Julie Garwood: Wired

Igazán írhatna gyorsabban ez a Julie! Évente egy regény... és a történelmi romantika rajongói teljesen el vannak hanyagolva. Szép mondhatom! Írhatna legalább kettőt: egy FBI-ost meg egy történelmi romantikát. De ahhoz képest, hogy a Goodreadsen válaszol a kérdésekre, rám se bagózott, pedig kétszer is próbálkoztam. Ha nem szeretném annyira a könyveit... :)

Várható megjelenése az USA-ban:
2015. július 28.

Egy gyönyörű számítógépes zseninek és egy FBI-os rosszfiúnak együtt kell működnie – több vonatkozásban is – Julie Garwood érzelmekkel és feszültséggel teli legújabb regényében.

Allison Trentnek mindig is különleges érzéke volt a számítógépekhez. Amikor nem azzal tölti az idejét, hogy bajkeverő öccse, Jason dolgait elsimítsa, akkor kódokat ír és az internet szövevényes világában barangol. Valójában új programon dolgozik, amely forradalmasítani fogja a technológiai ipart, s miután Allison részt vesz egy kiemelkedő jelentőségű szemináriumon, munkájának a híre lassan terjedni kezd.

Liam Scott, FBI-ügynök felfedezi Allison zsenialitását, és azt szeretné, ha a lány segítene neki elkapni a számítógépes bűnözőket, akiket immáron két éve üldöz. Meghívja Allisont Bostonba, az FBI legkorszerűbb számítógépes központjába. Azt hiszi, ha a lány egyszer ott lesz, nyert ügye van, könnyedén meg tudja győzni, hogy csatlakozzon a csapathoz.

De Allison nem akar a kormánynak dolgozni… egészen addig, amíg Liam olyan ajánlatot tesz, amelynek a lány nem tud ellenállni: ha hajlandó egy évig az FBI-nak dolgozni, törlik Jason illusztris priuszát.

Allison tagadni próbálja Liam iránti növekvő vonzalmát, de mielőtt az FBI-nál töltött egy éve lejárna, felfedezi, hogy valaki ellopta az általa tervezett számítógépes programot. Most neki van szüksége Liam segítségére, hogy a tolvajok nyomára bukkanjon. S ahogy egyre közelebb kerülnek a bűnösökhöz, egyre közelebb kerülnek egymáshoz is…

Vendégblogger: mia olvas 2.

Mia "szösszenetei" úgy jók, ahogy vannak, azaz bevezető magyarázkodás nélkül, csak úgy bele a közepibe. Amiért most mégis itt okvetetlenkedem, az előző bejegyzés, vagy más szóval az e heti témánk: a spoiler.

Mia "könyvértékelése" az első szótól az utolsóig spoiler, és mégis, nem egyszer történt már meg, hogy valamely szösszenet megjelenése után többen írták, hogy eddig ugyan eszükbe sem jutott elolvasni ezt vagy azt a könyvet, de most már muszáj... ha másért nem, hogy jót nevessen.

Ja, már nem a témához, én fordítottam a könyvet, s ha nem is tartozik a kedvenceim közé, szeretem, de ez nem akadályozott meg, hogy könnyesre kacagjam magam Mia értékelésén.

Fogadjátok szeretettel!

Julie Garwood: Álmaim hercege

Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy Julie Garwood legtöbb könyvét szeretem. Hősei és hősnői könnyen az ember szívébe férkőznek és az írónő élvezetes stílusát még sokszor megcsillantott humora is növeli.

Régóta készültem elolvasni az Álmaim hercege c. könyvét, erre most sort is kerítettem. Bátran állíthatom, hogy ezt a könyvet nem fogja az a veszély fenyegetni, hogy törődötten rongyos állapotú lesz a sok újraolvasástól. A fülszöveg alapján izgalmakkal teli történetre számítottam, ami annyiban valósult meg, hogy végig izgultam, hogy a hősök küzdelmét túlszárnyalva képes legyek végigküzdeni a könyvet.

Szomorú eseménnyel indul a könyv, mert hősnő nagymamája a halálán van. Nagyhatalmú és nagyon gazdag nagymama nevelte fel hősnőt és nővérét, mivel árván maradnak. Nagymama fia, a vagyonát elherdáló, gonosz és pedofil bácsikájuk árnyéka végig rávetődik gyermekkorukra, hősnő nővére aztán férjhez megy egy amerikaihoz és kivándorol férje szülőföldjére és később iker lányai születnek. Azonban nemsokára mindkét szülő meghal és a kétéves ikrek egyedül maradnak Amerikában a nevelőnővel. Nagymama hősnőre és az ikrekre hagyja vagyonát és úgy tervezik, hogy hősnő kivándorol Amerikába és ott neveli fel az ikreket. Ehhez azonban kell egy névleges férj is. Nagymama megbízhatóság terén lenyomoztat egy Angliában tartózkodó amerikait, akit megfelelőnek is talál arra, hogy hősnő névleges férje legyen. Leendő férj zord, hegyi ember, aki pénzért vállalja, hogy feleségül veszi hősnőt, egyébként a nősülés hallatára is elönti a hideg veríték. A pénzre féltestvérei kiutaztatására és Amerikában való jövőjük megalapozására van szüksége. Megállapodásuk úgy szól, hogy hősnő amerikai letelepedése után elválnak útjaik.

