szempillantás alatt Lyon mellett termett.	A lány olyan gyorsan mozdult, hogy Rhone már csak a levegőt markolta. Mielőtt akár pislantani tudott volna, Christina már ismét Lyon széke mellett állt.
Három hónapba is beletelt, mire Mylala talált…	Több mint három hétbe telt, mire Mylala talált…
A grófnő délnél előtt soha nem hagyta el a szobáját, kivéve persze, ha valamilyen halaszthatatlanul fontos ügy elszólította otthonról.	…a grófnő délnél előbb ritkán hagyta el a szobáját. Reggeli teáját és pirítósát szerette az ágyban elkölteni, és csupán akkor adta fel ezt a szokását, amikor valami fontos látogatót várt, akit nem sikerült meggyőznie, hogy későbbi órán jöjjön.
Nem kellett erősnek sem lennie, mikor végre egyedül maradt. Még sírhatott is, anélkül, hogy szégyenkeznie kellett volna gyengesége miatt.	Szobája magányában nem kellett erősnek sem lennie. Nyugodtan kisírhatta magát, feltéve, hogy ezt halkan tette. A sírás a gyengeség jelének számított a dakotáknál, ezért Christina – bár senki sem látta könnyeit – egy cseppet szégyellte magát.
Gondolatai újra meg újra a férfi csodálatos, félelmetes alakjához tértek vissza.	Csak a férfira tudott gondolni.
– Hol találkoztatok? – kérdezte Lyon. Kérdése hangosabbra sikeredett, mint akarta. Diana elmosolyodott.	– Hol találkoztatok? – kérdezte Lyon valamivel élesebb hangon, mint akarta, de Diana nem sértődött meg.
– Lady Cecille is itt van – suttogta Diana. – Vörös ruhában. Szégyentelen perszóna. – Szégyentelen perszóna? – Lyon megmosolyogta húga felháborodását.	– Lady Cecille is itt van, Lyon – suttogta Diana. – El sem tévesztheted, olyan szégyentelen vörös ruhában van. – Szégyentelen vörös? – vigyorodott el Lyon a képtelen jelző hallatán.
– Ugyan, Lyon, minden öregasszony erről pusmog – ismerte be Diana, s elpirult. – Megyek, nem bosszantalak tovább.	– Odafigyelek a pletykákra, mint mindenki más – ismerte be Diana pirulva. – Magadra hagylak a rossz kedveddel együtt. Ráérsz később is kioktatni.
Lyon legszívesebben felüvöltött volna.	Lyon kis híján hangosan felnyögött.