A februári körben megszavaztuk,
hogy nem szavazunk, és a téma a régóta pörgő témákat kipeckelő, kiveséző és
felgöngyölítő VÉG-TAG: avagy zanza kérdések a népszerűtlen topikokról lesz!
Hosszú kihagyás után megpróbálom összeszedni magam, és ismét csatlakozni témázó
társaimhoz.
Ím-é a kérdések:
1/ Sokkoló posztok - amiktől a székről menten a
mélybe vetjük magunkat:
- Mik azok a „motívumok”,
jellegzetességek, amik azonnal kiverik a biztosítékot mások posztjainál, legyen
az akár szerkesztésbeli, akár tartalmi elem?
- Mi az, amit nem olvasol el
soha mások blogján (amit egyébként követsz)?
- Mit vált ki belőled, ha
olyasmit látsz egy blogon, ami nem jön be? Kommentelsz, kibeszéled, vagy
megtartod magadnak a véleményed, és nyomsz egy piros ikszet inkább?
Ezt így egyben, mivel jó ideje
már, hogy nem olvasok posztokat, sem sokkolókat, sem másmilyeneket, ezért aztán
nincs is igazán mit mondani róla. Jó, ez nem teljesen igaz, mert napi öt-tíz
percet rászánok a facéra, és ha pedagógusokról, oktatásról szóló cikket,
posztot találok, igyekszem elolvasni. Valószínűleg mazochizmusból, mert tízből
kilenc-tíz kivágja nálam a biztosítékot… legkésőbb akkor, amikor a kommenteket
is elolvasom.
Általában
próbálom megállni, hogy hozzászóljak, leginkább azért, mert nagyon zokon
szoktam venni, amikor érzésem szerint fölényesen leszólnak, hogy ne mondjam,
lenézően nyilatkoznak általam igen kedvelt dolgokról, s cseppet sem tudom
értékelni, amikor a fejemre olvassák, hogy az én stílusom is fölényes és lenéző
akár visszavágáskor, akár olyankor, ha nekem nem tetsző dolgokról írok.
Hijjjába, semmi sem fáj annyira, mint az igazság. Mivel nem szeretnék fölényes,
lenéző vagy kioktató (szintén sokszor vádoltak vele vala) lenni, igyekszem
visszafogni magam… nem mondom, hogy mindig sikerül.
2/ Kötelező olvasmányok - lerágott csont, avagy sarkalatos
pont?
No, erre így nem tudnék
válaszolni. Azt hiszem, egy kicsit mindkettő. Az biztos, hogy sokkal nagyobb
hűhót csapnak körülötte, mint érdemes lenne. Szerény véleményem szerint ez az a
gumicsont, amivel az ember gyermeke fölöslegesen megkeseríti a saját életét, és
a felnőttek szorgosan asszisztálnak is ehhez, nehogy jobb legyen mán a kölöknek,
mint neki vót. :D És itt nem csak az olvasmányokról vagyon szó. A „kötelező”
szót felruháztuk egyfajta plusszal, amire hivatkozva aztán remekül rongálhatjuk
a saját kedvünket.
Nekem azt hiszem, szerencsém
volt, a gyerekkoromból valahogy kimaradt az „utálom, mert kötelező”. Többnyire
szerettem a kötelezőket, és ma sem feltétlen okoz gondot, hogy hétfőn dolgozni
kell menni. Nem győzök csodálkozni, amikor látom, a facén, hogy hergelik bele magukat
az emberek abba, nehogy hétfőn véletlenül jól érezzék magukat. Igaz, én sem
vagyok különb az Deákné vásznánál, hisz a „nehogy kilógjak a sorból”
késztetésnek engedve nem nagyon merek repkedni a tanáriban, s hajlamos vagyok
kevésbé pozitív kijelentésekre ragadtatni magam (különösen az örök és soha el
nem múló 7.bés órák után:)))
- Szerinted cserére szorulnak a
kötelezők? Mit cserélnél, mit hagynál meg?
Igen és nem.
Amikor beviszek az órára egy
Boney M, Abba vagy Beatles számot, azzal szoktam indokolni, hogy amit szeret a
gyerek, úgyis hallgatja feszt, de ezt nem is ismerné, ha én nem „kényszeríteném”
rá. És innen a dilemmám: a kötelezők – ha már kellenek – cserére szorulnak, de
hol, honnan ismerje meg a gyerek a klasszikus irodalmat, ha már a suli sem
foglalkozik vele.
Én szeretem Jókait, de el tudom
képzelni, egy olvasni nem szerető – gyakran nem is tudó – kamasznak kész
kínszenvedés végigrágni magát akár rövidített változaton is. Egy Légy jó
mindhaláligról nem is beszélve… mellesleg egyiket sem gyermekeknek írták.
Szerintem az egész „kötelező
olvasmány” mizériát új alapokra kellene helyezni. Először is nem ártana, az
életkori sajátosságoknak megfelelő művek közül válogatnának a kedves hozzá nem
értők – talán kérhetnék a gyakorló és arra nyitott pedagógusok véleményét –,
meghagynám a klasszikusokat „felturbózott”, gyerekhez közeli változatban (pl. az
Oxfornak, Cambridge-nek milyen jó könnyített olvasmányai vannak). Ha a gyerek
szeret olvasni, és megtetszik neki a könyv, később – amikor már érett rá –,
úgyis el fogja olvasni az eredetit, aki meg utál olvasni, azt meg hiába
gyötörjük, csak még jobban megutálja az egészet. S persze aktualizálnék, igenis
válogatnék a kortárs művekből. Mindegy az, hogy a Harry Potter veretes
(nagybötűs) irodalom-e, vagy Isten ellen való vétek, esetleg sima ponyva…
népszerű, rengeteg gyerek szerette meg általa az olvasást. Miért ne adhatnánk a
gyerek kezébe olyan könyvet, ami könnyed, olvasmányos (horribile dictu, humoros), és némelyek csak újságpapírba kötve merik olvasni a buszon, nehogy
megszólják őket? Otthon a szülő, a suliban tanár feladata, hogy megláttassa a gyerekkel
az értékeket, a szépségeket, megtanítsa, hogy nem tetszhet mindenkinek ugyanaz,
hogy tisztelje a másik véleményét és ízlését, stb. Hiszem, hogy nincs jó meg
rossz könyv, mert az, amitől én esetleg falnak megyek vagy a hajam tépem,
valaki másnak a legkedvencebb kedvence. Ettől ő jobb vagy rosszabb lenne, mint
én? Nem hiszem.
-
Volt olyan kötelező, amit nem olvastál el soha?
Illés
Gyula: Puszták népe (Ez már szinte közmondásos a barátnőm és köztem, mert ő
végigkínlódta magát rajta, és erre roppant büszke, ha szóba kerül, sosem
mulasztja el, hogy megemlítse:)
- Vagy amiért igazán rugdosni
kellett a szülőknek, naponta beosztani az oldalakat például?
Nem.
Imádtam olvasni. Inkább azért kellett rugdosni, hogy ne olvassak már állandóan.
-
Melyik kötelezőt szeretted meg igazán, melyik maradt jó emlék?
A kőszívű ember fiaiig mindet szerettem
(a suli óta is többször újraolvastam őket), Jókain azonban simán elaludtam.
Főiskolás voltam már, amikor rákaptam a műveire, de akkor le sem tudtam tenni
őket (tudom, cica nyekk:).
3/ Könnyfakasztó - százas zsepis emlékek:
-
Milyen könyvélményen sírtál legutóbb?
Sánta
Ferenc: Ötödik pecsét – de nem azért, mert olyan megható volt, hanem azért,
mert annyira kikészített, megtört, hogy azt hittem, belebolondulok.
Fantasztikusan jól megírt könyv, de hogy Sántát nem fogok többet olvasni, az
biztos.
Amúgy mindenki tudja rólam,
hogy a körmöm hegyéig romantikus vagyok, és könnyen sírva fakadok bármilyen
szívfacsaró dolgon, márpedig a romantikusok többsége úgy van felépítve, hogy a
kötelező happy end előtt még van egy csavar, ahol ráijesztenek az olvasóra, mégsem
lesz olyan boldog az a vég, s hiába tudom a történet végét, a sírás garantált.
-
Volt valami, amin magad is meglepődtél, de meghatott?
Ha
volt is ilyen, most nem rémlik.
- Változott-e az
évek alatt, hogy elsírod-e magad valamin, avagy kérgesedünk-e?
A magam részéről, ahogy
fiatalodom, egyre könnyebben meghatódom, egyre gyakrabban fakadok sírva.
- Van olyan
jelenet, részlet a kedvenc könyveidből, amit ha ezredszer olvasol is,
megríkat/meghat?
Hogyne lenne!
- Keresed-e a
megható élményeket, vagy inkább kerülöd? Szereted, ha megtépáznak a könyvek?
Nem keresem, nem is kerülöm,
hagyom, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Az nem gond, ha a meghatódástól
könnyezek, de ha valóban megtépáz egy történet, kerülöm, legyen az film vagy
könyv. (Ilyen „csak egyszer” pl. a West Side Story vagy a Három bajtárs, és ha
lenne energiám és időm, valószínűleg hosszabb lenne a sor – szerepelne az
Elátkozott királyok egyik jelenete, a Bűn és bűnhődésből a ló halála, és sok
olyan apróság, amiért ki tudnám nyírni az írót.:)
 |
| A kép forrása |
Vég-TAG-eltek/oltak még:
Bea: Itt a vége, avagy bájbáj, témák!
Ilweran:Sokkoló kötelezők, melyek zsepiért kiáltanak
Nima: Témázunk - Vég-tag
PuPilla: Vég-tag: zanzatémázás!
Zenka: Témázós vég- tag- avagy ötletek, amikről nem volt kedvünk írni
Csatlakozott még:
Bubu: Vég-tag
ColourfulFantasy: Vég-tag
Dóri: Vég-tag!
Katacita: Témázós vég-tag
Zakkant:#sokkoló #kötelező #könnyfakasztó #végtagok
