2014. július 21., hétfő

Témázunk... Komfortzónából való kilépés



Nem vagyok az a kifejezett blogíró. Aki idetéved az oldalamra, látja, ritkán szólalok meg, ha könyvről írok, igyekszem a legegyszerűbben megoldani, és igazán csak akkor jön meg a szavam, ha magamról beszélek vagy ha fortyogok valami miatt.
Ha megszületik ez a bejegyzés (pláne, ha napvilág helyet blogot lát), az számomra máris valamiféle komfortzónából való kilépést jelent.
Azt mondják, négyfajta ember van, én abból egyet bírtam megjegyezni: aki a kényelme iránt elkötelezett.

Ez vagyok én.
Mindennél fontosabb számomra a kényelmem, a biztonságom, a komfortzónám.
Néha-néha persze kidugtam a kislábujjamat, az orromat, sőt egy-egy lépést is megtettem kifelé (személyiségfejlesztő tréningek, klubok, „baráti” társaságok), de hol hosszabb, hol rövidebb idő után újra a komfortzónámban találtam magam.
A kényelem mindenekelőtt.
A biztonság mindenekelőtt.
Csak nehogy támadható felületet nyújtsak.
Nehogy megtaláljanak.
Nehogy kinevessenek.
Nehogy… nehogy… nehogy…
Jó nekem a szobámban a könyveimmel.
Talán furcsa ezt hallani egy tanár szájából, hiszen a pedagógus már csak foglalkozásánál fogva is olyan ember, aki kirakatban van, akit megtalálnak, aki támadható, akinek felelősséget kell vállalnia… csupa-csupa olyan dolog, ami elől egész életemben (sokáig magam előtt sem bevallva) menekültem.
Ha nagyon őszinte akarok lenni magamhoz (akarok?), akkor azt mondom, nem lett volna szabad tanárnak lennem. Még ma sem vagyok benne biztos, hogy átmennék-e egy pszichológiai teszten, pedig rengeteget változtam az idők során… méghozzá leginkább jó irányba (na jó, néha némi cikkcakkal:).
Ezzel együtt (vagy ennek ellenére) állítom, hogy nem voltam rossz tanár… igaz, jó sem, olyan jó semmiképp, amilyet elvártam volna magamtól.
Imádtam gyerekek közt lenni, tanítani.
Imádok gyerekek közt lenni, tanítani… már nem annyira.
Valami megváltozott. Annyira megváltozott, hogy már nem volt öröm bemenni az órára… és az nem jó, nagyon nem jó.
Ezért nem egész huszonhét év tanítás után kiléptem.
Hát eljutottam ide is, ezért az egy mondatért kezdtem az egész bejegyzést.
Igazából még ma is alig hiszem el, hogy ötvenévesen megtettem.
Otthagytam az iskolát, a saját lábamra álltam… és állok azóta is.
Mit jelentett?
Mondanám, hogy mindent, de ez csak félig igaz.
Felszabadultam.
Az addigi életemhez képest valósággal lubickoltam, élveztem és élvezem minden percét, pillanatát.
S akkor miért nem jelentett mégis mindent?
Mert még mindig nem engedem meg magamnak.
Kiléptem a komfortzónámból, de az összekötő zsinórt nem vágtam el. Időről időre visszahúzódom a csigaházamba, vagy elegánsabban mondva, az elefántcsonttornyomba.


