2011. június 3.
Reggel: pedagógus napi reggeli. Kedves gesztus, ráadásul rövidített órákat jelent. Ez most jól jön, hisz így előbb végzek, ha nem is sokkal, márpedig ez most fontos.
A délelőtt a várakozás jegyében telik. Már csak négy óra, már csak három óra, már csak két óra, fagyizás az ötödikesekkel, némi bosszúsággal egybekötve – hol van P. és B.??? – majd futás haza.
Gyors táskaátrendezés, folyó ügyek intézése, és indulás.
Végre!
Ja igen, pénz sem ártana – a manóba, harmadikán mér’ nincs még fizu? –, hisz könyvek közé megyek, s én ugyan mindennek ellen tudok állni, na de a kísértésnek…
Irány az otepe – a fenyőbe, lesz olyan hónap, amikor nem futok mínuszba? –, aztán a Keleti.
Aluljáró-labirintus. Még jó, hogy pesti vagyok! De hol találok a barátaimra? Jó dolog a mobil, na de miért hallgat el a mondat közepén, aztán meg mér’ nem hívható vissza a szám???
Optimistán elindulok a parkoló felé, miközben Angi számát keresgélem. Sikerrel, mert amint megtalálom, Angi rám is szól, hogy ülnék le mellé. Hurrá, csodatelefonom van! A tárcsázott illető megjelenik előttem teljes testi valójában.
Ezzel a tehetséggel, érzem, milliomos leszek!
És végre megvagyunk mind a négyen!
Indul a gyalogtúra.
Előbb Kval munkahelyére lepakolni, bizonyos fontos helyiséget meglátogatni, majd valamivel hosszabb, melynek végén jutalmul lerogyhatunk a hót forró busz ülésére. Úgy látszik, ez a tömegsportok délutánja, mert a buszt eldobva újabb gyaloglásra adjuk a fejünket, és pár perc után a tömeget is megtaláljuk.
Sebaj, a lényeg, hogy végre könyvek közt vagyunk!
Remek a hangulat, négy lökött csaj ugratja egymást, miközben felkeresi a számukra jelentőséggel bíró sátrakat.
Én persze a Gabóét akarom csaknem mindenáron, majd eszembe jut a legújabb Robb, amely még hiányzik a lakásnak nevezett rendetlenséghalmazból, és innentől kezdve a GoldBookért sírok. Van, aki Nicole Jordant akar, van, aki férjet fogni. Végül Medinával teljes egyetértésben leragadunk az Édesvíz Kiadó sátránál. Végigvizitáljuk, mely könyvek segítenek majd, hogy életünk még szebb és jobb legyen, aztán jön a döbbenet. Kártyát húzok, jóskártyát.
Romantikus szerelem.
Neeem! – sikoltok fel (immáron sokadszor az utóbbi év során).
Utána kellene már néznem, miért üldöz engem ez a társ-dolog.
Mindenesetre a hölgy javasolja, húzzak egy kártyát a hogyanra is.
Légy önmagad!
Kösz! Teljesen paff vagyok.
Előveszem a pénztárcámat, és megveszem a fél boltot, köztük a jóskártyát, majd egy másikat is. Ezentúl minden reggel jósolok magamnak, határozom el.
A GoldBook nincs kint a fesztiválon. Szép, mondhatom. Keressük a Robb könyvet az Alexandránál, a Librinél, a Bookline-nál… szégyen! Egy életre kivetettem a szívemből a nagy kiadókat. Épp készülök sírva fakadni, amikor Kval, az imádott, édes és drága rábukkan a Kódex sátrára, s benne az áhított Robbra. Még törzsvásárlói kártyát is kapunk. Imádom a Kódexet! :*
Nicole Jordan továbbra sincs, ezért vigaszként bevetjük magunkat a New Yorkerbe. Illetve én csak vetném, de a kapun átlépve erősen csipogok. Megkeressük a bűnös könyvet, majd úgy döntök, inkább kint várom meg a lányokat.
Angi valami elkésztető lila csodával tér vissza.
– Van belőle XL-es is – súgja sejtelmesen. Tudja ő, mitől döglik a légy.
Kval, az imádott, édes és drága térül-fordul, s hamarosan én is egy lila csoda boldog tulajdonosa vagyok.
Gyönyörű ez a nap!!!
Igaz, Medina félig éhen halt már mellettünk, s az én gyomron is élénken emlékeztet rá, hogy a pedagógus reggeli (két kicsiny szelet szendvics) óta nem kényeztettem. A fagyiról hűtlenül megfeledkezik a galád…
A Nicole Jordan programot áttesszük másnapra, és irány Kval munkahelye, kicsiny helyiség, hatalmas pohár, finom vizecske, majd autóba szállunk, hogy az Aréna plázában leegyük magunkat a sárga földig.
Sikerül!
Míg a lányok wokoznak, én beérem némi egészséges párolt zöldséggel és kevésbé egészséges, de nagyon finom krumplival.
És természetesen fagyizunk!
Mert az nem hizlal! :)
Még mindig nincs vége a csodálatos napnak!
Pofátlan módon szeretném elvitetni magam az Őrsig – addig is együtt lehetek a lányokkal! –, de Kval, az imádott, édes és drága nem botránkozik meg telhetetlenségemen.
Akkor irány az Őrs, és ha már úgyis ott járunk, miért is ne nézhetnénk be az Ikeába. Ilyen vidám leánycsapatot még úgysem látott a jeles intézmény!
Alapos bevásárlás után itt még megkóstoljuk a körtebort és az almafröccsöt, beszélgetünk egy hatalmasat, aztán úgy fél kilenc magasságában fájó szívvel búcsút veszek, és indulok hazafelé.
Csak az vigasztal, hogy hamarosan újra találkozunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése