Vendégblogger: mia olvas 3.

Nem titok, szeretem Garwood könyveit, s kicsit se nem vagyok elfogult.

Álljon hát itt egy újabb kacagtató mia-kritika a régebbiek közül (amíg rá nem jövök, hová mentettem el az újabbakat:), ráadásul egyik legkedvesebb könyvemről (és mellesleg G. talán egyik legsikerültebb művéről).

Szeretem JG könyveit, mindegyiket, a jókat és a gyengébbeket is.

Most is újra elolvastam A menyasszony c. könyvét, csak most más szemmel néztem…, mondhatni a zöldhályog hiányzott róla, azt most elhagytam!

JG A menyasszony c. regényének kiértékelése: (hályog nélkül!)

Ebben a nagyszerű regényben a hősnő mindenki Kicsikéje vagy Angyalkája! Mindenki imádja és ő mindenkit imád! Természetesen csodaszép, de erről még senki sem világosította fel, ezért ő ezt nem is tudja!, honnan is tudná? Egyébként más dolgokban mindent tud és mindenhez ért; az egész birtok irányítása házon kívül és belül, íjjal lőni, vadászni, nyereg nélkül lovagolni, mint egy harcos, ezek mellett még vajákos asszonyt megszégyenítő gyógyítási praktikákat is ismer… ez egy csodaaa!!! és mindezt kitől tanulta, na, kitől? Nem mástól, mint a szeretett istállómestertől!!, sőt ő is világosította fel a nászéjszakán történő titokzatos események menetéről!!! A lélegzetem is eláll és benn reked…, szinte hallani vélem eme szerfelett intim és bizalmas beszélgetést - az istálló esti félhomályában, az illatozó szalmakupacok, lószerszámok mellett, valamint a lovak érdeklődő fülhegyezése kíséretében -az istállómester és a várúrnő között…

Aztán tűzrőlpattant Kicsikét is eléri a végzete egy sötéten zord kelta harcos személyében, ki akkora, hogy mellette Swarzenegger legfeljebb egy négyhetes embrióra emlékeztetne! Három nővére mellett Angliai Angyalkát fél perc alatt kiválasztja, egy perc múlva feleségül veszi, két perc múlva már úton vannak a hatalmas vad lován vágtató, hatalmas vad barbárral a hatalmas vad Skócia felé! Kicsike végzetében nem egyedül részesül, vele tart állandóan síró-pityergő, kissé infantilis egyik nővérkéje is a barbár hősnél egy - széltében és hosszában - fél centivel kisebb másik barbár és vad skóttal.

A hosszú, fáradságos úton Kicsike-Angyalka állandó és fergeteges szócsatái most már férjurammal, aki mint kiderült szinte nem is emberi lény: soha nem éhes, szomjas, fáradt, álmos, jaj, jajjj ez hihetetlen, de mint kiderült Angyalka szűzi testének látványa, közelsége előcsalogatott egy nagyon is emberi igényt durva, arrogáns skót férfiúi belsejéből, melynek hatalmas fizikai megnyilvánulása külsején mutatkozott meg; egy állandósuló, egyre jobban elhatalmasodó, soha nem múló, sőt egyre növekvő, feszítő és kényelmetlen, számára már kibírhatatlan érzést…, ebből Kicsike semmit nem vett észre…, ő el volt foglalva férjuram belső értékeinek előcsalogatásával és ez annyira lekötötte, hogy a külső értékeinek feltűnően megmutatkozó jeleire és annak megismerésére már nem jutott ideje… (pedig félhomályos istálló…, szalma, fülüket hegyező lovak!) Felföldi harcosunk ezt nem is sokáig bírta és tűrte!

Angyalka önfeledten pancsizik este a patakban a dermesztő hidegben, hajat mos!!!, aztán egy szál ingben – tisztán melegedési szándéktól vezérelve! – elterül (ekkor már egész napi pajkos gondolataitól igencsak sanyargatott testű, egyre morózusabb) férjuram – ki tudja mitől, miért? – tűzforró testén! Ez aztán még egy ilyen nem emberi lénynek is sok! Hősünk a tettek mezejére lép, amit Angyalka-Kicsike először nem is ért - pedig félhomályos istálló, szalma…. -, de aztán rádöbben a nyers és megmásíthatatlan valóságra - valószínű, eszébe jutott félhomályos istálló… - először nem akarja, hogy megérintse, később azt, hogy abbahagyja…és kelta vad harcosunknak köszönhetően, oly forró, lobogó szenvedélyt csalogat elő asszonykájából, mely tűzforró szenvedély már a haját is megszárította! A hideg éjszakában, a jéghideg és kemény földön Kicsike-Angyalka a csillagokban, sőt, nem is egyenesen a mennyekben landol!!! Második alkalom még jobb volt… Angyalka repült, repült férjurammal együtt egy másik galaxisba!

Azért másnap próbára tette vad férjuram türelmét, mikor szende-szűzi piros arccal alig mert a szemébe nézni, de később elhagyta e balga szokást és mereven, pislogás nélkül, rezzenéstelen szemekkel, férje szemére fókuszálva csodaszép szemeit, makacsul ismételgette, nyaggatta a kérdésével: jó voltam???

Hátralévő utat hősnőnk mély alvásban teszi meg - galaktikus röpködések! -, de az ébredés még ennél is csodálatosabb! Kiderült, nem csak férje hatalmas, hanem a vára is! Azért férjuram asszonykája nem volt egy elveszett virágszál, (többek között repkedések gyors elsajátítása!) meglehetős anyagiasság bújt meg világszép és szende külseje alatt, ez vezérelte midőn meglátta és felmérte a csábos javakat, mely első látásra is igen kecsegtető volt: hatalmas várfal, vár két toronnyal! (magában gyors fejszámolást végzett, hogy ez anyagiakban mit jelent!, hah, legalább volt értelme ennek az egésznek, valamit valamiért, nem?), legalább ötven kunyhó! Bűbájosan rámosolygott mit sem sejtő - de azért vad - férjuramra és feltette szendén első kérdését: hány ember tartozik hozzá? - legalább 600, de lehet több ezer is! Kicsike-Angyalka felszabadultan mosolygott; már nem is volt olyan szörnyű a jövő vad skóttal és annak barbár földjével és javaival, ujjjééé!!! Kicsikét el akarták küldeni pihenni…, ő nem hagyta magát, belülről is fel akarta mérni a várat - két tornyával együtt!!! -, ezért kinyilvánította óhaját, hogy belülről is látni szeretné az otthonát…, első dolga volt a bőséges vacsora alatt megszámolni a falon lógó drágakövekkel kirakott kardokat…

A felettébb kielégítő felmérés után férjuram tűzrőlpattant - és javak felmérésében villámgyors - Kicsikéje piciny kezébe vette férje és a vad skót kastély irányítását! Megszelídített, átépített, meggyógyított, rendbehozott, kibékített…, szóval a végére mindenki a tenyeréből evett és mindenki imádta!!! (élén férjurammal, ki még mindig hatalmas volt, de már egyre kevésbé vad!)

Jaj, jajjj!!! és a klán harcosairól, na azokról se feledkezzünk meg!!! Mind - de, mind! - akkora volt mint a fenyőfák, amiket hajigáltak!, egy pléddel a derekukon, félmeztelenül - óóóhhh, és ezekből legalább 600 volt! - és egytől-egyig mind jóképű… Jaj, istenkém, tényleg nem találták fel még az időutazást???... mondjuk vissza a múltba…Skócia csodálatos vad vidékére…, úgy 1102-be!!!