Visszaolvasva, amit eddig írtam, halványan mosolygok magamon. Lám csak lám, már megint miről, ill. kiről szól minden?
A téma: határok feszegetése, komfortzónából való kilépés. Eddig még csak stimmelne. Milyen új műfajokat próbáltál vagy próbálnál ki? Hoppá! Vajon a tanári pálya feladása és a fordításra való átnyergelés új műfajnak számít? Gyanítom, nem feltétlen.
Most vagyok gondban. Szívesen témáznék, de egy fura korlát akadályoz. Még a gimiben szereztem be, rögtön az első irodalom témazáró dolgozatnál, hivatalosan azt hiszem, krónikus fogalmazásgátlásnak (vagy fogalmazásgátoltságnak) hívják. Alaptünete: nincs saját véleményem; szövődménye: nem tudok szabadon fogalmazni. Mivel általánosban a legjobb fogalmazók közt voltam, és olvasni is szerettem, fel nem foghatom, hogy alakulhatott ki. Talán kinevettek, de roppant kellemetlen. Nem halálos persze, és abban a pillanatban, amikor van alkalmam beleolvasni mások írásaiba, átszakad a gát, és megy a munka. S bármilyen hihetetlen, nem azt írom le, amit másnál olvastam (természetesen vannak közös pontok, ha hasonlóan vélekedünk valamiről).
Új műfaj? Mivel az utóbbi tizenkét évben – mióta fordítok – meglehetősen leragadtam a romantikánál (amúgy is romantikus lélek vagyok, nem volt nehéz), azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy számomra Kristen Ashley könyve – bárhová is sorolják hivatalosan – abszolút új műfaj. Nem hiszem, hogy magamtól kipróbáltam volna. Ha a kezembe kerül, valószínűleg az első tíz-húsz oldal után leteszem.
Miért is?
Noha egyébként nem tartom magam öregnek, bizonyos dolgokban mégis maradi vagyok. Nem könnyű ezt így leírni, de lassan elfogadom ezt a tulajdonságomat. Ez a maradiságom mondatja vélem, hogy egy könyvben nem akarok mocskos beszédet olvasni. Ne attól legyen a könyv, a film, a színdarab mai meg modern, hogy feszt káromkodik. Verebes egyszer azt válaszolta egy a káromkodás miatt reklamáló néző levelére, hogy az életben is így beszélünk. Napokig őrjöngtem utána. Szívesen megkérdeztem volna a művész urat, akinek akkor még kicsi volt a gyereke, hogy mit szólna, ha a gyerek azzal menne haza, hogy a tanárnő végigkáromkodta az órát. Neki is azt mondaná, hogy teljesen rendjén való, mert „az életben is így beszélünk”? Tán tíz évnél is régebben történt, de a mai napig nem felejtettem el és nem is fogadtam el. Azért olvasok, hogy kikapcsolódjak, élvezni akarom, amit olvasok. A mocskos beszéd nekem nem kikapcsolódás, nem élvezet, mint ahogy mások(!) intim ágybeli tevékenysége sem.
Szóval nem, vannak műfajok, amelyeket magamtól nem próbálnék ki, még akkor sem, ha veszítek vele (szép példa erre Tiffany Reisz könyve, a Siren )


Ha nem volt bevezetés, s a tárgyalás is csak lazán egymás után rakott mondatok tömkelege, kell-e a végére befejezés, összegzés?
A témaajánlóban két szó ragadja meg a figyelmem: Hasznos? Felesleges? Én is két szóval válaszolnék: Igen. Nem. Legyen az „csak” egy irodalmi műfaj, vagy maga a nagybetűs Élet, érdemes legalább egyszer kilépni, újat tapasztalni, mert mindenképp gazdagabbak leszünk általa. Én már megtapasztaltam a csodát, és mindenkinek kívánom, hogy része legyen benne.

Témázunk...

Néhány blog összebeszélt és úgy döntött, közös témát választ, közös időpontot, és az így született remekműveket egyszerre teszi  közzé a blogján.
Mostani témánk: A határok feszegetése az olvasásban, komfortzónából kilépés, új műfajok kipróbálása
Ha érdekel a téma, még ezeken a blogokon olvashatsz róla: 

When Anaria Went to The Bookshop..:  Amikor Anaria kilépett a komfortzónájából
Zenka szerint a könyvek...: Te jó ég, ez most komoly?

 A témához csatlakoztak még:

 Bookworm Katacita: Bár a komfortzóna egy elcsépelt szó...
Catriana blogja: A komfortzónám távoli határai
Dóri Online Olvasónaplója: Az a bizonyos komfortzóna
Egy Bátor Nyúl esetei: Komfortzónák
Horsegirl olvasmányai: Én és a komfortzóna
Ír gulyás és csalamádé: Olvasási válság (na ne, már megint?) meg a komfortzóna, avagy mitől megyek a falnak 
Könyves kalandozások: Óvatos duhaj
On Sai regények: Határon innen és túl, könyvek és élmények


 (Ha kimaradt valaki, nyugodtan szóljon rám! :)
 
Bejegyezte: dátum:
Címkék: ,

18 megjegyzés:

  1. Nima2014. július 21. 9:42

    jó volt rólad olvasni. :))

    VálaszTörlés
  2. cariad2014. július 21. 10:02

    Köszönöm! :) (Mint a "magamról" címke is mutatja, meglehetősen kedvelem a témát :D)

    VálaszTörlés
  3. PuPilla2014. július 21. 15:55

    tigi, nagyon jó lett ez a poszt, nem értem miért bizonytalankodtál :) És nagyon sok mindent megtudtam rólad - nem titok mondjuk, hogy vajmi keveset tudtam, de pl nekem újdonság volt, hogy ilyen rég nem tanítasz már.. ahogy azt a részt olvastam, az jutott eszembe, nem lehet, hogy a diákok kezdtek el akkor változni, vagy hogy ha nem is csak ez, de ez IS...?

