Témázunk – YA (B)irodalom

avagy elegem van a tiniszereplőkből

Rásegítő kérdések, ha esetleg nem lenne ihletem:

Minden fülszöveg úgy kezdődik, hogy a 15 éves Mia/Ria/Pat/Ryan/Tim ráébred különös képességeire és megmenti a világot? Mintha minden könyvben a tinikori szerelmek dominálnának, amik persze az elsők, de örökké tartanak, és rendíthetetlenek? Unjuk a fiatalon koravén, vagy épp életkorukhoz is túl infantilis karaktereket? Mi történt mostanság a YA-piaccal? Találunk még jó ifjúsági regényeket? Ciki-nemciki olvasni őket? Egyszóval: Hogy állunk a ya-val, és főként a fiatal szereplőivel?

A kép forrása.

Végre egy téma, amit akár egy mondatban is meg tudok oldani: nem, nem unom, nincs elegem, mivel nem is olvasom őket. :)

Így persze könnyű, mondhatjátok és igazatok van. De minek vennék a kezembe olyasmit, ami nem érdekel? Először a koromra fogtam (kényelmes álláspont), viszont gyerek- és ifjúkorom regényeit szívesen és bármikor újraolvasom. Vagy az már nosztalgia? Talán mégiscsak a korommal van a gond? Vagy inkább azzal, hogy nyíltan és bevallottan nyelv- és nyelvtannáci vagyok, s már magától a szótól is őrjöngök? Igen, egyértelmű, hogy az előítélet is közrejátszik.

De a YA nem egyenlő az ifjúságival! – támadnak rám a nálam okosabbak.

Hogyhogy nem? – csodálkozom én. Boldogult ifjúkoromban még az volt.

Nosza, jó pap és tanár holtig tanul, rárepültem a világhálóra.

Moly keresés eredménye - címke: young adult - 503 könyv, és magyarázat:

Bár általános értelemben véve a YA „ifjúságit” jelent, használd ezt a címkét a 21. századi, vámpíros-démonos-disztópiás értelmében.

Belenéztem a találatokba, bár nem tudom, minek, hiszen ha nem olvasom, nem is ismerhetem őket. Oké, az Alkonyatot és csatolt részeit láttam. Ki nem? Havonta, kéthavonta leadják. Nicsak, ismerős név. Cassandra Clare. Tőle olvastam. Hm, ha ez az ifjúsági, akkor nem bánom, hogy nem most vagyok ifjú.

Ezzel kb. a végére is értem a mondandómnak. Leszólni nem akarom, mert milyen jogon. Ha valaki ezt szereti, nem tartom cikinek, hogy olvassa. Ha valaki nem szereti, elege van belőle, fel nem foghatom, minek cakkozza magát vele. Olvasson olyasmit, amit kedvel. S mivel lélekben még ifjú vagyok, és a jó könyveket is szeretem, a fenti kérdésekből egyetlen dolog izgat: találunk-e még jó ifjúsági regényeket? Remélem, témázó társaim közt lesz olyan, aki válaszol rá.

Témáztak még:

Bea: A young adult irodalomtól ments meg, Uram, minket!
Nima: YA-(b)irodalom
PuPilla: Tinik mindenütt! - Témázunk a YA-szereplőkről

Csatlakozott:

Bubu: A Young Adult / New Adult Irodalom visszavág
Lily: Gondolatok a YA könyvekről

Könyvrigolyák

E havi témánk: könyv-rigolyák… a betűmérettől a kötésig. Gondoltam, ha már legutóbb oly ügyi voltam, talán folytathatnám a hagyományt, és legalább néha úgy tehetnék, mint aki törődik is a blogjával.

Sajnos nem sok jó hírrel szolgálhatok. Többször is végigolvastam a gondolatébresztőnek szánt kérdéseket, átrágtam magam a hozzászólásokon, hátha… de semmi.

Ezek szerint nem vagyok rigolyás? Dehogynem. Ha az ember leánya megközelíti az ötvenötöt úgy, hogy eme két szép ötösnek majd’ két harmadát egyedül élte le, óhatatlanul bogarassá válik, és sok olyan apró szokásra tesz szert, amellyel okot ad másoknak, hogy jót viduljanak rajta. :D

Mégis, ha olvasásról vagyon szó, igazi könyv Gombóc Artúr vagyok: szeretem a puhaborítós könyvet, szeretem a keménytáblás könyvet, szeretem a bolhabetűs könyvet, szeretem az öregbetűs könyvet, szeretem a képest és képtelent… bocs, az illusztráltat és az illusztráció nélkülit, védőborítóst és a borító nélkülit, szeretem a giccses (hogy ne mondjam, nyálas :P), a semmitmondó és a csodaszép borítójút, szeretem a szép új, finom illatút, szeretem a rongyosra olvasott antikvárium illatút, szeretem, szeretem, szeretem… csak könyv legyen. Egyedül a téma számít. Ha tetszik a történet – érdekes, izgalmas, szívhez szóló… vagyis nekem való :) – tőlem szétesett lapokból is állhat a könyv, lehet kézírásos (amíg el tudom olvasni…:), pecsétes vagy szamárfüles, még akkor sem lövöm főbe magam, ha rosszul van fűzve, feltéve, hogy megtalálom a helyes sorrendet, csak a tartalma olyan legyen, ami megfog, elvarázsol, kikapcsol… mert szeretem kényeztetni magam. ;)

 

Témáztak még:

Bea: Túl nagy? Túl kicsi? Túl vastag? Túl vékony?
FFG: Könyves rigolyák és egyéb olvasói állatfajták
Ilweran: Olvasói rigolyák -komolyan vehetetlen poszt az olvasás élményét befolyásoló (vagy nem) apróságokról…
Nima: Olvasói rigolyák
PuPilla: Könyvbolondériák -bolhabetűktől az iniciálékig

Csatlakozók:
Bubu: Háklisok klubja

Vég-TAG-kiárusítás

A februári körben megszavaztuk, hogy nem szavazunk, és a téma a régóta pörgő témákat kipeckelő, kiveséző és felgöngyölítő VÉG-TAG: avagy zanza kérdések a népszerűtlen topikokról lesz! Hosszú kihagyás után megpróbálom összeszedni magam, és ismét csatlakozni témázó társaimhoz.

Ím-é a kérdések:

1/ Sokkoló posztok - amiktől a székről menten a mélybe vetjük magunkat:

- Mik azok a „motívumok”, jellegzetességek, amik azonnal kiverik a biztosítékot mások posztjainál, legyen az akár szerkesztésbeli, akár tartalmi elem?

- Mi az, amit nem olvasol el soha mások blogján (amit egyébként követsz)?

- Mit vált ki belőled, ha olyasmit látsz egy blogon, ami nem jön be? Kommentelsz, kibeszéled, vagy megtartod magadnak a véleményed, és nyomsz egy piros ikszet inkább?

Ezt így egyben, mivel jó ideje már, hogy nem olvasok posztokat, sem sokkolókat, sem másmilyeneket, ezért aztán nincs is igazán mit mondani róla. Jó, ez nem teljesen igaz, mert napi öt-tíz percet rászánok a facéra, és ha pedagógusokról, oktatásról szóló cikket, posztot találok, igyekszem elolvasni. Valószínűleg mazochizmusból, mert tízből kilenc-tíz kivágja nálam a biztosítékot… legkésőbb akkor, amikor a kommenteket is elolvasom.

Általában próbálom megállni, hogy hozzászóljak, leginkább azért, mert nagyon zokon szoktam venni, amikor érzésem szerint fölényesen leszólnak, hogy ne mondjam, lenézően nyilatkoznak általam igen kedvelt dolgokról, s cseppet sem tudom értékelni, amikor a fejemre olvassák, hogy az én stílusom is fölényes és lenéző akár visszavágáskor, akár olyankor, ha nekem nem tetsző dolgokról írok. Hijjjába, semmi sem fáj annyira, mint az igazság. Mivel nem szeretnék fölényes, lenéző vagy kioktató (szintén sokszor vádoltak vele vala) lenni, igyekszem visszafogni magam… nem mondom, hogy mindig sikerül.

2/ Kötelező olvasmányok - lerágott csont, avagy sarkalatos pont?

No, erre így nem tudnék válaszolni. Azt hiszem, egy kicsit mindkettő. Az biztos, hogy sokkal nagyobb hűhót csapnak körülötte, mint érdemes lenne. Szerény véleményem szerint ez az a gumicsont, amivel az ember gyermeke fölöslegesen megkeseríti a saját életét, és a felnőttek szorgosan asszisztálnak is ehhez, nehogy jobb legyen mán a kölöknek, mint neki vót. :D És itt nem csak az olvasmányokról vagyon szó. A „kötelező” szót felruháztuk egyfajta plusszal, amire hivatkozva aztán remekül rongálhatjuk a saját kedvünket.

Nekem azt hiszem, szerencsém volt, a gyerekkoromból valahogy kimaradt az „utálom, mert kötelező”. Többnyire szerettem a kötelezőket, és ma sem feltétlen okoz gondot, hogy hétfőn dolgozni kell menni. Nem győzök csodálkozni, amikor látom, a facén, hogy hergelik bele magukat az emberek abba, nehogy hétfőn véletlenül jól érezzék magukat. Igaz, én sem vagyok különb az Deákné vásznánál, hisz a „nehogy kilógjak a sorból” késztetésnek engedve nem nagyon merek repkedni a tanáriban, s hajlamos vagyok kevésbé pozitív kijelentésekre ragadtatni magam (különösen az örök és soha el nem múló 7.bés órák után:)))

- Szerinted cserére szorulnak a kötelezők? Mit cserélnél, mit hagynál meg?

Igen és nem.

Amikor beviszek az órára egy Boney M, Abba vagy Beatles számot, azzal szoktam indokolni, hogy amit szeret a gyerek, úgyis hallgatja feszt, de ezt nem is ismerné, ha én nem „kényszeríteném” rá. És innen a dilemmám: a kötelezők – ha már kellenek – cserére szorulnak, de hol, honnan ismerje meg a gyerek a klasszikus irodalmat, ha már a suli sem foglalkozik vele.

Én szeretem Jókait, de el tudom képzelni, egy olvasni nem szerető – gyakran nem is tudó – kamasznak kész kínszenvedés végigrágni magát akár rövidített változaton is. Egy Légy jó mindhaláligról nem is beszélve… mellesleg egyiket sem gyermekeknek írták.

Szerintem az egész „kötelező olvasmány” mizériát új alapokra kellene helyezni. Először is nem ártana, az életkori sajátosságoknak megfelelő művek közül válogatnának a kedves hozzá nem értők – talán kérhetnék a gyakorló és arra nyitott pedagógusok véleményét –, meghagynám a klasszikusokat „felturbózott”, gyerekhez közeli változatban (pl. az Oxfornak, Cambridge-nek milyen jó könnyített olvasmányai vannak). Ha a gyerek szeret olvasni, és megtetszik neki a könyv, később – amikor már érett rá –, úgyis el fogja olvasni az eredetit, aki meg utál olvasni, azt meg hiába gyötörjük, csak még jobban megutálja az egészet. S persze aktualizálnék, igenis válogatnék a kortárs művekből. Mindegy az, hogy a Harry Potter veretes (nagybötűs) irodalom-e, vagy Isten ellen való vétek, esetleg sima ponyva… népszerű, rengeteg gyerek szerette meg általa az olvasást. Miért ne adhatnánk a gyerek kezébe olyan könyvet, ami könnyed, olvasmányos (horribile dictu, humoros), és némelyek csak újságpapírba kötve merik olvasni a buszon, nehogy megszólják őket? Otthon a szülő, a suliban tanár feladata, hogy megláttassa a gyerekkel az értékeket, a szépségeket, megtanítsa, hogy nem tetszhet mindenkinek ugyanaz, hogy tisztelje a másik véleményét és ízlését, stb. Hiszem, hogy nincs jó meg rossz könyv, mert az, amitől én esetleg falnak megyek vagy a hajam tépem, valaki másnak a legkedvencebb kedvence. Ettől ő jobb vagy rosszabb lenne, mint én? Nem hiszem.

- Volt olyan kötelező, amit nem olvastál el soha?

Illés Gyula: Puszták népe (Ez már szinte közmondásos a barátnőm és köztem, mert ő végigkínlódta magát rajta, és erre roppant büszke, ha szóba kerül, sosem mulasztja el, hogy megemlítse:)

- Vagy amiért igazán rugdosni kellett a szülőknek, naponta beosztani az oldalakat például?

Nem. Imádtam olvasni. Inkább azért kellett rugdosni, hogy ne olvassak már állandóan.

- Melyik kötelezőt szeretted meg igazán, melyik maradt jó emlék?

A kőszívű ember fiaiig mindet szerettem (a suli óta is többször újraolvastam őket), Jókain azonban simán elaludtam. Főiskolás voltam már, amikor rákaptam a műveire, de akkor le sem tudtam tenni őket (tudom, cica nyekk:).

3/ Könnyfakasztó - százas zsepis emlékek:

- Milyen könyvélményen sírtál legutóbb?

Sánta Ferenc: Ötödik pecsét – de nem azért, mert olyan megható volt, hanem azért, mert annyira kikészített, megtört, hogy azt hittem, belebolondulok. Fantasztikusan jól megírt könyv, de hogy Sántát nem fogok többet olvasni, az biztos.

Amúgy mindenki tudja rólam, hogy a körmöm hegyéig romantikus vagyok, és könnyen sírva fakadok bármilyen szívfacsaró dolgon, márpedig a romantikusok többsége úgy van felépítve, hogy a kötelező happy end előtt még van egy csavar, ahol ráijesztenek az olvasóra, mégsem lesz olyan boldog az a vég, s hiába tudom a történet végét, a sírás garantált.

- Volt valami, amin magad is meglepődtél, de meghatott?

Ha volt is ilyen, most nem rémlik.

- Változott-e az évek alatt, hogy elsírod-e magad valamin, avagy kérgesedünk-e?

A magam részéről, ahogy fiatalodom, egyre könnyebben meghatódom, egyre gyakrabban fakadok sírva.

- Van olyan jelenet, részlet a kedvenc könyveidből, amit ha ezredszer olvasol is, megríkat/meghat?

Hogyne lenne!

- Keresed-e a megható élményeket, vagy inkább kerülöd? Szereted, ha megtépáznak a könyvek?

Nem keresem, nem is kerülöm, hagyom, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Az nem gond, ha a meghatódástól könnyezek, de ha valóban megtépáz egy történet, kerülöm, legyen az film vagy könyv. (Ilyen „csak egyszer” pl. a West Side Story vagy a Három bajtárs, és ha lenne energiám és időm, valószínűleg hosszabb lenne a sor – szerepelne az Elátkozott királyok egyik jelenete, a Bűn és bűnhődésből a ló halála, és sok olyan apróság, amiért ki tudnám nyírni az írót.:)

A kép forrása

Vég-TAG-eltek/oltak még:

Bea: Itt a vége, avagy bájbáj, témák!
Ilweran:Sokkoló kötelezők, melyek zsepiért kiáltanak
Nima: Témázunk - Vég-tag
PuPilla: Vég-tag: zanzatémázás!
Zenka: Témázós vég- tag- avagy ötletek, amikről nem volt kedvünk írni

Csatlakozott még:

Bubu: Vég-tag
ColourfulFantasy: Vég-tag
Dóri: Vég-tag!
Katacita: Témázós vég-tag
Zakkant:#sokkoló #kötelező #könnyfakasztó #végtagok

Cariad :)

Hálásan köszönöm Csizmadia Klárának, hogy kézzel festett selyemsáljával megvalósította számomra a szeretet csodáját. <3

Koobe pdf - csak én nem tudtam?

