Julie Garwood: Az őrnagyal 10.

És a mese vége... 

(A sorozat negyedik kötete ugyanis egyetlen nagy... még félrefordításnak sem nevezném. A könyv nagyobbik része olyan, mintha a fordító elolvasott volna egy-egy bekezdést, aztán összefoglalta volna a tartalmát a saját szavaival.)

 A lány tekintete úgy háborgott, mint a viharzó tenger. (talán viharos tenger)

Christina egy kupa konyakot nyújtott felé. (hm, ekkoriban véletlenül sem kupából, hanem talpas pohárból isszák a konyakot)

Fekete Harry eltörné a derekát, ha tudná… (talán letörné a derekát)

Dakota még mindig húzta a haját, de egy csöppet sem bánta. (ki? Dakota vagy a lány?)

Jade, elég a félrebeszélésből! (talán mellébeszélésből, nem?)

Megsarkantyúzta a lovát, hogy nekivágjon a következő emelkedőnek… (down the slope – az emelkedő felfelé megyen, a down meg lefele…)

- A herceg nagyon lefogyott. Húgaid és a grófné szörnyen aggódnak érte. (hm, sose gondoltam volna, hogy egy herceg feleségének grófné a rangja)

Amikor a férfi szájában érezte a mellbimbóit… (ezt azért megnéztem volna: egy szájban két mellbimbóval…)

Mosolyt préselt halvány arcára… (nem tudom – forced a smile – tényleg préselik a mosolyt? mindenhol így fordítja VT – én csak „mosolyt erőltetett magára/az arcára” kifejezésként szoktam fordítani)

Harry legragyogóbb mosolyát öntötte nevelt lányára. (hm, szóval a mosolyt préselik, öntik… mi jöhet még?)

- Minden széket szilánkokra törtetek. (talán ripityára törtetek…)

to get into his room… - bejutni úrnője szobájába… (hogyan is van ez kérem?)

Felemelte a lány tekintetét, és a szemébe nézett. (hogy lehet valaki másnak a tekintetét felemelni???)