Nagymama részvétele mellett titokban összeházasodnak, de Amerikába indulásuk előtt még egy bálon részt kell venniük.

Hősnőnek csodás domborulatokkal megáldott teste van, efölött hullámos aranyfürtök keretezte szépséges arcot visel, amelyben az alkonyi ég kékjét idéző és igéző szemekkel csodálkozik rá a világra és a ponyvaregények zord hegyi embereinek kalandjaira, amiket imád olvasni. Nagyon talpraesett is, egyik habókos bácsikájától megtanult fegyverrel is bánni, úgy lő, mint egy mesterlövész. Ügyességét csak az elesettek iránti mérhetetlen odaadása, törődése, a gyámoltalanok és árvák felkarolása és irántuk való jóságának mértéke múlja felül, de az annyira, hogy irgalmassága időnként elszárnyal a Tejútrendszeren túlra!

Álmaink Hercege hatalmas, valóságos óriás, széles és izmos vállakkal és sötét haj keretezte, férfiasan jóképű arcában a szeme a legfinomabb márkát idéző mély csokoládébarna. Mély hangján elnyújtott, szexis amerikai kiejtéssel beszél és mikor felvillantja csodálatos mosolyát, akkor napbarnított arcában hófehéren villog a fogsora és ilyenkor még gödröcskék is megjelennek azon a jóképű arcán! Istenkém, istenkém, ezt a jelenséget magunk elé képzelve azon csodálkozunk, hogy zord hegyi emberünk hogyan maradhatott eddig egyedül? Ezen a földgolyón nem létezik az a hatalmas, magas és meredek hegy, amit a nők meg ne tudnának mászni, hogy utolérjék…

A báli eseményeket 40 oldalon keresztül olvashatjuk… Ez főleg abból áll, hogy Irgalmas Nővérke hősnő mosolyt erőltet az arcára és hebehurgyán viselkedő barátnőinek idétlen hablatyolását hallgatja, de mindeközben természetesen még gonoszkodó és megalázó sértésektől megment egy gyámoltalan leányzót is. Leánykát rögtön beborítja jóságával és életre szóló tanácsot ad neki; „Soha ne hagyd, hogy a birtoklásvágy uralkodjon rajtad, soha ne engedd, hogy a vagyon fontosabb legyen az önbecsülésnél!” Eme bölcs kijelentés után megajándékozza vagyont érő zafír fülbevalójával és nyakláncával… (hm…) Ezeket a szájtáti báli előkelőségek előtt a lányka fülébe és nyakába is akasztja. Annak a gonoszkodás miatt megállíthatatlanul patakzó könnyei ettől rögtön felszáradnak! Boldog kacaj kíséretében megígéri, hogy soha, de soha nem fogja hagyni, hogy a vagyon utáni sóvárgás és a birtoklásvágy felülkerekedjen rajta… Ígéretének komolyságát heves fejrázással is kimutatja, ettől fülében és nyakában csak úgy csilingeltek és szikráztak azok a vagyont érő zafírok…

Következett hosszadalmas és keserves hajóút. Erős akaratú nagymama óhajának eleget téve egy fülkében kénytelenek utazni. Viharos tengeren hánykolódó hajón az ágyban szorosan hősnőhöz tapadva Álmaink Hercege levonja a következtetést, hogy feleségét az igéző szája és varázslatos tekintete miatt megkívánta…, persze a hozzá tapadó, csábos domborulatok jegelt hidegen hagyták, ezek szerint Irgalmas Nővérke hősnő a sok csodálatos erényei mellett még természetfeletti képességgel is rendelkezik, mivel tud varázslatos tekintetű, de nyitott szemekkel aludni…

Hősnő a hajóút alatt megismerkedik egy előkelő származású leánnyal, akit szülei megtagadtak és most Amerikában szeretne új életet kezdeni. A leány gyermeket vár szerelmétől, aki galád módon cserbenhagyta. Természetesen Irgalmas Nővérke hősnő azonnal barátnőjévé fogadja a szerencsétlen leányzót és beteríti jóságával. Leányzót is gyönyörű, lobogó vörös hajjal, szépséges arccal és csábos idomokkal ajándékozta meg a teremtő. Ehhez még igézőn világító smaragdzöld szemekkel is, de ezekkel egyelőre még kétségbeesetten pillog a végtelen horizontra.

Megérkeznek Bostonba, ahol Álmaink Hercege és Irgalmas Nővérke a szállodában is egy szobában és egy ágyban alszanak. Természetesen ezt csakis erősakaratú nagymama kívánságára…

Irgalmas Nővérke hősnő állandóan olvadozik férje nézésétől, közelségétől, illatától. Álmaink Hercegének jóképűsége miatti pajzán gondolatai egyre sűrűbben elborítják a jóságos tettek kiagyalására sűrűn használt kis eszét!
Irgalmas Nővérke hősnő testileg is nagyon erős, ugyanis a majd’ 2 méter, erős testalkatú főhős éjjelente álmában rendszeresen ráfekszik, beteríti súlyos testével az ő kicsiny és egyelőre még nagyon ártatlan testét! Így alszanak békében…

Irgalmas Nővérke hősnő barátnőjével is sokat beszélget, megosztja titkait vele. Elmondja, hogy kétéves árva iker unokahúgait ő szeretné itt felnevelni. Minél messzebb akarja őket tudni vagyont elherdáló, nagyon gonosz és pedofil bácsikájától. Természetesen a pedofil hajlamra csak sejtelmesen célozgat, hisz’ barátnője ugyan terhes, de ettől függetlenül még nagyon ártatlan teremtés… gondolja ezt Irgalmas Nővérke hősnő, aki viszont rég férjezett, de ettől függetlenül még nagyon ártatlan teremtés…

Álmaink Hercege eközben tipródik; izgatottan hallja dimbes-dombos vidékének hívó szavát, de még izgatottabban látja neje dimbes-dombos idomait…

A történet „felpörög”, amikor Irgalmas Nővérke hősnő unokahúgai eltűnnek. Főhős ekkor értesíti egyetlen és legjobb barátját, hogy segítsen a keresésükben, és ekkor megjelent, mit megjelent, előttünk tornyosult Álmaink Másik Hercege! Félvér indián, magas és erős és jóképű, az a félelmetes kinézetű, szótlan hegyi ember. (Jaj, jajjjj!!!, lehet, minél előrébb jutok a történetben, annál több Álmaink Felkent Hercegével gyarapodunk?)

A gyerekeket a két zord hegyi ember, nyomolvasó és pisztolyhős Álmaink Hercegeinek segítségével végül is sikerül megtalálni, de időközben megszaporodtak… van velük egy hétéves árva kisfiú is, akit Irgalmas Nővérke hősnő a kicsiny lábujjaitól a buksi fejéig beborít jóságával és természetesen szintén magához vesz.

Irgalmas Nővérkénk ezután már csak a „kicsikkel”, a „kisbabáival” foglalkozik! E miatt alig marad arra ideje, hogy végre elveszítse ártatlanságát! Amikor ez megtörténik, levedli úri hölgyhöz illő tartózkodását, és úri hölgyhöz nem illő vérmességgel veti rá magát hősünkre, szép, absztrakt mintákat karistolva annak hátába. Mondanom sem kell, hogy nemcsak főhős, de Irgalmas Nővérkénk is az extázis olyan magaslatai felett süvít el, hogy onnan nézve főhős szeretett hegyei csak apró kis galacsinok.

A fantasztikus, gyönyörű, csodálatos és tökéletesen kielégítő élményt követően, talán úgy hosszú fél perc után már Álmaink Hercege a jóképű és gödröcskés arcára kiült mosollyal jóságos kis hősnőnk fülébe hangosan fűrészel… (Későbbi szerelmeskedéseik után is a csodálatos magaslatairól visszaszállva, úgy egy percen belül már hortyog is.) Irgalmas Nővérkénk viszont még ezek után órákig fenn van, a szédületes élményt adó huncutkodásaik felejthetetlen élményei ébren tartják, és ilyenkor főleg azon gondolkodik, hogy a „kisbabáknak” vajh milyen anyja is lesz ő…

Irgalmas Nővérke eddig is sokat vásárolgatott, de ezután hosszú oldalakon keresztül megtudhatjuk, hogy a „kisbabáknak” és a kisfiúnak milyen ruhákat, ezekből mennyit vett és rendelt, milyen üzletben, valamint a „kicsik” milyen játékokat kértek és kaptak.

Most már a „kisbabák” és a kisfiú körül folyik az életük. Irgalmas Nővérkét és barátnőjét teljesen lekötik a „kicsik” körüli teendők, sőt nem is győzik! Ezért aztán Álmaink egyik Hercege vetkőzteti, fürdeti, azután Álmaink másik Hercege öltözteti és fekteti le őket! Amikor Álmaink Hercegeinek nem kell a „kicsiket” fürdetniük és mesét mondani nekik, akkor is pisztoly helyett gyerekekkel van tele a kezük… Kár, hogy Irgalmas Nővérkénk a rengeteg vásárlás során elfelejtett csörgőket venni, mert ezeket hiányoltam zord hegyi hősök markaiból, mikor gügyögtek a „kicsiknek”! Azt is sajnáltam, hogy zord pisztolyhős Álmaink Hercegei részéről a biliztetés procedúráját kihagyták az elbeszélésből… Hősnőt az is nagyon bántja, hogy ő nem tudja megkülönböztetni az iker „kisbabákat”, zord főhős viszont igen! (Na ja, a „kisbabákkal” való folyamatos törődés gyümölcse, ugye…)

Irgalmas Nővérkénk és barátnője azért is aggódik, hogy a „kisbabáknak” és a fiúcskának nincs dadája! (Mi a fenének az? Van itt már kettő is!!!)

Főhős kénytelen megválni kis időre Irgalmas Nővérkétől és a „kicsiktől”. Elmegy üldözni egy gonosztevőt. Addig Álmaink Másik Hercege vigyáz a siserahadra. Az összes gyereket mosdatja, öltözteti, lefekteti, mesél nekik, emellett állandó jelleggel cipeli őket! Ha illékony rövid pillanatokra leül, akkor meg a hátán mászkálnak, vagy a nyakán lógnak!

Irgalmas Nővérke elindul főhősünk hegyei mellett fekvő kis városkába. (Mondanom sem kell, hogy ezt főhős tudta nélkül furmányoskodta ki, hogy a közelébe maradhasson, na meg ne kelljen a „kicsiket” egyedül nevelnie…) Álmaink Másik Hercege mulyán és tehetetlenül nézi végig újbóli vásárlásait, ami két nagy szekérnyit tesz ki. Végül elindulnak…

Zord hegyi ember, félelmetes félvér indián, vagyis Álmaink Másik Hercege szekere állandóan túlzsúfolt. Több oldalon keresztül élvezhetjük annak leírását, hogy melyik iker éppen melyik oldalán ül, mit rosszalkodnak, a kisfiú éppen miért és mennyi ideig hisztizik, milyen csínytevéseket produkálnak… Félvér indián pisztolyhősnek ezektől a szeme sem rebben, két oldalán egész nap csacsorászó ikrek kérdéseire mély hangján türelmesen visszacsacsog, még a patakban is megfürdeti őket! Megtudjuk, hogy melyik „kicsi” mit és hogyan eszik meg és mit nem; melyik finnyás a kezecske tisztaságára és e miatt milyen hosszan és hogyan szokott hisztizni; aznap melyik „kicsi” ül zord hegyi barát jobb oldalán és melyik a balon; épp melyik miért és mennyi ideig visít; a kisfiú melyik szekér mellett dönt és hányszor integet és mosolyog; aztán még azt is, hogy a „kicsiknek” ki segít a szekéren használni az éjjeliedényt (nagy bánatomra nem félvér zord hős!); na meg éppen melyik hajtja göndör fejecskéjét félvér zord pisztolyhős széles vállára és közben hogyan szopja kicsiny ujját! Hosszú oldalakon keresztül olvashatunk arról, hogy ki és miért hívja Irgalmas Nővérkénket maminak vagy anyának, aztán még azért is izgulhatunk, hogy a kisfiú a neki adott három név közül aznap épp melyiket választja magának! Olyan izgalmas és annyira romantikus volt ezeket olvasni…

Útjuk közben Irgalmas Nővérke gyönyörű virágcsokrokat szed, a virágok nevét pedig Álmaink Másik Hercegétől tudja meg; árnika, indián ecset, fehér bohócvirág… Pisztolyhős, zord félvér hegyi ember feltehetően a múltban a verekedések és pisztolypárbajok közötti pihentető relaxációként a mezőn önfeledten szökdécselve szedegette ezeket csokorba! Én már azon sem lepődtem volna meg, ha Álmaink Másik Hercege a vadvirágokból koszorút fon a „kicsik” fejére!

Elérkeznek úti céljuk végére, a két utcából és 20 férfiból álló városkába. Letelepednek egy házba és elkezdődik a berendezkedés. Addigra Álmaink Hercege is megérkezik tajtékzó lován! Hosszas vita arról, hogy miért nem maradhat szeretett hegyének tövében a siserahad. A vitát Irgalmas Nővérke rafináltan lezárja azzal, hogy terhes barátnő nem utazhat már sehová! Álmaink két példányban megtestesült Hercegei ettől az indoktól rögtön megkukulnak.

A városka ügyes kezű, két méteres óriása sem maradhatott ki a babavárás előkészületeiből. Irgalmas Nővérke megbízást ad neki egy bölcső elkészítésére… (a szerencsétlen balga, nagy melák még nem tudja, hogy valószínűleg nemsokára az ő feladata lesz ennek ringatása is…)

Barátnő és Álmaink Másik Hercege egyre többet csókolódzik, amitől terhes, de azért ártatlan teremtés vérszemet kap! Kijelenti, hogy félvér revolverhős addig nem mehet szeretett hegyének tájékára sem, amíg a baba meg nem születik! Punk-tum!!! Ezután zord, félelmetes félvér pisztolyhős szótlan kioldalog búsulni egyet a fészerbe… Barátnő és Irgalmas Nővérke számára a még meg sem született baba sokat segített már abban, ha valamely akaratukat érvényre akarták juttatni, mi lesz akkor, ha megszületik?!

Kis idő elteltével a két, női fortélyokban hosszú ideje pácolt vad hegyi pisztolyhős nem győzte egymást túlaggódni az egész pereputty biztonsága miatt, eljövendő szülésről már nem is beszélve! Biztos vagyok abban, hogy nagyon bántotta mindkettőt a tudat, hogy barátnő szülésének terhét nem tudják átvállalni!

A sűrű gyakorlatozásnak köszönhetően idővel beosztották egymás között a babafelügyelet, az esti fürdetés és lefektetés örömteli teendőit is…

Két példányban megtestesült Álmaink Hercegei fokozatosan átváltoztak Rémálmaink Hercegeivé! Egy idő után már mindenért úgy aggódtak, mint a szenilis öregasszonyok! A történet végén kiderül, hogy Rémálmaink Hercege főhős a híresebbnél is híresebb hegyi ember, a félelmetes pisztolyhős ő maga volt! Mondom volt… Nem is oly rég még biztos kézzel csípőből tüzelt, mostanra meg már biztos kézzel csípőből pelenkázott…

A könyv lapjait a főhősök jósága teljesen átitatta, azokat ennél jobban az olvasás alatt csak az én könnyeim áztatták el!

Rémálmaink Hercege megmentette az addig soha nem látott két féltestvérét gonosz bátyjuk uralma alól. Irgalmas Nővérke hősnő pedig minden ártatlant és nem is annyira ártatlant – terhes barátnő – védelmező szárnyai alá vont! Fiatal kora ellenére már rengeteg bajbajutott szerencsétlent mentett meg; 10 éves korában egy kisfiút, aki aztán nagymama hűséges inasa lett, bálon zsenge korú leányzót a lelki összeomlástól értékes tanácsokkal és még értékesebb zafírokkal, aztán terhes barátnőt és leendő kisbabáját, ezután iker unokahúgait vette magához és a hétéves árva kisfiút! Végül két zord hegyi ember pisztolyhőst, Rémálmaink Hercegeit is megmentette attól, hogy mostoha körülmények között élve, a könyörtelen időjárásnak kitéve, a zord hegyeken magányosan bolyongjanak… Mostantól már vidám gyerekzsivajoktól hangos, puhán pihe, babaillatú otthonban bolyonghatnak… Ezek után bátran kijelenthetjük, hogy hősnőnkhöz képest Teréz anya egy egoista, önző szingli volt!

A könyvet azoknak ajánlom, akik arra kíváncsiak, hogy a XIX. században a gyerekeket hogyan gondozták, öltöztették, etették, valamint arra is kíváncsiak, hogy abban a korban a gyerekek ugyanúgy játszottak, rosszalkodtak, vagy ugyanazokért hisztiztek-e, mint a mostani utódaik!

Ajánlom még azoknak is, akik késztetést éreznek arra, hogy Teréz anya nyomdokaiba lépjenek. A könyv utat mutat számukra, hogy mennyi és milyen jóságos cselekedetekkel érhetik el, hogy elinduljanak szentté avatásuk felé!

Spoiler, emmeg milyen szó?

Ez lenne az újabb témánk. El sem nagyon merem árulni, hogy angolos és olvasó ember létemre sokáig értetlenül álltam a sok nagybetűs spoiler előtt. Még csak odáig sem jutottam el, hogy, hogy összekössem a spoil szóval. (Mentségemre legyen mondva, a „boil”-t sem kötöttem könnyebben össze a boilerrel. Nálam ez a szint. A szőkelét előnye, arra legalább mindig hivatkozhatom.) De vissza a „spoil”-hoz és spoilerhez. Miért is kötöttem volna őket össze? Spoil=elkényeztet. Persze, mint minden angol szónak, ennek is biztosan vagyon több jelentése, de köll azt nékem tudni? Jaaa, hogy elront. Ééés? Kábé itt tartottam, amikor végre valaki felvilágosított. Nem rázott meg a dolog… felpattantam kedvenc vesszőparipámra: Na tessék, már megint egy nem magyar szó!, és ellovagoltam a Wikire.

A spoiler irodalmi művekre, filmekre, videojátékokra stb. vonatkozó információ: leggyakrabban a végkifejlet elárulását jelenti, de kulcsfontosságú pontok (főleg hosszabb alkotások esetén) nem csak a mű végén találhatók.

Idő előtti közlése elronthatja, tönkreteheti a befogadás élményét, újabb kutatások szerint viszont akár élvezetesebb is lehet a művek olvasása, ha előre tudjuk a végüket. (Wikipédia)

Ezen a ponton elgondolkodtam. Próbáltam visszaemlékezni, mikor is kezdtem el újraolvasni a könyveket. Volt-e olyan, hogy sikoltoztam, le ne lődd a poént, vagy mondjuk egy meccsnél, hogy el ne mondd az eredményt. Esküdni nem mernék rá, de szerintem a Winnetou volt az első mű (akkor a négy kötetes kiadás dívott), amelybe másodszor is belekezdtem, illetve falni kezdtem a Karl May műveket, többször is elolvastam őket, és komolyan készültem az indián törzsfőnöki hivatásra (célba dobás gyakorlása a hátsó udvarban anyu késeivel, orvosságos zacskó készítése… baromi ronda lett :D, stb.) Valamelyest lelohadt a lelkesedésem, amikor megkaptam életem első szemüvegét, mert női törzsfőnökről ugye már hallottan (Rónaszegi Miklós: Az indián hercegnő), no de szemüvegesről…

Aztán jött a gimi, a fősuli, valahogy nem volt időm újraolvasgatni, és sokáig, nagyon sokáig fel sem merült bennem, hogy könyvet újraolvassak. Biztos volt olyan, hogy egy-egy kedvencet újra levettem a polcról, de annyira nem volt jellemző, hogy nem is igen emlékszem rá (na jó, Karl Mayt meg némely meséket – Benedek Elek – leszámítva).

Most, ahogy pötyögök itt a billentyűzeten, s közben emlékezgetek-nosztalgiázom, kénytelen-kelletlen rádöbbentem, hogy egészen pontosan meg tudom fogni, mikortól olvasom újra akár évente a kedvenceimet.

Majdnem tíz éve, 2005-ben rátaláltam a RÍT fórumra. Akkor már harmadik éve fordítottam romantikusokat, s valami infót keresve jutottam oda, s ragadtam ott. Romantikusok. Akkor még nem volt elárasztva a könyvpiac mindenféle jobb-rosszabb limonádéval, nem olvasott boldog-boldogtalan angolul. Olyan lehetett a helyzet, mint a hőskorban, kábé ugyanazokat olvastuk, hatalmasakat beszélgettünk (a mai napig nagyon hiányzik), és nem az volt a lényeg, hogy van egy határ könyvem, vegye már meg valaki, mert ebből akarok pénzhez jutni. Ilyen-olyan-amolyan korszakom után beléptem a romantikus és újraolvasós korba… s gyanítom, még ha kirándulok is más műfajokba, ez már végleges marad.

Mint mindig, magamról most is vég nélkül tudok írni, no de a témáról…

Könnyű azt elmondani, hogy többször elolvasok-e egy könyvet vagy sem, de hogy miért? Hogy lehet azt megmagyarázni? Csak. Mert élvezem. Imádom újra átélni kedvenc történeteimet, szinte mindig találok bennük valami újat, és ne kérdezd, hogy ez hogyan lehetséges, mert én sem tudom.

Egyszer-kétszer megkérdezték már, el szoktam-e olvasni a fordításaimat. Eleinte irultam-pirultam. Jaj, istenem, mi lesz, ha dicsekvőnek, beképzeltnek, stb. gondol? Nem csak a szőkeségnek vannak határozott előnyei, a kornak is. Ma már nem érdekel, ki mit gondol. Igen, el szoktam olvasni, néha bizony rá is csodálkozom: ezt én írtam volna? Vagy néha elszörnyedek: ezt én írtam??? (Lásd egypetéjű ikrek – örök szégyenfoltja fordítói munkásságomnak. S bár imádom a szerkesztőmet, legalább neki feltűnhetett volna, mekkora marhaságot írtam.) S ha a saját munkáimat képes vagyok újra (meg újra, ha nagyon kedvenc) elolvasni, akkor miért lenne kivétel másé?

Forrás

Nem zavaró, hogy tudom a poénokat előre? Nem. Volt már rá példa, hogy elfelejtettem két olvasás közt, ki a gyilkos (AC: Tíz kicsi néger), és ott rágtam a kefét, végül előre kellett lapoznom, mert nem bírtam a feszültséget. Aki olvasott már romantikust, tudja, hogy többnyire már a fülszövegből kiderül, kik találnak egymásra. Az ember nem is azért olvassa, hiszen úgyis tudja a végét. Itt maga a történet az érdekes, az, ahogyan egymásra találnak. S még így, hogy tudom előre a végét, is előfordult már, hogy előrelapoztam, mármint a végére, hogy biztosan összejönnek-e. Tudtam, de a saját kicsi szemüvegemmel akartam olvasni a sorokat, hogy igen, ásó-kapa-nagyharang. Miután meggyőződtem a hepi és endről, megnyugodva olvastam tovább. Ma már az egyszerűség kedvéért azzal kezdem, hogy elolvasom az utolsó sorokat, vagy ha az kevés, az utolsó egy-két oldalt. Ha tudnátok, milyen öröm és megkönnyebbülés, amikor a könyv végére érve szembejönnek velem az ismerős sorok: igen, boldogan élnek, míg el nem válnak!

Ne kérdezzétek, hogyan lehetséges ez! Valami pszichológus biztosan meg tudná magyarázni. Mondjuk, nem tudok szembenézni az élet akármijével… elbújok a bármi elől… vagy ilyesmi. Témázó társaim közül biztosan lesznek többen, akik kifejtik, miért nem szeretik, ha valaki lelövi a poént, ha a fülszöveg elárulja a tartalmat (én pl. gyűlölöm, ha a fülszövegből nem derül, kiről-miről fogok olvasni… nem kell zsákbacica, legalább valamit tudjak a történetből). Sokan lesznek, akik velük értenek egyet… és talán akadnak majd néhányan, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak.

