Sophie Nicholls: The Dress
Meglehetősen érdekes könyv, benyomásaim vegyesek.
Nem hasonlít azokhoz a romantikusokhoz, amelyeket olvasni szoktam. Sokkal lassabb folyású, szépirodalmibb. Mivel én a pergős, cselekménnyel teli történeteket szeretem, az első két harmadot néhol unalmasnak találtam. Fabbia és Ella elmélkedéseit, lelki életüket, visszaemlékezéseiket élveztem, a régi ruhák leírásainál - legyenek bármilyen szépen megfolmazottak - nyögvenyelősen haladtam. A vintage stílus kedvelőinek viszont igazi ínyenc csemege ez a könyv!
Ami kevésbé tetszett: úgy érzem, sok-sok lehetőség maradt kiaknázatlanul - a szereplőkről, a misztikus vonalról szinte semmit se tudunk, az írónő elhúzza az olvasó előtt a mézesmadzagot, aztán zsebre dugja és ott felejti. Nem nagyon értettem Fabbia félelmeit, erről talán olyan ember tudna beszélni, aki volt már hasonló helyzetben (társadalmilag kívülálló). Szívesen olvastam volna többet a varázsszavakól és azok hatásáról a városka egyes lakóira. Ez a vonal teljesen elsikkadt. Mint ahogy David alakja is csak úgy van, ahhoz képest, hogy ő lenne a felnőtt romantikus vonal férfi oldala. Szóval... ebből lehetne még egy-két regényt írni.
Ami tetszett: maga a történet, különösen a vége.
A főszereplők: anya és lánya, a kapcsolatuk, a tipikus kamasz. Billy, aki fiatal kora ellenére sokkal inkább képviselte a férfivonalat a könyvben, mint David. Katrina, aki minden negatív tuljadonságát és cselekedetét meg tudjuk bocsátani (elfacsarodó szívvel).
S nem utolsó sorban a klasszikusokat idéző stílus, a nyelvezet... és az is, hogy képes volt olyan erős érzelmeket kelteni bennem, hogy valamikor a második harmad vége felé kijelentettem: Nem olvasom tovább!, majd néhány fejezettel később eldöntöttem, az értékelésem mindössze egyetlen mondatból fog állni: Gyűlölöm Fabbiát! :) (mondanom sem kell, mire a könyv végére értem, a gyűlölet nyomtalanul eltűnt.)
Nem hasonlít azokhoz a romantikusokhoz, amelyeket olvasni szoktam. Sokkal lassabb folyású, szépirodalmibb. Mivel én a pergős, cselekménnyel teli történeteket szeretem, az első két harmadot néhol unalmasnak találtam. Fabbia és Ella elmélkedéseit, lelki életüket, visszaemlékezéseiket élveztem, a régi ruhák leírásainál - legyenek bármilyen szépen megfolmazottak - nyögvenyelősen haladtam. A vintage stílus kedvelőinek viszont igazi ínyenc csemege ez a könyv!
Ami kevésbé tetszett: úgy érzem, sok-sok lehetőség maradt kiaknázatlanul - a szereplőkről, a misztikus vonalról szinte semmit se tudunk, az írónő elhúzza az olvasó előtt a mézesmadzagot, aztán zsebre dugja és ott felejti. Nem nagyon értettem Fabbia félelmeit, erről talán olyan ember tudna beszélni, aki volt már hasonló helyzetben (társadalmilag kívülálló). Szívesen olvastam volna többet a varázsszavakól és azok hatásáról a városka egyes lakóira. Ez a vonal teljesen elsikkadt. Mint ahogy David alakja is csak úgy van, ahhoz képest, hogy ő lenne a felnőtt romantikus vonal férfi oldala. Szóval... ebből lehetne még egy-két regényt írni.
Ami tetszett: maga a történet, különösen a vége.
A főszereplők: anya és lánya, a kapcsolatuk, a tipikus kamasz. Billy, aki fiatal kora ellenére sokkal inkább képviselte a férfivonalat a könyvben, mint David. Katrina, aki minden negatív tuljadonságát és cselekedetét meg tudjuk bocsátani (elfacsarodó szívvel).
S nem utolsó sorban a klasszikusokat idéző stílus, a nyelvezet... és az is, hogy képes volt olyan erős érzelmeket kelteni bennem, hogy valamikor a második harmad vége felé kijelentettem: Nem olvasom tovább!, majd néhány fejezettel később eldöntöttem, az értékelésem mindössze egyetlen mondatból fog állni: Gyűlölöm Fabbiát! :) (mondanom sem kell, mire a könyv végére értem, a gyűlölet nyomtalanul eltűnt.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése