JG: Az oroszlán asszonya 3.

Remélem, bírjátok még, mert legfeljebb a felénél járhatok a gyűjteménynek.

fordítás (első kiadás)	eredeti (második kiadás)
– Dühös vagy rám? – kérdezte Christina. Lyon becsukta a szemét, s összeszorította a száját. – Elárulnád, miért haragszol?	– Haragszol rám? – kérdezte suttogva Christina. A férfi lehunyt szemmel ült, arcán minden izom megfeszült, s Christina arra gondolt, most tényleg nagyon dühös. – Kérlek, ne haragudj rám! – könyörgött, s két kezét szorosan összekulcsolta az ölében, hátha így sikerül erőt venni remegésén
– A grófnő egyedül utazott? – kérdezte Lyon izgatottan. (ennyi és nem több)	– Egyedül utazott a grófnő? – kérdezte Lyon közönyt színlelve. Nem akarta, hogy Mick lássa, mennyire izgalomba hozta, hogy végre használható információhoz juthat. A férfi még szépítgetné kezdené a helyzetet, hogy a kedvében járjon, s így további ingyen sörökhöz jusson.
– … Egyáltalán nem örülök, hogy te intézed el az ügyet.	– … Igazán örülök, hogy te veszed kézbe az ügyet – ismerte be.
– … Magára hagyta Christinát. Egy gondos gyámanya soha nem tenne ilyet.	– … Magára hagyta Christinát. Ez nagyon is kapóra jön a rablóknak, nem gondolod?
– A fene egyen meg, Lyon, segíteni akarok – kiáltott Rhone. – Csak bajt hoznál a fejemre. …	– A fene vigye el, Lyon, a hasznomat tudnád venni – kiáltotta Rhone. – Inkább akadály lennél, mint segítség. …
Bár nem akart jelenetet rendezni, őrjöngeni kezdett, amikor Christina végre kinyitotta az ajtót.	Bár Rhone előtt Lyon még visszafogta magát, amint kinyílt az ajtó, kirobbant a harag belőle.
– Hol a pokolban van Elbert? – üvöltötte Lyon, s tekintetét Christina homlokára szegezte. Még belegondolni sem mert abba, hogy a lány csaknem meztelenül áll előtte.	– Miért nem Elbert nyitott ajtót? – akarta tudni Lyon, közben a lány feje búbját bámulta. Nagyon is tudatában volt annak, hogy a hiányos öltözék és a bájosan zilált fürtök csak elterelnék a figyelmét,
– Menj a szobádba, és öltözz fel. Egy félig meztelen hölgy társaságában képtelen vagyok gondolkodni. – Nem vagyok félig meztelen – tiltakozott Christina.	– Menj a szobádba, és öltözz fel! Nem tudok gondolkodni, ha ilyen lenge öltözékben illegeted itt magad. – Én nem illegetem magam – tiltakozott a lány. – Tökéletesen mozdulatlanul állok.
– Minden erőmtől megfosztottál – suttogta Christina	– Nézd, hogy remeg a kezem! – mutatta Christina.
– Nem szeretném, ha azt hinnéd rólam, hogy gyenge vagyok – ismerte be a lány.	– Most döbbentem rá, hogy újabb fegyvert adtam a kezedbe, amelyet felhasználhatsz ellenem, ha megharagszol rám – ismerte be Christina. – Elárultam egy gyenge pontomat – tette hozzá vállat vonva.
Talán ezért is érte váratlanul az a recsegő hang, mely a szalon ablaka felől tört elő. (mijjazhogy tört elő???)	Éppen ezért teljesen váratlanul érte az ablak alatt felhangzó rekedtes hang.
Christina kétségbeesetten tördelte a kezét. (!!!) Arra gondolt, Lyon szörnyen csalódott lesz.	Arról nem volt szó, hogy a gazemberek elölről jönnek. Lyon roppant csalódott lesz.
Christina úgy gondolta, jobb lesz, ha behívja Rhone-t. Ha tovább idétlenkedik odakint, még a végén elriasztja Splickleréket.	Ki kell szednie a bokrok közül a férfit, döntötte el Christina. Amekkora zajt csap, a végén még elriasztja a gonosztevőket.
Lyon a hall közepén várta, hogy a három gazember feltápászkodjon a földről. Rhone már előre sajnálta őket.	Lyon a folyosó közepén állva türelmesen várta, hogy a három gazember feltápászkodjon a földről. Rhone arra gondolt, hogy barátja kissé túlzásba viszi az előzékenységet.
Christina remegő kézzel nyúlta a férfi válla felé. Bőrén hosszú vágásnyomok húzódtak. (kinek a bőrén? az előző mondat alanya még Christina volt) Egészen elbűvölték a hosszú vágásnyomok, melyek Lyon hátát borították. (milyen kár, hogy szemben állt a férfival, és úgy törölgette a vállát!)	(Christina) Hangja megremegett. Akárcsak a keze, amikor Lyon vállát kezdte törölgetni. A férfi testén jó néhány vágásnyom húzódott, s a dicsőség eme jelétől Christinának hevesebben kezdett dobogni a szíve.
– Képes lennél egy szentet is kihozni a béketűrésből – mondta Lyon és elvigyorodott. Christina bosszúsan felsóhajtott. – Szörnyű alak vagy – jegyezte meg. – Persze ezen nincs mit csodálkozni – tette hozzá…	– Még egy zsenit is össze tudnál zavarni – morogta Lyon, de mivel vigyorgott, Christina úgy döntött, nem mutatja ki bosszúságát. – Inkább te zavarsz össze engem – jegyezte meg. – Mindig emlékeztetnem kell magam, hogy végtére is csak egy angol vagy.
A lány kétségkívül a legcsodálatosabb nő, akit valaha látott. Tétován nyúlt kedvese felé, s karjaiba vonta.	Ellenállhatatlan volt! És hozzá tartozott. Lyon reszkető kézzel nyúlt érte, és magához ölelte.
– Mondd csak, mást is ilyen jól szoktál utánozni? – kérdezte Lyon. – Ó, igen. Valóságos utánzóművész vagyok! – nevetett Christina	– Mondd csak, mit szoktál még utánozni! – érdeklődött Lyon. Mivel csak ugratni akarta a lányt, Christinának sikerült meglepnie a válaszával. – Ó, mindent. Meglehetősen jó vagyok az utánzásban, különösen, ha tetszik, amit utánzok.
Lyon hangja mélyen, fenyegetőn dübörgött. A férfi lassan megfordult, s Christina szemébe nézett.	Lyon megfordult. Tekintete Christinán időzött, miközben kiadta a parancsot húgának.
– Nem merészelnél ilyet tenni egy félig ájult, földön fekvő, kiszolgáltatott…	– Hogy merészelsz mosolyogni, amikor ilyen szörnyűségeket beszélsz?
– Ne nézz már ilyen bosszúsan, Christina – mondta Lyon, ahogy megindultak a hosszú lépcsősoron lefelé. – Anyám elégedett veled.	– Ne nézz már ilyen komoran, Christina! – kérte Lyon, miközben lefelé indultak a lépcsőn. – Az anyám elégedett az életével.
Lyon legnagyobb rémületére Christina zokogni kezdett.	Biztosra vette, hogy mindjárt meghallja az annyira vágyott szerelmes szavakat, ezért teljesen váratlanul érték a lány könnyei.
Lyon előrehajolt székében. Lehunyt szemmel imádkozott türelemért.	Lyon hátradőlt a széken, s szemét lehunyva türelemért fohászkodott.
– Christina, mivel fenyegetőzött a grófnő? A kérdés váratlanul érte a lányt. – Nem értelek, Lyon. A nagynéném egyáltalán nem fenyegetőzött. (dehogynem, alig egy fél oldallal feljebb!)	– Christina, milyen fegyvert tart a kezében a grófnő ellened? A halkan feltett kérdés váratlanul érte a fiatalasszonyt. – Nem értem, mit akarsz mondani, Lyon. A nagynénémnek nincs is fegyvere
Mikor azt hittem, hogy a világ végére érkeztünk, átszálltunk egy másik kocsiba. (az vajon hogy került a világ végére???)	Amikor már azt hittem, hogy elértük a világ végét, csatlakoztunk egy másik szekérkaravánhoz.
– Lewis – szólt a kertésznek aztán –, menj és hozd ide!	– Lewis – szólt oda a kertésznek –, menj és tartsd itt!
– Mit csinál? Hagyjon békén!	– Nem kell ekkora hűhót csapni körülöttem, Brown!
Több mint félórába telt, mire megszabadult hosszú, aranyszínű tincseitől.	Nem telt sok időbe levágni azt a néhány centit a hajából.

JG: Az oroszlán asszonya 2.

fordítás (első kiadás)	eredeti (második kiadás)
Egy csontsovány, kopasz vénember nyitott ajtót.	Törékeny öregember nyitott ajtót. Őszes tincsei szinte sárga színben játszottak.
A komornyik megindult a lépcsőn felfelé. Lyon úgy becsülte, két órába is beletelik, mire a vénember felér az emeletre.	Az öreg folytatta lassú, nehézkes útját a lépcsőn felfelé. Lyon esküdni mert volna, hogy legalább tíz percbe is beletelik, mire a vénember három lépcsőfokot halad.
– Már megint kezdi – sóhajtott Lyon. – Mit kezdek megint? – Megpróbálja elterelni a figyelmemet. – Valóban? – Igen. – Szerintem magának nehéz a felfogása – jegyezte meg Christina, és bólogatni kezdett.	– Már megint kezdi – szakította félbe ezúttal a férfi. – Mit? – Megpróbál tévútra vinni. – Én nem viszem önt sehova. Ahhoz túl nagyra nőtt. Tisztában vagyok a képességeimmel, Lyon. – Ön mindent szó szerint vesz? – Nem tudom. Úgy tennék? – Igen. – Talán inkább ön az, aki nem képes értelmesen beszélni. Igen, úgy van – biccentett határozottan a lány. – Tudja, Lyon, csupa logikátlan kérdést tesz fel.
– Kár – rebegte a lány, s hangja megtelt keserűséggel. Lyon bosszúsan felvonta a szemöldökét. – Rendben van – sóhajtotta. – Tudom, hogy hiábavaló, de akkor is megkérdezem: miért kár?	– Kár! A lány úgy viselkedett, mintha valami megbocsáthatatlan, halálos bűnét vallotta volna be neki. – Rendben – jelentette ki. – Tudom, okosabb lenne, ha meg sem kérdezném, ám mégis megteszem. Miért kár?
– Mindegy, azt hiszem, csöppet sem számít. – Nem számít, hogy kinevetem? – Nem, hiszen úgysem hisz a végzetben – felelte Christina. – Ezt nem egészen értem…	– Mindegy. Azt hiszem, úgysem számít. – Nem számít, hogy kinevetlek? – Dehogy. Az nem számít, hogy nem hiszel a végzetben. – Miért nem?
– Christina, ne butáskodjon! Még egy kisdiák is tudja, hogy a kettő… – Hirtelen elhallgatott. Csak most döbbent rá a lány viselkedésének okára. – Maga nem régóta beszéli a nyelvünket, igaz?	– Kétségtelenül ez a legértelmetlenebb magyarázat, amelyet valaha is hallottam – csattant fel. Hacsak nem… – Christina, ugye csak nem régen tanultál meg angolul?
Lyon simogatni kezdte a lány hátát, aztán lehajolt, s száját finoman az ajkához érintette.	Lyon simogatni kezdte Christina hátát, remélve, hogy így sikerült elterelnie a figyelmét, és mégsem küldi el. Aztán lehajolt, és ajkát gyengéden a lányéhoz érintette, miközben keze egy pillanatra sem hagyta abba a simogatást, kényeztetést.
Szent isten! Csak nem szeret bele egy piperkőc angolba? – A rémület villámként csapott szívébe.	Az ég legyen hozzá irgalmas! Ha így folytatja, még a végén beleszeret ebbe az angolba.
– Nem sértegetlek – motyogta Lyon, s úgy döntött, nem vesz tudomást a lány hangjából kicsengő győzelmi mámorról. Most meg miért néz ilyen ártatlanul nagy szemekkel? – bosszankodott.	– Nem sértegetlek – morogta Lyon, tudomást sem véve a lány hangjából kicsendülő vidámságról. Uramisten, milyen ártatlanul néz rá! Lyon foga megcsikordult.
(Patricia) Christina egyik lehetséges jövendőbelijénél tett látogatást, s bár ez korántsem volt illendő, biztos volt benne, a megbeszélés eredményesebb lesz annál, mintsem hogy törődjön az etikett szabályaival.	- Bár egyáltalán nem volt illendő, hogy látogatást tett unokahúga egyik lehetséges kérőjénél, a megbeszélés oly kielégítő eredménnyel zárult, hogy a grófnő vihogva söpörte félre az etikettel kapcsolatos aggodalmait. (igeidő!)
A grófnő tudta, Christina soha nem lenne önszántából Splickler felesége. Éppen ezért cselhez kell folyamodnia. Először is nem szabad felkeltenie unokahúga gyanakvását. Ezért is egyezett bele, hogy listát készítsen a lehetséges férjjelöltekről. Még arra is hajlandó volt, hogy azt a szörnyű Lyonwoodot a lista élére írja. Persze, mindez teljesen fölösleges volt, hisz Christina semmilyen körülmények között nem lehet egy olyan becsületes férfi felesége, mint amilyen Lyon. Nem. Patricia semmit nem bízott a véletlenre. Jó előre kitervelt mindent. Mert eltökélte, hogy megszerzi apja örökségét. Az egészet.	A grófnő persze tisztában volt vele, hogy unokahúga sohasem menne hozzá egy Emmett-féle puhány alakhoz. Hogy megnyugtassa a lányt, Patricia összeállította a lehetséges férjjelöltek listáját. Még a gyűlöletes Lyonwoodot is hajlandó volt felírni a lista élére. Ám ez az egész csak porhintés volt, mivel a grófnő azt akarta, hogy Christina ne is gyanítsa, mi vár rá. A grófnő semmit sem bízott a véletlenre. Semmilyen körülmények között nem engedheti, hogy unokahúga olyan becsületes férfi felesége legyen, mint Lyon. Az ok pedig roppant egyszerű volt: Patricia nem csupán egy tekintélyes rész akart megkaparintani apja vagyonából. Nem, ő az egészet akarta!
A grófnő azt is elmondta, ha kezessé akarja tenni a lányt, az első adandó alkalommal meg kell erőszakolnia.	Ha akarja, megerőszakolhatja a lányt, mielőtt aláírnák a házassági szerződést, de őt az sem érdekli, ha egy ujjal sem nyúl hozzá.
Patricia azt tanácsolta, fogadjon fel néhány embert, s őriztesse Christinát, míg bele nem törődik a sorsába. Akkor biztos nem lesz baj. Emmett beleegyezően bólintott. A grófnő észrevette a lába között duzzadó férfiasságát, s tudta, a férfi gondolatban már kéjvágyát tölti ártatlan unokahúgán.	Ám amikor Patricia azt tanácsolta, fogadjon fel néhány embert, akik segítenek fogva tartani Christinát, az ostoba fickó abbahagyta a siránkozást, s lelkesen támogatta a tervet. A grófnő észrevette a férfi lába között duzzadó férfiasságát, s tudta, Emmett gondolatban már kedvét tölti az unokahúgán, s remélte, a kép elég elszántságot adni neki ahhoz, hogy megtegye, amit vár tőle.
– Nagyon kedvelem a hercegnőt – nyögte ki a lány fivére szúrós tekintete láttán. - Te el tudtál menni a szavain? – Elmenni? Nem értem – mondta Diana. – Mit akarsz ezzel mondani? – Persze, hogy értettem.	– Nagyon kedvelem a hercegnőt – áradozott Diana, bátyja szúrós tekintete láttán. – Téged nem zavart össze? – Nem értem, mire gondolsz. – Amikor beszélgettél vele – magyarázta Lyon. – Volt értelme annak, amit mondott? – Persze, hogy volt.
A lány felismerte, ebben biztos volt.	Attól tartott, a lány talán felismerte.
– Soha nem tudtam jól hazudni.	– Sohasem tudtam hazudni neked.
Rhone értetlenül vonta fel a szemöldökét, aztán lassan bólintott. – Emlékszem.	Rhone-t meglepte a hirtelen témaváltás. – Emlékszem – biccentett.
– Nos, apáddal kapcsolatban csak annyit mondhatok, hogy minden jó tulajdonsága ellenére rendkívül naiv! Baker és emberei éppen ezt használták ki. Semmi kétségem afelől, hogy Baker áll a csalások mögött. A társai pedig, név szerint Buckley, Stanton és Wellingham, busás haszon reményében készségesen közreműködtek.	– Nos, ami apádat illeti, minden jó tulajdonsága ellenére még mindig roppant naiv, ugye, Rhone? Baker volt az, aki az egész játékot megszervezte. Nézzük csak, jól tudom-e! Buckley-t, Stantont és Wellinhamet is bevonta a csalásba. Csupa hétpróbás gazember.