Oké, egyet elismerek. Ha a történetben van valami nagy poén vagy valami váratlan, tény, hogy a „katarzist” csak egyszer lehet igazán átélni (Winnetout pl. minden alkalommal megsiratom, de ugyanazt az érzést nem tudja kiváltani belőlem, mint az első halála; a Bűn és bűnhődésben a ló halálát csak egyszer tudtam elolvasni, soha többé… amikor újraolvastam, kb. tudtam, hol van a jelenet és átlapoztam, méghozzá behunyt szemmel, mert amikor először olvastam, gyakorlatilag elpusztultam a lóval együtt én is – nem bírnám még egyszer átélni; és az a hökkenet sincs meg többé, amit a Kegyes halál végén éreztem, amikor kiderült, hogy ki a kis csapat negyedik tagja… emlékszem, képes voltam visszalapozni a könyvben, hogy tényleg nincsenek áruló jelek?); szóval, igen, van olyan, amit csak egyszer lehet átélni, de ettől a könyvet még el lehet többször olvasni… szerintem. :)

Ma vagy holnap, amikor elolvasom témázó társaim bejegyzéseit, valószínűleg itt fogom a falba verni a fejem, hogy tényleg, még ezt is írhattam volna, meg azt is, de most ennyire telik… mert ha folytatom, valószínűleg nem is kisregény lesz belőle, és mehetek házalni valamelyik kiadóhoz. :P

A témában írtak még:
(a lista később bővül)

Bea: Spoilerveszély! Meneküljön, ki merre lát!
Ilweran: SPOILER? Az meg mi?
Katacita: Egy spoilernáci vallomásai
PuPilla: Beszéljünk a spoilerekről!
reea: Mondjam vagy mondod?
Zenka: Spoilerek és más egyéb katasztrófák

Utóirat a többi bejegyzés fényében:
A spoilerellenes írásokat olvasva végtelen hálával köszönöm, hogy nem vagyok függő. Kívülállóként határozottan ijesztőnek tűnik, milyen indulatokat gerjesztett ez a téma. Ehhez képest az "olvasó emberként mi bosszant" téma könnyed hangú, délutáni csevej volt. Félelmetes. Nem értem.

Helovín! :P

Forrás: Facebook - Cats Fine Art

Amikor tanítani kezdtem, még keresgélni kellett, mi is ez. (Persze, gimiben biztos volt róla szó angol órán, de ki emlékszik arra már!) Ma már ott tartunk, hogy október végén mindenhol ez a szó villog, töklámpásokat faragnak, s lassan a fonetikai átírásos szabályoknak megfelelően a helovín is magyar ünneppé válik.

Nem kedvelem. Nem a miénk. A magyar hagyományokról mit sem tudunk – tisztelet a kivételnek –, a magyar hagyományokat nemigen ápoljuk – tisztelet a kivételnek –, de profin fújjuk: helovín, spúki, szkeeri, csínyt vagy csokit?, töklámpás, szellemjárás, fekete macskák és társaik…

Ma temetőjáráson voltam, messze lenn, Somogyban. Amikor hazajutottam és bekapcsoltam a gépet, halloweenes villámposzt (felhívás keringőre:) fogadott.

Hellowe’en.

Nem az én világom… de témázni szeretek. Jut-e eszembe róla bármi is a szokásos, ezerszer lerágott csonton kívül.

Könyvre nem is merek gondolni, mert mi az első, ami bejön?

"Trick or treat," she said."

- Csokit vagy sütit! - szegezte neki a tréfás fenyegetést, ahogy a halloweenező gyerekek szokták.

Vajh hogy ismeri a kultúrát, amelynek nyelvéről fordít, az, aki ezt így képes leírni?

Szóval hagyjuk a könyveket. Ma este nem akarok bosszankodni. Különben is fogy az időm.

Megvan!

Végül is töri szakos is volnék, vagy mi a szösz.

Tegnap lőttem a facén, pont témába vág:

Forrás

És akiket még megihletett a téma:

Anaria: Boszorkánypéntek
Andi: Szellemek - meg ilyenek -, kerüljetek el!
Bill: Villámposzt :D
Laura Arkanian: Samhaín
Miamona: This is Halloween
Nima: Scary books + lista a rémületes könyvekről :)
PuPilla: Halloween és a spooky könyvek
Reea: A csomag
Szilvi: Tökkelütött ünnep

Vödör és bakancs :)

Hallottam én már sokszor bakancsot emlegetni, de gondoltam, mennek túrázni, jön a tél, akármi… hogy minek ezt listázni is, azt csak ők tudják.

Amikor meglett az új téma, ugyancsak rácsodálkoztam. S mivel az élet szeret kényeztetni, ugyanazon a napon belefutottam a következő kérdésbe is: Hogyan lett a vödörből bakancs?

Lehet, hogy listám nem lesz, de ezt a rejtélyt megfejtem.

Nem volt nehéz dolgom, hisz valószínűleg én vagyok e kis országban az egyetlen, aki még sohasem hallott bakancslistáról, s hallotta is a kifejezést, nem tudta, s nem is izgatta, mit takar. (Ez szerintem máris előrevetíti, mire számíthattok lista ügyben.)

Bucket list: derived from kick the bucket (“to die”) + list; hence “list of things to do before you die”.

Bakancslista: feldobja a bakancsot („meghal”) + lista; azaz „azon dolgok listája, amelyeket az ember még meg akar csinálni, mielőtt meghalna”.

Hurrá! A sikerélmény megvagyon. Hogyan tovább? Merthogy listám sincs. Sem vödör, sem bakancs, de még egy árva bevásárló lista sem, mert otthonom hiányzó cikkeit simán felrakom a memóriafogasokra, így nem kell írnom.

