2014. december 26., péntek

Csak úgy magamnak...



Lassan lecseng a három nap, kinek ünnep, kinek bolondokháza, kinek felesleges nyűg, kinek az év legcsodálatosabb időszaka… és így tovább.
Szomorkásan kopogtatom a billentyűzetet. Nekem ennyi: végre vége.
A szokásosnál többet lógtam a Facebookon, és igyekeztem teccikolni minden kellemes ünnepet kívánó beírást… mert valószínűleg nem rám gondolt, aki írta, mégis úgy érzem, hozzám szólt.
Fontos számomra.
De akkor miért érzem mégis kényszernek?
Az eszem tudja, miről kellene szólnia a karácsonynak.
Akkor a szívem miért nem?
Nem szeretem ezt az időszakot.
Kiábrándít, hogy már november végén megjelennek a feldíszített fenyőfák a nagy bevásárló központok előtt. Nem kedvelem, hogy majd’ az egész hónap arról szól, vettem-e már ajándékot, mit vettem, miért nem vettem. Kínosan feszengek, mert nem tudok ajándékozni. Így nem. Furdal a lelkiismeret, amikor ajándékot kapok, s nem tudom, viszonozni. Akkor is, ha tudom, hogy nem is várnak viszonzást. Ez azért különös, mert mióta a mostani eszem, de főleg a szívem tudom, soha, de soha nem ajándékoztam viszonzásért. Sőt, kifejezetten gyűlölöm, amikor érzem, csak azért kapok valamit, mert adtam, s még arra is gondosan ügyel az „ajándékozó”, nehogy kevesebb vagy több legyen az érték. Kevés fájóbb és sértőbb dolog vagyon ennél.
Akkor miért?
Talán a bejegyzésnek is ezt a címet kellene adnom: Miért? Miért nem?
Tele vagyok kérdőjelekkel.
Számát sem tudom, hányszor hallottam már barátoktól, ismerősöktől, kollégáktól, idegenektől, mennyire utálják a karácsonyt, az ajándékok utáni lótást-futást, a bevásárlásokat, néhányan a fadíszítést, a főzést, a kötelező látogatásokat…
Nézem a Facebookot.
Mindenki izgatott, boldog. Szeretve érzi magát. Életének legcsodálatosabb napja. Elképesztő sikere volt a főztjének. Gyönyörű lett a fa. Még az anyós is elviselhető. Mindenki szereti magát, a másikat, a világot.
Hurrá!
Most kéne abbahagynom, amíg nem késő.
Próbálok visszaemlékezni. Az biztos, hogy gyerekként még szerettem a karácsonyt, igaz, majdnem biztos, hogy az ajándékok miatt. A szüleim nyilván megtették, amit tudtak, de nem jut eszembe semmi olyan, ami mély nyomot hagyott volna bennem, amit követni szeretnék, ha lennének gyermekeim. Kézügyesség híján én is vettem az ajándékokat. Igaz, sokat jártam utánuk, izgatottan próbáltam olyat választani, amivel örömet szerezhetek.
Minek adtál érte pénzt?
Ennyi.
Szép lassan elkopott az ünnep varázsa. Kötelező vásárlássá vált, egy idő után „majdnem mindegy mit veszek”-ké, mert ha semmit, abból sértődés van, ha meg mégis veszek valamit, arra a „minek adtál érte pénzt” lesz a reagálás.
Na igen, ez lehet az oka, hogy az ajándékozás – bármi, ami ajándékozással jár – nem tartozik a kedvenc tevékenységeim közé.
Pedig nagyon szeretek örömet szerezni… mivel azonban önző vagyok, elsősorban magamnak.
Kitalálok valamit, s miközben tervezgetem, finomítom, elképzelem, hogy fog örülni a másik. S mielőtt azt mondanád, ez jó dolog, már folytatom is az önző résszel. Mivel azt nem tudom, a másik mire vágyik, az ajándék többnyire olyan dolog, aminek én is tudnék örülni. Így gondolkodom: ha igaz az, hogy ne tégy mással olyat, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek, akkor igaznak kell lennie annak is, hogy olyat tégy mással, amit szeretnél, hogy veled tegyenek. Az én ajándékaim leginkább ennek a jegyében születnek. A szívem, a lelkem benne van. Ha valaki mégsem tud örülni neki, az már az ő legteljesebb magánügye.
Köszönöm PuPillának, hogy felvetette ezt a karácsonyi témázást, ami végül hamvába holt, nem is értem, miért… de számomra nagyon tanulságos volt ennek a bejegyzésnek a megszületése.
Az eszem tudja, miről kellene szólnia a karácsonynak… igazából a szívem is. Már csak meg kell engednem magamnak.
Talán most jött el az ideje…

A karácsonyi asztalkám. Szeretem.

4 megjegyzés:

  1. Bár ezt csak úgy magadnak írtad, én szeretnék neked egy hatalmas nagy ölelést küldeni innen a távolból. Legyen nagyon boldog új éved.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, kedves Zenka! <3
    Néked is csodálatosan boldog új esztendőt kívánok!
    :)

    VálaszTörlés
  3. Most olvastam. Megérintett, köszönöm, hogy leírtad. Sok olyat találtam benne, amit én is érzek, leírhattam volna, de valahogy sohasem állt így össze. Puszi: É

    VálaszTörlés