Lehet vitatkozni, hogy az e-könyv olvasó jó vagy nem jó dolog, én kedvelem. Buszon, vonaton, nyaraláskor valahogy lényegesen praktikusabbnak tűnik, mint mondjuk a Harry Potter vékonyka hatodik-hetedik kötete.
Koobe Junior - hirtelen felindulásból megvett, első és örök szerelem. Szívem szakadt, amikor sok-sok év hűséges szolgálat után nyugdíjba vonult.
Wayteqkel próbálkoztam. Nem vált be, de így utólag rá kellett jönnöm, hogy még mindig ezerszer jobb volt, mint az agyondicsért és favorizált Kindle. A Kindle-nek egyik egyetlen jó tulajdonságát tudtam felfedezni: rákattintva "buy" gombra az Amazonon, már ott is csücsül a könyv a gépemen. Ezen kívül...
Bár ezernyi formátumot felsorol, igazából a sajátján kívül csak a mobi/perecet kezeli. Nem bővíthető (vagy ha igen, még nem jöttem rá, hogy hol). Ajándék könyvecskéket sem kaptam hozzá, mint a Wayteqnél vagy a Koobénél. A lehető legrosszabb helyen - és állandóan útban - van a töltő és a be-kikapcsoló alul. Ráadásul ez utóbbitól megfájdul az ujjam, oly nehezen kapcsolható. Nem tudom szabályozni a képernyőkímélőt. Eszméletlenül bosszantó, amikor nem végzek egy oldal fordításával annyi idő alatt, amennyit valaki megszabott. A Koobe és a Wayteq után egyszerűen átláthatatlan, de legalábbis borzasztó zavaros a könyvtárszerkezete... Ja, és mindehhez képest roppant drága!
Hopp, a cím Koobe. Bocsi, de legalább egyszer kiadtam magamból. :)

Nem tudom, ki találkozott már azzal a gonddal, hogy pdf-ben kicsiny a betűnagyság. Nosza, növeljünk rajta. Aha, de hová lett a sor vége? És innentől, ha olvasni akarunk, soronként jobbra-balra kell szaladgálnunk. Nem tudom, kinek sikerült kifejlesztenie ezt a hű de bölcs dolgot, de olvasásra még biztos nem használta az e-könyv olvasót. (Vagy sokkal jobb szeme van, mint nekem, és a bolhányi betűket is el tudja olvasni, és nincs szüksége nagyításra.)

Új Koobe a piacon: Koobe SLIGHTBOOK HD Shine edition.

 Barátnőm kapott egyet... kicsit sem elsárgulva nézegettem, és megszületett az elhatározás: kindle ide vagy oda, nekem újra Koobe kell. Annál is inkább, mert a honlapon felsorolt sok-sok jó tulajdonság közt ott szerepelt:
> szöveges PDF újratördelés, így nagyítás után sem változik a szöveg olvashatósága
A remény... Ilyet utoljára imádott Koobe Juniorom tudott.
Mondanom sem kell, ez volt az első, amit kipróbáltam rajta. A pdf nagyítása. És minő csalódás! A betűk nagyításakor a sorok vége kiszaladt az oldalról. :'(

Lustaság fél egészség, de miután "hiába" vártam az olvasóhoz való tokra (pedig hónap eleje óta kapható, csak hááát, aki nem tud olvasni...:), írtam az ügyfélszolgálatnak, s ha már írtam, elpanaszoltam pdf-fájdalmamat.
Ím-é a válasz:

A könyvet megnyitva nyomja meg a menü gombot. Ezt követően talál egy Reflow menüpontot. Ezt kapcsolja be, és ez után nagyítsa a betűméretet. Így már nem fog kiesni a PDF könyv a kijelzőből.

Kipróbáltam. Tényleg nem lóg ki. Hála és köszönet Völker Helga ügyfélszolgálatosnak!