Mindig is szerettem olvasni, de listát sohasem írtam. Igaz, a Harry Potter őrület idején én is kijelentettem, addig nem halhatok meg, amíg a hetedik kötetet nem olvastam. Ha pedig mégis mennem kellene, szilárdan ragaszkodom hozzá, hogy az égi könyvtárban elolvashassam a befejező részt.

Azóta csak két könyv tudta annyira felcsigázni az érdeklődésemet, hogy hajlandó legyek értük alkudozni az életemért. Sherrilyn Kenyon Acheronja és Fiona Paul Örök Rózsa-trilógiájának utolsó része. Az előbbi volt a könnyebb, csak huszon-egynéhány köteten kellett túljutnom, hogy a kezembe vehessem, s mivel imádom Kenyont, a feladat igazán élvezetes volt. Hanem Fiona… Azt hittem, sosem lesz már 2014 márciusa. Hát még amikor a Goodreadsen belenéztem az előolvasók (?) értékeléseibe. A sárga irigység hozzám képest a haloványnál is haloványabb volt, úgy sárgultam. S amikor a szerkesztőmnek eszébe jutott, hogy nála is akad egy elfekvő „előpéldány”, amit idead, de véletlenül se kezdjem el fordítani, minden önuralmamra szükségem volt, nehogy mind a kilencven kilómmal a nyakába ugorjak.

És ezzel vége is az igazán nagy vágyaknak.

Lustaság? Kényelem? Igénytelenség? Ki tudja…

A könyves oldalakon és blogokon kóborolva persze nem egyszer feljegyzem gondolatban, hogy ezt is, azt is jó lenne elolvasni, de azóta egyszer sem éreztem, hogy addig nem halhatok meg, amíg nem olvastam X. szerző Y művét.

Gyakori kérdés, szeretnék-e találkozni a kedvenc írómmal, mit kérdeznék tőle.

Szeretnék?

Persze, miért is ne. De hogy tudnék-e kérdezni? Mi van, ha csak olyan minden kreativitást nélkülöző, szokványos kérdéseket, amelyeket oly annyira utálnak az írók. Kingtől például, hogy a manóba tud megírni egy Ragyogást anélkül, hogy összeijedné magát, vagy egy Búrát (burát) úgy, hogy nem taccsol ki. Garwoodtól, hogy miért nem ír végre megint skótos történeteket, valamint hogy ismer-e más történelmi korszakot azon az egy árván kívül, amelyet rendszeresen felhasznál. És friss élményként A.-től, hogy miért nem megy el egy (két-három-négy) kreatív írás tanfolyamra; a magyar- bocs, az angoltanárától, hogy hogy a pitypalatyba tudta ezt a stílusérzékkel nem rendelkező és írni nem tudó nőt angolból átengedni; a kiadójától pedig azt, hogy honnan tudta, hogy az írónő tollából kikerült, igen kevésbé igényes munkáknak sikerük lesz.Viszont mégsem kérdezhetem meg egy sikeres írótól, hogy miért nem tanul meg írni…

Persze, ha listám nincs is, álmodozni azért szeretek. Igaz, ez nem olyan jellegű, hogy addig nem halhatok meg, de álmodni jó.

Azt hiszem, nekem ez egyfajta jutalomélet, hisz ha most meghalok (eszemben sincs, de ha mégis mennem kellene), akkor is csodákat éltem meg, boldog volt az életem. Ám ha az élet szeretne továbbkényeztetni, akkor nagy örömmel fogadnék egy olyan otthont, ahol külön könyvtárszobám van. Olyan igazi, békebeli hangulatos, faltól-falig, padlótól mennyezetig polcokkal (persze könyvek is legyenek a polcokon:), kényelmes, öblös karosszékkel, kandallóval… és amikor épp nem utazgatok (nyelveket tanulva, élményeket gyűjtve), akkor beveszem magam a könyvtárba és… 

Forrás

Ó, igen, és ha már utaznék... Nyelvgyakorlásnak szívesen körbeutaznám Angliát, Skóciát, Írországot, Walest és az Aranygyűrű városait. De nem ám úgy hét nap alatt az Ibusszal (van még Ibusz?), nem. Szépen komótosan, mindenhol annyit időzve, amennyi nékem tetszik.
Nyelvtanulásnak elsőre Európát választanám, aztán majd meglátjuk...

Bakancs-társak:

Andi: Várakozó könyvek? - Várakozzanak csak! Hátha...
Anaria: Anaria irodalmi bakancslistája Morgan Freeman tolmácsolásában
Bea: Irodalmi bakancslista? Az meg mi a ménkű?
Bill: Bakancslöncs
FFG: Bakancslista - irodalmasan
Ilweran: Akkor most vágyakat listázunk?
Miamona: Irodalmi bakancslista
Nima: Bakancslista
PuPilla: Bakancs-vágyak
reea: Szorít. Szorííííít!
szee: Irodalmi bakancslistám
Zenka: Könyvek, amiket mindenképp...

Csatlakozott még:
Bubu Maczkó: Könyves bakancslista
Katacita: Várólista életfogyti
Dóri: Bakancslista