VI. hét (VIII. 8-14.)
Klasszikusok kontra kortárs irodalom
Magyar kontra külföldi irodalom, avagy miért félünk egy-egy magyar/külföldi író művétől?
Regények kontra novellák: Ön melyiket preferálja? Miért? Olvas-e novellákat?
Az iskolai irodalomórák bátorítanak vagy tántorítanak? Miért olvasnak egyre kevesebbet a fiatalok? Ön mit olvastatna az ifjúsággal?
Az biztos, hogy az első két sort egy szóban elintézem: irodalom.
Ha egyszer valami jó, nem számít klasszikus vagy kortárs, magyar vagy külföldi. Az jó, és kész. Mindig ugyanazzal az izgatott elvárással kezdek neki egy könyvnek, sosem jutott eszembe, hogy félnem kellene bármelyiktől is (Persze, ha nyolc lába és nyolc pontszeme lenne, már meggondolnám a dolgot... :D). Tény, ha valakitől több olyat is olvasok, ami nem tetszik, hajlamos vagyok rásütni, hogy nem jó az író, és őt többet nem keresem.
Regények vagy novellák?
Nos, egyiket sem preferálom. Van, amit jobban kedvelek, olyan is akad, amit előnyben részesítek, de nem preferálok.
Ha akad időm, regényeket olvasok, de nem tudom, miért alakult így ki. A novellák nagyszerű dolgok, rövidek, tömörek, lényegre törők. Hiányzik belőlük a sallang, amely egyaránt tehet élvezetessé, szemléletesebbé egy regényt, de tehet vontatottá, unalmassá is. Puskin novelláit imádtam. Az egyik legkedvencebb történetem a mai napig Puskin Pikk dámája. Olvastam is, láttam is, oroszul is, magyarul is. Тройка, семёрка, туз - hármas, hetes, ász.
Elképesztő. Lenyűgöző!
Csehov novelláitól ugyanakkor elfacsarodott a szívem, Solohovon viszont annyit bőgtem, hogy azt mondtam, soha többé nem olvasok. Ha jobban belegondolok, a novellák többsége megríkatott. Mikszáth Kálmán: A néhai bárány - van olyan, aki nem könnyezte meg? Sánta Ferenc: Sokan voltunk... Te jó ég, van egyáltalán vidám novella? (Biztos, de hogy nekem most egy sem jut eszembe...) Na jó, regény, regény, regény! A regény nyert. :D
Irodalomórák. Annyi szörnyűséget olvastam már a molyon ezzel kapcsolatban, hogy szinte ide sem merem írni: bátorítanak. Talán szerencsém volt, de mindenik magyartanáromtól rengeteget kaptam, nem csupán az olvasás szeretetét. A mai napig szeretettel és hálával gondolok rájuk.
Hogy miért olvasnak kevesebbet a fiatalok? Például kényelemből. Tudom, hogy nem lehet általánosítani, de 26 éves tanári pályafutásom alatt sikerült egy-két dolgot megélnem. Az utóbbi években szinte ijesztő méreteket öltött, hogy a gyerekek eleve feladják, meg sem próbálják, beérik a kevesebbek, silányabbal, gyengébbel. Kereshetnénk persze a tudományos magyarázatokat is, de az a szomorú helyzet, hogy a szülők többségének nincs ideje foglalkozni a gyerekkel, vagy a foglalkozás fogalmát kimeríti az, hogy megadja neki az anyagiakat. A félreértelmezett jogok meg liberalizmus nem tanítja meg az ifjúságot a küzdésre, a kudarctűrésre, és ha a látszat alapján úgy dönt, hogy valami nehéz ("vastag a könyv"), meg sem próbálja, bele sem vág a feladatba; és egy "én ezt úgysem tudom" felkiáltással elintézettnek veszi. Ami ennél is szomorúbb, hogy a szülők - nagy tisztelet a kivételnek - még támogatják is ebben. Ami azt illeti, örüljünk, hogy nem rosszabb a helyzet.
Mit olvastatnék? Az első hét bejegyzései alapján semmit. 'Iszen, ha valami kötelező, a többség eleve esélyt sem ad neki, az mán csak rossz lehet. Ha a Harry Pottert tenném kötelezővé, máris nem lenne akkora sikere, mer' muszáj...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése