Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tanárnéni kevés önbizalommal és néhány jó baráttal. Közülük az egyiknek az egyiknek volt egy kis kiadója. Tőle kaptam néha angol könyveket, hogy olvasnám el, mondanék véleményt róla. Így került hozzám egy Stewart könyv, ami nálam is maradhatott. Romantikus volt...
Akkor persze még nem tudtam, hogy a romantika valami titkolni való dolog.
Az ég tudja miért, egyik nap nekiültem, elővettem az angol szótárat, egy kis alakú négyzetrácsos (leánykori nevén kockás) füzetet, és elkezdtem fordítani. Csak úgy.
Nyári szünet volt, időm, mint a tenger, és akkoriban még az árnyékban negyven fok sem volt divat.
Betelt az első füzetecske, és én pirulva, dadogva, rengeteg szabadkozás közepette adtam át legesleg barátnőmnek. A barátság okán őszinte kritikát kértem.
Ancsa másnap felhívott és csak annyit mondott: Folytasd!
A.B.Cee barátom pedig megígérte vala, ha augusztus elsejéig elkészülök vele, kiadja.
Hittem néki, s megkezdődött a nagy zokogások nyara.
Na, nem mintha a fordítás gondot okozott volna (legfeljebb néha), de a számítógép, amit azon a nyáron láttam és próbáltam használni először... Néha a fél délutánt átsírtam, mire hazaért a szomszéd, és két mozdulattal megmentette az anyagot és az életemet. (Pedig gondosan fel volt írva, mikor melyik gombot kell megnyomni...)
És mégis elkészült a nagy mű!
Olvastátok? Neeem???
Nem csoda.
Mire kiadásra került volna a sor, a kiadó csődöt mondott, és a barátnak hitt barát nagy ívben tett rám.
Adott ugyan egy nevet, akit megpróbáltam elérni, s amikor sikerült hitegetett egy ideig, sőt... még ő hívott, hűű de tetszik a stílusom, lefordítanám-e a Jane Eyre-t. Nem értettem a dolgot. Tudtommal a Jane Eyre már létezik magyarul... de ő csak győzködött, hogy újat akar, és majd keres.
Azóta is keres (ez úgy 13-14 éve történt), és már nagy eséllyel meg sem fog találni, mert elköltöztem a vidékről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése