Nem tudom, hová írjam, hát ide kerül.
Ahogy időm engedi, olvasgatom az első heti bejegyzéseket. Érdekesek, tanulságosak. A mai egyik bejegyzésen azonban nem tudom túltenni magam.
Könyvek, amiket utáltam? A kötelezők. Persze akadtak kivételek, de az általánosban feladottak közül nagyon keveset olvastam el. Csodálkozom is, hogy azután, hogy harmadikban ránk erőltették a Vukot, még mindig olvasni akartam. Mondjuk ezeket (Vuk, Tüskevár) azóta sem olvastam el. Olyan mélyen bennem maradt a velük kapcsolatos rossz élmény, hogy máig nem bírom rávenni magam, hogy kezembe vegyem. (Melia blogja )
Szerettem volna oda bejegyzést írni, de regisztrálni kellett volna a fenntartó oldalára, és arra már nem vagyok kapható, így csak itt kesergek.
Az nem újság számomra, hogy sokan utálják a kötelezőket, bár fel nem foghatom, miért. Ahogy így visszaemlékszem, egy-két kivételével mindegyiket élveztem, sokat később újraolvastam. Persze, volt egy-kettő, ami kifogott rajtam. Jókain (Kőszívű ember fiai) például elaludtam, később (jóval később:) viszont az egyik kedvencem lett. Illyés Gyula: Puszták népe, Virginia Woolf: A világítótorony – két olyan kötelező, amelyet feladtam, de ezeket sem utáltam (egyáltalán, hogy lehet könyvet utálni???), csak épp nem bírtam végigolvasni őket.
És amiért füstölgök-kesergek.
Vuk, Tüskevár.
Kihagyhatatlanok.
Fekete István életműve lenyűgöző! Nem emlékszem, hogy olyat olvastam volna tőle, ami nem tetszett. Fáj a szívem, ha arra gondolok, hogy egy magyar embernek úgy kell felnőnie, hogy ezek kimaradtak az életéből. Pusztán azért, mert kötelező? Vagy más oka is volt? Mi lehetett az a rossz élmény, amiért a kezébe sem bírta venni? Megverték? Megszégyenítették? Szamárpadba ültették? Kiabáltak vele? Vesszőfutással büntették, amiért nem olvasta el? Pellengérre állították? Nem kapott vacsorát? A szülei kitagadták? Mi lehet olyan borzasztó, hogy esélyt se adjon valaminek… mert kötelező?
Hiszen iskolába járni is kötelező. Ilyen alapon már az olvasást magát is utálhatnánk. Mert kötelező - majd’ minden órán. A matekról, töriről, föciről… meg a többi tantárgyról nem is beszélve.
Igen, tudom. Sokan utálják is az iskolát, pedig az egész életünk iskola, csak nem mindig padban ülve tanulunk…
Felfoghatatlan.
Fájdalmas.
Sajnálatos.
Elnézést, hogy csak így "belekontárkodom", de van egy felfogásom, hogy miért utálják a gyerekek a kötelezőket: rosszkor olvastatják el velük. Általánosban olyan könyveket nyomnak a kezükbe, amik nem biztos, hogy egy tíz-tizennégy éves fiatalnak kell. Én a legjobban a Pál utcai fiúkkal szenvedtem, már a felétől végigbőgtem, és igazán a mondanivalója sem jött át akkor. Talán most felnőttként másképp látnám, de bennem maradt az, hogy sírtam, így nincs kedvem újra elolvasni. Vagy az Egri csillagok. Addig imádtam, amíg szerelmi kalandregény volt, de amint elkezdődött a csata, már alig tudtam befejezni. A Kőszívű ember fiai viszont már 7-ben a kedvenceim közé lépett elő, mert megragadott a cselekményvezetése, mindig volt kiért aggódni. Egyetemen is majd' megutáltatták velem az olvasást. Mert túl sokat kértek egy-egy kurzusra, nem hagyták, hogy a könyv beszippantson, muszáj volt úgy látni, ahogy a tanár látta. Szeretek olvasni, de a mai napig azt szeretem, ha én mondhatom meg, éppen milyen hangulatú könyvre van szüksége a lelkemnek.
VálaszTörlésNálunk a Vuk és a Tüskevár nem volt kötelező. A Vukot láttam mesében, imádtam, így természetes volt anno, hogy elolvasom. De a Tüskevár valahogy nem keltette fel a kíváncsiságom, most hogy vízitúrán voltam, és szóba került, kezdtem el csak utána érdeklődni.
Kontárkodj csak bele nyugodtan, azért van a blog. :)
VálaszTörlésHasonlóra gondoltam én is, mint Te, különösen amikor valamelyik bejegyzésben azt olvastam, hogy elsős korában és olvasónapló. Az első gondolatom az volt, hogy ki az a vadbarom (már elnézést, én is tanár vagyok, de akkor is), aki elsős gyerekekkel véresen komoly olvasónaplót írat??? Alsóban nem is engedélyeznék kötelezőt, inkább csak ügyesen irányítanám, terelgetném a gyerekeket az olvasás felé, igyekezvén megszerettetni velük...
Akkor sem értek azonban egyet azzal, hogy valaki "utál" egy könyvet, legyen szó akár a kötelezőkről. Azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam, hogy én szerettem, élveztem őket, kivéve a Kőszívű ember fiait. Jókai nekem még gimiben is unalmas volt (fősulis koromban olvastam végig a műveit). De akkor hagytam volna ki Jókait az életemből, mert általánosban kötelező volt, és én nagyon nem szerettem? Mennyivel szegényebb lennék most...
Egyetemen a 20. századi irodalom szemináriumomat egy fiatal tanársegédnél végeztem. Nagyon tetszett, hogy hozott egy listát a "kötelező és ajánlott olvasmányokból", majd azt mondta, hogy mi válasszuk ki azt a tízen valahány könyvet, amit el akarunk olvasni, érdekel. Persze, kompromisszumot kellett kötni, mert mondjuk nem mindenkit érdekelt Camus, de így legalább megvolt az az érzés, hogy olyat olvastunk, amit mi szerettünk volna. Sajnos az előadás már nem így zajlott.
VálaszTörlésKedves Tigi!
VálaszTörlésA gyerekek többsége sajnos nem szeret ma már olvasni. Egyre kevesebben vagyunk, akik többre értékelnek egy jó könyvet, mint valami szappanoperát.
A kötelezőket pont azért utálják a gyerekek, mert "kötelezik" rá őket.
Magyar-töri faktosként én kilógtam a sorból, mert imádtam olvasni, viszont volt olyan könyv amit a mai napig nem tudtam végigolvasni. Az Aranyemberrel sajnos nem sikerült megbirkóznom azóta sem. De nem utálom. Elfogadtam, hogy nem szerethetünk minden könyvet. Szimplán ez az egy könyv nem tudta felkelteni kellőképp az érdeklődésemet. Azért még nem adom fel, 2-3 évente előveszem, és megpróbálkozom ismét vele.
A Tüskevár számomra is alap, egyik kedvenc könyvem, mert beleéltem magam a főszereplők helyzetébe, és imádtam. Ahogy a Pál utcai fiúkat is. A VUK pedig a Kisherceg után a második legkedvesebb gyermekkori emlékem.
Úgy gondolom, nagyon sok múlik azon, hogy milyen könyvekkel kezdik a gyerekek. Én Verne Grant kapitány gyermekei című könyvével ismerkedtem a kötelezők mellett, és meg kell hogy valljam, jobban is tetszett mint az akkori kötelező Kincs kereső kisködmön. Persze felnőtt fejjel már az ember "bölcsebb" valamennyivel, és tudja, hogy ha visszatekint a régmúltra, akkor talál a kötelezők között is olyat, amit nem azért olvasott újra meg újra mert kellett, hanem mert tetszett. És kár lett volna kihagyni.
Egyszer a tanárnőm nagyon okosan azt mondta nekünk, hogy: "Vannak könyvek amiket kezdettől magunkénak tudhatunk, és vannak amik nem nekünk íródtak. Honnan tudod hogy melyik hova sorolható, ha el se olvasod?"
Minden könyvolvasás gazdagít minket. Hogy lehetne így a könyveket utálni?