Kár volt...

... az időért és a pénzért!
Életemben először bántam meg igazán, hogy pénzt adtam egy könyvért és vagy három órát elpazaroltam rá az életemből.

Nicola Cornick: Barátok és szeretők

(Fortune Folly menyasszonyai 3.)

Fortune Follybana földesúr ismét hatályba léptet egy ősrégei adótörvényt, melynek értelmében minden hajadon lány és özvegyasszony köteles férjhez menni, vagy vagyona felét adóba befizetni. A hírre a csendes kisfalut elözönlik a hozományvadász agglegények.
A szabad szellemű, szertelen Lady Elizabeth Scarlet elrabolja és elcsábítja gróf Nathaniel Waterhouse-t az esküvője előestéjén, mert meg akarja óvni őt egy lélektelen érdekházasságtól. A gróf ezek után feleségül veszi a lányt, hogy megvédje a becsületét. Noha az ágyban nem tudnak egymással betelni, Elizabeth ennél többre vágyik. A legelképesztőbb módokon igyekszik kiprovokálni, hogy Nat felfigyeljen rá és beleszeressen…

Nem hiszem, hogy összeszedett értékelést tudnék írni. Még mindig háborgok az inzultuson, amely eme könyv elolvasásával ért.

Ami jó benne: Zinner Judit fordítása.

Amin mosolyogtam: 1. kötet: Morris Bohóca - 2. kötet: Morris Clown - 3.  kötet: Morris Bohóca -- fő a következetesség. :) (Újabb szerkesztőváltás történt volna? Hiszen a Lordok és Ladyk sincsenek dőlt betűvel szedve.)

Ennél sokkal több pozitívumot nem is igen tudnék mondani róla.

A kezdete még csak-csak. Így, hogy nem én fordítottam, lényegesen érdekesebbnek tűnt, hisz az uncsi részeken simán és rutinosan átvándorolt a tekintetem. Bár a főszereplők nem igazán nyerték el a rokonszenvemet, különösen nem a folyton horgászgató Dexter és az egyik legromlottabb hozományvadászból időközben tökéletes (hűséges, imádó, stb.) férjjé vedlett Miles után. (Csak így zárójelben adnék hangot mértéktelen irigységemnek, hogy mily pozitív kisugárzásuk vagyon ezen romantikus könyvbéli leányzóknak: az összes romlott és még romlottabb alakból mintaférj lesz az oldalukon. Az életben ez miért nem bír így működni?:)

Nos, vissza a főszereplőkhöz.

Elképzelésem sincs, miért The Undoing of a Lady a könyv eredeti címe, mer' hogy Lizzie-t sok mindennek nevezhetném, de hölgynek semmiképpen (származása ellenére sem). A magyar cím ilyen szempontból szerencsésebb. A HP legfinomabb jelző, ami Lady Elizabethről eszembe jut, és ezzel mindent el is mondtam róla. 

A férfi főszereplőt, Natet nagyon igyekszik az írónő lelkiismeretes, felelősségteljes, mindenkit megmenteni akaró, stb. főhősnek beállítani (kicsit talán sikerül is, legalábbis egy ideig a hülyeségeivel együtt lényegesen rokonszenvesebbnek tűnik, mint a leányzó), de ahogy haladunk a könyvben, végső soron kiderül róla, hogy nem több egy farokvezérelt baleknál. (Kibírt egy évet nő nélkül, bezzeg HP főhősnőnk nélkül egyetlen napocskát sem.:) Abszolút megérdemli a csajt.

Az előző részekből ismert szereplők hozták a formájukat, de túl keveset szerepeltek ahhoz, hogy feljebb tornásszák a színvonalat.

Lowellben (Alice öccsében) csalódnom kellett, a Lydia-szál nincs kidolgozva, a fejemet csóválam Flórán, elmeorvosért kiáltottam Maryről olvasva... és a hajamat téptem, amikor letettem a könyvet.

Az egyetlen igazán jól kidolgozott karakter Tom Fortune. Az ő gonoszsága és romlottsága abszolút hiteles, Jockey Ewing nyugodtan elbújhat mellette. :) Olyan fincsin lehetett utálni, hogy majdnem megkedveltem. Végre valami életszerű!

S hogy mi akasztott ki annyira, hogy gyakorlatilag egy jó szavam sincs a könyvről?

Aki tud angolul és nem izgatja a *spoiler*, annak figyelmébe ajánlom Bronwyn értékelését a Goodreadsen. Jobban én sem tudnám összefoglalni.

És akkor az angolul nem tudóknak *SPOILER* egyetlen rövid jelenet erejéig.

Sok minden nem tetszett ebben a történetben, de amikor a csaj anyaszült meztelenül belovagol a férje klubjába... (mindezt ugye 1810-ben, a vidéki Angliában) ... és ahogy a férfi reagál - no, ez kiverte a biztosítékot nálam, de olyannyira, hogy akár a könyvégetés bűnét is hajlandó lennék elkövetni. Nem szoktam különösebben kukacoskodni egy romantikus limonádénál a történelmi hűség miatt, hisz ezeket a könyveket nem azért olvassuk, mert töriből szeretnénk továbbképezni magunkat, de mindennek van határa. S ha belegondolok, hogy igazán szépen, művészien is lehet írni a szexről, még a "durvább"-ról is -- kinek mi a durva:) -- (ó, Tiffany Reisz!), akkor igazán szomorú, hogy ilyen szemét is napvilágot láthat. A történet vége, a szokásos happy end pedig egyenesen olyan bugyutára, valószerűtlenre és giccsesre sikeredett, hogy jó ideig, talán soha többé nem veszek a kezembe harlekin romantikust.