    Mindenképp szeretnék még reagálni arra, amit a fogalmazásgátoltságról írtál - néha rajtam is úrrá lesz és úgy érzem egy ép értelmes gondolatot nem tudok kinyögni, mintha nem lenne véleményem, hibás cella az agyban, kész elszállt, és érdekes módon nekem is ilyenkor másokhoz kell fordulnom, ha nem is írásokhoz, de pl ha ilyenkor Miamona megkérdezi, hogy jó -e a könyv, hirtelen elkezdem róla mondani és mondani a véleményemet és rájövök hogy hé, hát mégis van! :)

    Káromkodás: én elviselem, de egész más angolban, és ilyen "laza" könyvekben olvasni egy egy fuckot, az tényleg valahogy beleolvad. Amúgy engem is zavar, de sajnos néha én is így eresztem ki a gőzt :S majd figyelek, ha más miatt nem, legalább miattad ;) ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. cariad2014. július 21. 21:22

      Köszönöm, Pupi!
      A diákok is változtak, de az igazi gond nem velük volt, és még csak nem is velem, de ez már nagyrészt politika, és azzal nem szívesen foglalkoznék egy ily szép nap és ennyi kedves szó után.

      A fogalmazásgátlás sajnos nem valami ideiglenes dolog, stabilan tartja magát immáron majdnem negyven éve, meglehetősen megkeserítve a mindennapjaimat. Nagy szerencse, hogy mások gondolatait viszont egész tűrhetően át tudom adni, mert az ellensúlyozza az előzőt. :)

      Érdekes, hogy az angolban valóban nem annyira zavaró a káromkodás... talán mert meglehetősen szegény nyelv, ellentétben a miénkkel. ;)

      Törlés
    2. Andi2014. július 22. 10:17

      Nem feltetlen ide tartozik, de megorokitem, hogy tegnaptol nem fogom karomkodni. Azaz leszokom. Nehez lesz.... :-)

      Törlés
    3. cariad2014. július 22. 10:22

      Ááá, csak úgy érzi az ember. :)))))
      Sok sikert hozzája (csak bízom benne, hogy Te is úgy érzed majd, mintha tisztább lenne az életed.:)
      :*

      Törlés
  4. reea2014. július 21. 19:27

    Azért nem felejtem el az első találkozásunkat. :) Olyan jókedélyűen táncolgattál, én meg azt sem értettem mire, aztán az este során egészen jól eldumcsiztunk, és hatalmas élménnyel lettem gazdagabb, hogy megismerhettelek. :)
    Azt nem tudtam, hogy ötven évesen rúgtad fel a megszokást. Klassz vagy! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. cariad2014. július 21. 21:24

      Köszi! :*
      Az első találkozásunk már a csoda után történt, Te már az újjászületett tigit ismerhetted meg. :)

      Törlés
    2. reea2014. július 22. 17:47

      Ha csoda, ha nem, nekem megérte ;)

      Törlés
  5. Andi2014. július 21. 19:42

    Aztamindenit tigi! Köszi, hogy így megnyíltál nekünk. Puszi!

    VálaszTörlés
  6. cariad2014. július 21. 21:25

    Hja, kérem, saját magamból profi vagyok! :D Puszi!

    VálaszTörlés
  7. Anaria Matthews2014. július 21. 22:36

    Fúúúú azért ez nem semmi hogy mertél váltani! Kell ennél nagyobb zónakilépés? Őrületes vagy. Bárcsak mások is időben felismernék akár a pedagógiai pályán v máson hogy váltaniuk kellene mert belefásulnak v fásultak..és te akkor elég szépen megtaláltad önmagadat, ami tök jó és nem féltél az ismeretlentől. Remélem sokan elolvassák a bejegyzésed és ihletet merítenek belőle. Néha én sem tudom a helyemen vagyok-e de hát majd elválik ha nem :)

    A káromkodást én sem szeretem bár mérgemben meg tudom cifrázni a dolgokat, de így van egy mű ne ettől legyen érdekes vagy több...tessék máshogy megoldani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. cariad2014. július 21. 23:31

      Olyat nem írtam, hogy nem féltem az ismeretlentől. :))) Szerintem pont azért nehéz kilépni, mert tartunk az ismeretlentől. Az viszont tény, hogy amikor belevágtam, már nem féltem. Nem tudtam volna megmagyarázni, miért, egyszerűen csak éreztem, hogy így kell történnie, és nem lesz semmi baj. Eddig nem is volt, szóval gyorsan lekopogom. :)

      Törlés
  8. Zenka2014. július 21. 23:04

    Tigi, te aztán igazán bátor vagy. Hűha , le a kalappal... :).
    És igen, igaza van PuPillának, a káromkodást, csúnya beszédet angolul olvasni valahogy ... nem olyan súlyos, mint magyarul. Ez amúgy elég érdekes, de én is így érzem. Tényleg jó volt olvasni rólad. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. cariad2014. július 21. 23:32

      Köszi! Elkényeztettek (a végén majd nem bírtok vélem, úgy fejembe száll az dicsőség...:)))

      Törlés
  9. Miamona2014. július 22. 17:43

    Minden elismerésem a tiéd tigi, amiért ki mertél lépni a körből! Multi körökben találkoztam már pár tanárral, akik ugyanerre a következtetésre jutottak. A vicc, hogy végzettségem szerint én is tanár vagyok, és én meg a multikból vagyok kiábrándulva, nem is kicsit... de a tanítani azt hiszem nem mernék... már a gondolatától is verejtékezik a homlokom :D

    És a káromkodással is így vagyok, illetve csak olyankor szeretem, ha nem öncélú, és minden szempontból illik a képbe. Pedig szoktak azért szaftos dolgok kicsúszni itthon az én számból is... :D

    Ja és sokszor bajban vagyok én is a fogalmazással... az is hülyeség, hogy csak elkezdeni a nehéz. nem igaz, mert van mikor befejezni, vagy normális közepét írni :D Ilyenkor szoktam szavakat írni csak, aztán valahogy összeszőni egésszé. Olyan is van, hogy elolvasok pár értékelést, és az alapján várom az ihletet. :)

    VálaszTörlés
  10. cariad2014. július 23. 6:21

    Köszi! :)
    A multik világát nem ismerem, de attól, amit egy-két ismerősömtől hallottam róla, nem futott össze a nyál az szájamban. :D Tanítani klassz dolog, csak sajnos manapság már a legtöbb minden fontosabb, mint a gyermek. Ez nékem nem annyira rokonszenves, hisz kb. minden pont róla kellene, hogy szóljon, mert - közhely vagy sem - a jövőt alapozzuk vélük. Azt kapjuk majd szépen vissza... brr, no ez az, amibe inkább bele sem merek gondolni.

    A káromkodással valahogy úgy vagyok, hogy szvsz a tehetetlen és a primitív ember káromkodik, és tehetetlenen most nem csak azt értem, hogy képtelen beverni szöget vagy ilyesmi. Kinek nem csúszik ki a száján néha valami vaskosabb? Én is ültem már kétségbeesett könnyek közt, és valahogy nem azt mondogattam, hogy "jaj de jó!". Igaz, az utóbbi időben erről is próbálom lenevelni magam, mert minek? :) Talán azért nem különösebben nehéz, mert sohasem voltam nagy káromkodó, kivéve azt a néhány hetet gimiben, amikor azt hittem, attól majd felnőttebbnek látszom, és otthon, szobám meghitt magányában gyakorolgattam, hogy kell minden harmadik-negyedik szavam után bémeget mondani. Szerencsére gyorsan rájöttünk a barátnőmmel, hogy ettől inkább visszataszítóbbak leszünk, mint vonzók, és ügyesen leszoktattuk egymást és magunkat.

    Az "elolvasunk pár értékelést" nálam is nagyon bejönne, csak ennél a témánál sajna nincs puskázási lehetőség... ami talán jobb is, mert ha belelendülök, akkor meg nem tudom, hol a határ. Azt a sanyarú sorsot azért senkinek nem kívánnám, hogy az én végtelen novelkáimat olvassa. :D

    VálaszTörlés
  11. Bátor Nyúl2014. augusztus 17. 19:08

    Kedves tigi!

    És még azt mondtad, hogy nem mersz kilépni a megszokottból :) *csatlakozik a táborhoz* Az ember (én...) általában olyanokat lát, akik 50 körül már azt mondogatják, hogy jaj, hát én már öreg vagyok ahhoz, hogy bármit is másképp csináljak, hova gondolsz...

    A káromkodásról: én meg pont, hogy kényszeresen nem káromkodok (hallott már valaki ilyet?), mert... öö, hát, csak valahogy megrögződött bennem, hogy nekem nem szabad, és nem engedem magamnak. Pedig elég vehemens vagyok amúgy, és a kettőt nehéz összeegyeztetni :) Nekem meg pont az lenne a komfortzónából kilépés, ha ezen tudnék enyhíteni, nem akarom persze kötőszóként használni a b+-et, de ez így egy kicsit szerintem már túlzás.

    Fogalmazás: van az úgy, hogy a kezdet nehéz, meg a befejezés is, meg az is, ami a kettő között van :)

    VálaszTörlés

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)