Mielőtt fordítani nem kezdtem, nem mondhatnám, hogy tömegével olvastam a romantikus könyveket. Csak amikor rákaptam az ízére, lepődtem meg néha, hogy ettől vagy attól az írónőtől már olvastam. A kivételek között volt Nora Roberts. Igaz, róla sem tudtam, hogy nagyüzemben gyártja a könyveket, de a Quinn-fiúkat még én is ismertem... imádtam. Amikor aztán belemerültem a romantikába, és aha-élményként megéltem, hogy az angol tudással akár az írónők honlapját és egyéb romantikus oldalakat is meg lehet érteni (mint kiderült, a legtöbb országban a műfaj roppant népszerű, és véletlenül sem tartozik a lenézettek közé, mint nálunk), böngészni kezdtem. Így derült ki, hogy Nora megírta a folytatást, Seth történetét. Onnantól kezdve folyton azt lestem, megjelent-e már. Akkoriban az e-könyv még az idegen fogalom volt számomra, az onlány rendelés valami ijesztő dolog, így hát fel sem merült bennem, hogy akár angolul is elolvashatnám. Eljött a nap, amikor leadtam a soron következő Garwoodot (akkor még kinyomtatva a kiadóban), és izgatottan vártam, kapok-e újat. Kaptam. Nagy alakú, kemény fedeles, csodaszép borítós könyvet. Ránéztem a címére, aztán még egyszer, most már a dedós, "bogarásszuk ki betűnként" módszerrel, de jól láttam. Nora Robertset tartottam a kezemben... és igen! Seth történetét!!! El sem akartam hinni.
Hazaérve azonnal lekaptam a polcról az első három részt, és nekiláttam újra elolvasni. Nagyon jól akartam fordítani. Úgy, hogy senki se vegye észre, más fordította, más a stílus. Végig, amíg dolgoztam a könyvön, ott volt mellettem az első három rész. Újra meg újra fellapoztam, kerestem a megfelelő jelzőket, a szereplőkre jellemző szavakat, szófordulatokat, és... imádtam minden percét. Csak címet nem találtam neki. Leadni is az eredeti címén adtam le, mert úgy éreztem, azt nem szabad bántani. De a szerkesztő azt mondta, nem lehet. Hazafelé a három könyv címét ismételgettem és keresgéltem. Seth is révbe ér végre, csak ez járt az eszembe, és alig értem haza, már telefonáltam is vissza a szerkesztőnek: Biztos rév. Évekkel később tudtam meg, hogy a Reader's Digest válogatásában már egyszer megjelent a rövidített változata Hazatérés címmel. De jó, hogy a leadáskor még nem tudtam!
És egy érthetetlen szerkesztői (?) módosítás:
Ötvenévesen Cameron Quinn még mindig úgy nézett ki, mint egy igazi bajkeverő, írtam, nem hiába olvastam el legfeljebb ezerszer Cameron történetét. Ehhez képest a könyvben ez olvasható:
Ötvenévesen Cameron Quinn még mindig úgy nézett ki, mint egy igazi suhanc.
Több mint nyolc év telt el a megjelenés óta, és én a mai napig képtelen vagyok ezt az egy szót megemészteni. Valahányszor meglátom, a guta üt meg. Honnan? Hogyan? Mi járt a szerkesztő fejében, amikor ezt leírta? Vagy a nyomdában szórakozott valaki? Próbálom magam elé képzelni az ötvenéves suhancot, de...
Seth Quinn végre hazatért.
Hosszú utazás volt. Egy drogfüggő anyával terhelt nehéz gyermekkor után végül a Quinn család fogadta be és a három Quinn testvér nevelte fel szeretettel és odaadó gondoskodással.
A felnőtt férfi híres festőként tér haza Európából, és végleg letelepszik Maryland partvidékén. Körülötte ott van Cam, Ethan és Phillip, a feleségeik és gyerekeik, az egész kiterjedt Quinn-klán meghitt zűrzavara. Végre újra otthon lehet a kék-fehér öreg házikóban, ahol a mólónál mindig ringatózik egy hajó, a tornácon hintaszék, és az udvaron kutya játszik.
De sok változás történt, mióta elhagyta Saint Christopher városát – köztük a legizgalmasabb Dru Whitcomb Banks jelenléte. A nagyvárosi lány, aki virágüzletet nyitott a tengerparti városkában, függetlenségre vágyik, és igazi kihívásnak tekinti, hogy gazdag és befolyásos kapcsolatai nélkül is boldoguljon az életben. Seth újabb kihívást jelent számára – olyat, amelynek nem tud ellenállni.
Vihar készülődik, mely próbára teszi kapcsolatukat. Dru a múltja miatt óvakodik egy újabb csalódástól és nem könnyű elnyerni a bizalmát. Seth a múltja miatt egy zsarolás céltáblája lesz. A titok, melyet évek óta rejteget, kitöréssel fenyeget, veszélyeztetve új életét és új szerelmét…