– Bosszút kell állnom. Erről még te sem tudsz lebeszélni – jelentette ki Rhone ellentmondást nem tűrő hangon.	– Te soha nem adnál fel – jelentette ki mély meggyőződéssel Rhone.
Rhone hangosan felmordult. – A pokolba, Lyon. A bűnösöknek bűnhődniük kell.	– A fenébe, Lyon! – horkant fel Rhone. – Égek a vágytól, hogy kiegyenlítsem a számlát.
Rhone szeme tágra nyílt döbbenetében. Lyon fenyegetően nézett barátjára. – Te hívtad ide? – Nem – felelte Rhone. – Úgy tűnik, nem tudott ellenállni a vonzerőmnek. – Lyon gyilkos tekintete láttán elvigyorodott. – Mégsem tévedtem veled kapcsolatban. A mi kis hercegnőnk meghódította a szívedet, igaz?	Rhone döbbenten bámult, és Lyon sem látszott örülni a hírnek. Haragos pillantást vetett barátjára. – Te hívtad ide, Rhone? Csak nem szemet vetettél rá? – Nem. Úgy látszik, mégis hatott rá a vonzerőm – mondta, és elvigyorodott Lyon gyilkos tekintete láttán. – Szóval jól sejtettem. Mégiscsak több egyszerű kíváncsiságnál, amit a mi kis hercegnőnk iránt érzel.
– Lyon, nem vagyok a tulajdona. Éppen ezért nincs joga ahhoz, hogy parancsolgasson. Ha fel akarnám kelteni Rhone figyelmét, megtenném, akár tetszik magának, akár nem.	– Lyon, nem vagyok a tulajdona, ezért nincs joga egy másik úriembernek parancsolgatnia. Ha azt szeretném, hogy Rhone a figyelmével tüntessen ki, akkor szólnék neki.
Christina szempillantás alatt Lyon mellett termett.	A lány olyan gyorsan mozdult, hogy Rhone már csak a levegőt markolta. Mielőtt akár pislantani tudott volna, Christina már ismét Lyon széke mellett állt.
Három hónapba is beletelt, mire Mylala talált…	Több mint három hétbe telt, mire Mylala talált…
A grófnő délnél előtt soha nem hagyta el a szobáját, kivéve persze, ha valamilyen halaszthatatlanul fontos ügy elszólította otthonról.	…a grófnő délnél előbb ritkán hagyta el a szobáját. Reggeli teáját és pirítósát szerette az ágyban elkölteni, és csupán akkor adta fel ezt a szokását, amikor valami fontos látogatót várt, akit nem sikerült meggyőznie, hogy későbbi órán jöjjön.
Nem kellett erősnek sem lennie, mikor végre egyedül maradt. Még sírhatott is, anélkül, hogy szégyenkeznie kellett volna gyengesége miatt.	Szobája magányában nem kellett erősnek sem lennie. Nyugodtan kisírhatta magát, feltéve, hogy ezt halkan tette. A sírás a gyengeség jelének számított a dakotáknál, ezért Christina – bár senki sem látta könnyeit – egy cseppet szégyellte magát.
Gondolatai újra meg újra a férfi csodálatos, félelmetes alakjához tértek vissza.	Csak a férfira tudott gondolni.
– Hol találkoztatok? – kérdezte Lyon. Kérdése hangosabbra sikeredett, mint akarta. Diana elmosolyodott.	– Hol találkoztatok? – kérdezte Lyon valamivel élesebb hangon, mint akarta, de Diana nem sértődött meg.
– Lady Cecille is itt van – suttogta Diana. – Vörös ruhában. Szégyentelen perszóna. – Szégyentelen perszóna? – Lyon megmosolyogta húga felháborodását.	– Lady Cecille is itt van, Lyon – suttogta Diana. – El sem tévesztheted, olyan szégyentelen vörös ruhában van. – Szégyentelen vörös? – vigyorodott el Lyon a képtelen jelző hallatán.
– Ugyan, Lyon, minden öregasszony erről pusmog – ismerte be Diana, s elpirult. – Megyek, nem bosszantalak tovább.	– Odafigyelek a pletykákra, mint mindenki más – ismerte be Diana pirulva. – Magadra hagylak a rossz kedveddel együtt. Ráérsz később is kioktatni.
Lyon legszívesebben felüvöltött volna.	Lyon kis híján hangosan felnyögött.

Kokárda

Közeledik március 15., számomra a legmagyarabb ünnep, mégis, hosszú-hosszú évek óta nem hordok ezen a napon kokárdát. A gyerekek mindig rácsodálkoznak a nemzeti színű szalagomra, s én mindig ugyanazzal magyarázom: magyar vagyok, nem tűzök ki olasz kokárdát. (Magunk közt szólva, tűt meg nem veszek a kezembe. Ifjabb koromban egyszer megpróbáltam kokárdát alkotni – oly könnyűnek tűnt: csak befűzöm a cérnát, öltögetek, összehúzom… – az eredmény siralmas lett. Azóta inkább olvasgatok varrás helyett, így marad a szalag.)

A hálón böngészgetve örömmel láttam, nem én vagyok az egyetlen, aki a magyar kokárda viselését szorgalmazná, így több oldalhoz is csatlakozva álljon itt egy kis kokárdatan.

A kokárda (szalagcsillag) kör alakú, fodros szélű, nemzetiszínű jelvény, melyet eredetileg kalapra vagy sapkára, a nők esetleg a hajukba tűztek. Franciaországból terjedt el a XVIII.-XIX. századi forradalmak idején egész Európában és Amerikában.

 

A kokárda hajtogatása

A színeket rendszerint a nemzeti zászlóról veszik, tulajdonképpen egy nemzeti színű szalagot meghajlítanak. Szabály szerint a színek mindig belülről kifelé olvasandók: a zászló fölső (függőleges csíkozásnál a bal oldali) része kerül a kokárda belsejébe, az alsó része pedig a külső szélére.

A magyar kokárda piros-fehér-zöld színű, tehát helyesen kívülre kerül a zöld. Az 1848-as pesti forradalom idején a márciusi ifjak még valóban így is használták, de Than Mór festményein is megfigyelhető, hogy a huszárok csákórózsáján is helyesen szerepel a színsorrend. Téves viszont Szendrey Júlia kokárdája, amit Petőfinek készített, hiszen ezen az olasz színek sorrendje figyelhető meg. Valószínűleg már a forradalom idején is használtak téves kokárdákat, nem mindenki tudhatta hogyan kell helyesen hajtani.

Manapság téves történelmi berögződések, és a hagyomány miatt legtöbbször a piros van kívül és a zöld belül.

Julie Garwood: Az oroszlán asszonya

(A Korona kémei 1.)

Az elragadó szépségű Christina egy csapásra meghódít a londoni társaságot. Senki sem tudja, ki ő, honnan jött. Futótűzként terjed a hír, hogy egy távoli királyság hercegnője. Christina nem cáfolja, de nem is erősíti meg az értesülést. Mélyen hallgat múltjáról. Egy éjszaka Lyonwood márkija, a büszke és szenvedélyes nemesúr csókot lop tőle. A férfit lángra lobbántja a hűvös külső mögött megbúvó, vadul tomboló tűz, és esküvel fogadja, hogy elnyeri Christina szerelmét. Ám a dacos és gyanakvó lány szívét korántsem olyan egyszerű meghódítani. Bár a férfi gyengéd törődése és tüzes ölelései felkorbácsolják szenvedélyét, ellenáll a szerelem hatalmának... mert ha behódolna a büszke harcosnak, fel kellene fednie féltve őrzött titkát és el kellene hagynia a sors által kijelölt utat...

fordítás (első kiadás)	eredeti (saját fordítás)
Az ártatlanság, mely a két mély kristályvizű tó mélyéről sugárzott...	Ártatlan tekintetéből...
C. olyan gyorsan fordult hátra, hogy szoknyája fellebbent, felfedve egy pillanatra a férfi mindent látó szeme előtt karcsú bokáját.	C. olyan fürgén fordult meg, hogy szoknyája örvényleni kezdett bokája körül.
Szürke Sas lánya, Boldogság és unokája, Fehér Sas hazafelé igyekeztek.	Szürke Sas lánya, Boldogság és unokája, Fehér Sas a halálból tért vissza.
Szürke Sas szemébe láthatatlan örömkönnyek gyűltek. Legszívesebben odarohant volna lányához, hogy átölelje, de túl sok kíváncsi tekintet csüggött rajta. Nem feledkezhetett meg a méltóságáról. Kimért léptekkel indult Boldogság felé.	Szürke Sas bólintott néhányszor, így mutatva ki örömét és helyeslését, majd lassú léptekkel lánya felé indult.
Istenhez fohászkodott, hogy senki ne vegye észre combjai között duzzadó-éledező férfiasságát.	Teste azonnal reagált a látványra.
...s a szeme, mint két összeillő drágakő, mélykéken tündökölt szép rajzolatú foglalatában.	… a férfi még ekkora távolságról is ki tudta venni a szeme színét, amely a kék egészen meghökkentő árnyalatában ragyogott.
Lyon hallotta, hogy valami elsuhan a füle mellett, aztán látta, hogy a banditák vezére kiejti kezéből a lőfegyvert. Fájdalmas üvöltése betöltötte a termet. Jobb vállából egy tőr markolata állt ki. Lyon megfordult, hogy megóvja Christinát… (ez azért is érdekes, mert a 105. oldalon a seb már a banditavezér kezén van, és elfedi a kabát ujja)	Lyon fémes villanást látott a szeme sarkából a jobb válla felett, hallotta, amint elsuhan mellette valami, s a következő pillanatban a banditavezér fájdalmas felüvölt. Villámgyorsan megpördült, hogy megvédje Christinát…
(Christina) Megpróbált lelket verni a hisztérikusan zokogó Lady Bakerbe, ezután a nagynénjéhez lépett, és melléállt.	…(Christina) a nagynénjéhez lépett. A grófnő a pamlagon heverő elkeseredett háziasszonyt látta el jó tanácsokkal.
Lyon képtelen volt elszabadulni a két fogatlan vénembertől, akik egymást túlharsogva igyekeztek előadni, hogyan fegyverezték volna le Jacket és bandáját, ha az ismeretlen tőrdobó nem avatkozik közbe.	Lyon csapdába esett az ebédlőben, és kénytelen volt végighallgatni a két idős úriember lehetetlenebbnél lehetetlenebb ötleteit arra nézve, hogyan is kellene tőrbe csalni Jacket és bandáját.
Szegényke bizonyára halálra rémült. Sebaj! Majd ő megvigasztalja. Megmutatja neki, gyengéd is tud lenni. A lány zokogva fog a karjaiba omolni…	Bizonyára még mindig halálra van rémülve, és szüksége van a férfi megnyugtató szavaira. Lyon legalábbis remélte, hogy így van, mivel nagyon is vonzónak tűnt előtte, hogy megvigasztalja a lányt.
A pokolba! – motyogta Lyon, mikor rádöbbent, hogy Christina eltűnt. Az asztal felé pillantott. A késnek csak hűlt helyét találta. Káromkodni kezdett, olyan cifrán, s olyan hangosan, hogy Lady Baker újra elájult.	A pokolba! – morogta, amikor észrevette, hogy Christina eltűnt. Az asztal felé pillantott, ahol a tőrt hagyta, majd újabb durva káromkodás hagyta el ajkát. A tőr is eltűnt.
Az Acton-hagyaték gondozásával megbízott bank képviselői…	Az Acton-hagyaték gondozásával megbízott ügyvédi iroda képviselői…
A grófnő hirtelen rádöbbent, hogy egész testében remeg.	A grófnő hirtelen rádöbbent, hogy összefüggéstelenül fecseg.
A grófnő idegesen vonta össze a szemöldökét.	A grófnő szeme haragosan összeszűkült ekkora tapintatlanság láttán.
Hendersont szemmel láthatón csöppet sem izgatta a grófnő kitörni készülő haragja. Tekintete rezzenéstelen maradt, még el is mosolyodott a bolond vénasszony hisztérikus viselkedése láttán.	Hendersont szemmel láthatóan egy cseppet sem izgatta a grófnő nyilvánvaló haragja. Hangja sima és kimért maradt, arcáról sem hervadt le az udvarias mosoly, míg a bolond vénasszony hisztériáját hallgatta.
Döbbenetesnek találta a hercegnő szembetűnő ragaszkodását a nagynénjéhez.	Döbbenetesnek találta, hogy ez a két nő rokonságban áll egymással.
A grófnő ocsmány volt, küllemében és viselkedésében egyaránt. A szépséges fiatal nő mégis úgy állt mellette, mint egy őrangyal.	A grófnő rút volt, mint az éjszaka, és jellemre is olyan sötét, míg a mellette álló fiatal teremtés szépsége az angyalokéval vetekedett, s természete is ugyanolyan kedves és nyájas volt.
Henderson végül megköszörülte a torkát.	Henderson tekintetét az asztallapra szegezve folytatta.
Ne aggódjon, ha rajtam múlik, ön semmiben sem fog hiányt szenvedni.	Gondoskodom róla, hogy meg is tudjam tartani az ígéretemet.
Nem lett volna szabad felélni a tartalékaimat.	És mindezt semmiért.

A fenti gyűjtemény (kb. 30 oldalból az első kettő) jó része talán kekeckedés. Nem írtam ki az angol eredetiket, így az olvasók vagy hisznek nékem, vagy nem, de igény esetén természetesen ki tudom keresni (bár az hosszú folyamat lesz, mert most éppen jócskán elmaradva egy másik Garwood fordítással birkózom), hogy bárki meggyőződhessen róla, nem hamukázom. Sok részletet a magyartalansága miatt írtam ki, többet az erőltetett, cukros rózsaszínsége miatt, amelyből az angolban semmi nem érezhető... és természetesen akad félrefordítás is jócskán.